SZÉP kártya: május végéig költhetjük a korábbi összegeket, utána jön a levonás

Ha nem használtuk fel a korábbi SZÉP-kártyás pénzt, akkor most van itt az ideje a költésnek. A 2022. október 15-ig feltöltött összegeket 2023. május 31-ig tudjuk felhasználni tehermentesen, utána 15 százalékos díj terheli a „bennragadt” összegeket.

2023. január 1-től megváltozott a SZÉP-kártyák használati rendje. Az idei évtől a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebek felosztása megszűnt, immár egyetlen számlán lesznek a feltöltött összegek.

A kártyát tehát már megkötések nélkül használhatjuk. A korábbi alszámlák és zsebek megszűnésével könnyebb és egyszerűbb lett a kártyával kapcsolatos adminisztráció a felhasználók, a munkáltatók, de még az elfogadóhelyek számára is.

Mire használható a SZÉP-kártya?

A kártyával fizethetünk szálláshelyeken, igénybe vehetjük az ott kínált szolgáltatásokat, vehetünk gyógyfürdő– és strandbelépőt. Költhetjük a keretünket éttermi, mozgó- és egyéb vendéglátásra (például házhozszállítás, közétkeztetés), valamint szabadidős tevékenységre is. Utóbbira példa a kulturális program, állatkerti és vidámparki belépő, sport-, szabadidős és wellness- tevékenység, sportrendezvények részvételi díja, fürdők és élményparkok igénybevétele, vagy éppen a belvízi séta- és kirándulóhajózás.

Sok a lehetőség, a lényeg, hogy bármilyen SZÉP-kártya elfogadóhelyen költhetünk a keretünkből.

Még most költsd el: május 31-ig lehet teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán lévő összegeket

A kormány korábbi döntése szerint a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt összegeket 2023. május 31-ig lehetséges teljes összegben felhasználni, ezt követően 15 százalékos díj terheli a „bennragadt” összegeket.

A szabályok szerint 1 év áll rendelkezésünkre a SZÉP-kártyára utalt összegek felhasználására. Ha egy éven belül nem tudjuk elkölteni a kártyára kapott juttatást, akkor ennek terhére számítja fel a bank az említett 15 százalékos díjat.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

3 töltött tojás húsvétra, ha unod már a kaszinót – recept

Töltött tojás húsvétra, meglepő? Nos, ezek egy kicsit igen. Három rendhagyó receptet hoztunk,...

A túlevés nemzeti sportjának ünnepe – húsvéti szokások és hagyományok

Húsvét, ez a tavaszi csoda, amikor a nyuszi tojást tojik (igen, biológiát meghazudtolva),...

Elveszik a jogosítványod, ha erre nem figyelsz: így nézheted meg, mennyi büntetőpontod van

Hány büntetőpont esetén vonják be a jogsit és hol lehet megnézni, hogy eddig hány pontot gyűjtöttünk?

Beutaló nélkül is elérhetjük a szakorvost? Mutatjuk, mikor nem kell a háziorvoshoz fordulni

Futjuk a felesleges köröket, telik az idő, és ezen sokszor az sem változtat, ha egyértelmű, melyik szakterülethez tartozik a problémánk.

Használt autót vennél részletre? Ráfizethetsz, ha ezt az 5 dolgot nem ellenőrzöd a szerződésben

Sokan gondolkodnak használt autó vásárlásán, de a magas árak miatt egyre többen keresik a részletfizetéses megoldásokat. Ez ugyan lehet számodra a legkivitelezhetőbb megoldás, de ha nem figyelsz néhány fontos részletre a szerződésben, könnyen kerülhetsz kellemetlen helyzetbe.

Nem kapsz gyógyszert, sorsjegyet vagy csavart – így alakul az ünnepi nyitvatartás 2025 húsvétján

Barkácsáruház, lottózó, patika, plázák és boltok - minden egy helyen!