Női szűrővizsgálatok életkoronként: erre érdemes elmenni 31, 41 és 51 év felett

Számos betegség megfelelően kezelhető, ha még időben ismerik fel. Többféle diagnosztikai eljárás is rendelkezésre áll a betegségek korai felismerésére, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy odafigyelünk arra, hogy mely életkorban mely szűrővizsgálatot érdemes elvégeztetni. A szakorvosok sem győzik hangsúlyozni, hogy az időben felismert komolyabb betegségek is sokkal jobb aránnyal gyógyíthatók, ha nem az utolsó pillanatban derülnek ki. Összegyűjtöttük, hogy melyek a legfontosabb női szűrővizsgálatok és hogy milyen gyakorisággal érdemes azokat elvégeztetni egészségünk érdekében.

Miért fontos a rendszeres női szűrővizsgálatok beiktatása az életünkbe és melyek a leggyakoribb betegségek?

A leggyakoribb nőket érintő betegségek nagy százaléka gyógyítható, ha kellő időben felismerik. Azzal is fontos tisztában lenni, hogy milyen betegségek vannak/voltak jelen az egyenes ági felmenők között. A családi előfordulás alapján nekünk is jobban oda kell figyelnünk, ami valójában annyit tesz, hogy részt veszünk az egyébként ingyenesen biztosított szűrővizsgálatokon.

Nőként nagyon fontos a szexuális élet megkezdését követően az évenkénti méhnyakrákszűrés, amely 80%-kal csökkenti a halálozást. A rákszűrés része az emlő tapintásos vizsgálata is, amelyet a nőgyógyász végez el. Így két szűrés is biztosított egy vizsgálat alatt, mi pedig nyugodtak lehetünk.

A mellrákszűrés fiatalabb életkorban otthoni önvizsgálatot jelent, illetve a nőgyógyász általi manuális vizsgálatot. A melleket és a hónaljakat 20 éves kortól tapintsuk át otthon magunk havonta, a menstruációt követő napokban. Időben kitapintva a csomókat, elváltozásokat megelőzhető a mell daganatos betegsége és az, hogy csak drasztikus beavatkozással lehessen megmenteni a beteg életét. 40 éves kor felett évente javasolt a mammográfia, családi előfordulás esetén korábban. Szervezett szűrés a 45-65 éves korosztály számára biztosított, ők kétévenként meghívót kapnak a vizsgálatra.

A csontritkulás világszerte több százmillió embert érint, Magyarországon a lakosság 7-10 érintett, és főként a változókorban lévő, illetve annál idősebb nőket sújtja. A csontsűrűség mérés 50 éves kor felett igen fontos szűrővizsgálat, amelyet 2 évente ajánlott elvégezni.

A vastagbélrák és az ezzel összefüggő halálesetek nagy része rendszeres szűréssel megelőzhető volna. Ez a típusú vizsgálat 41 éves kor felett válik esedékessé, melyet 3 évente érdemes elvégeztetni. Genetikai hajlam, családi halmozottság és tünetek jelenléte esetén természetesen korábban is javasolt a szűrés. 

A bőr daganatos betegségeire is igaz, hogy amennyiben időben felfedezik, sokkal jobbak a gyógyulási esélyek. Ennek érdekében a pigmentes anyajegyek évenkénti, bőrgyógyászati dermatoscopos szűrése javasolt. Ha esetleg idő közben színbeli vagy alakbeli változást veszünk észre, azonnali vizsgálatra jelentkezzünk be bőrgyógyászhoz.

További női szűrővizsgálatok

Szintén időben  fedezhetünk fel eltéréseket az évente egyszer ajánlott teljes vérkép és vizelet vizsgálat elvégzésével. Nők számára például a pajzsmirigy hormon rendszeres ellenőrzése kifejezetten javasolt, mivel hajlamosabbak a pajzsmirigy betegségekre. Egy teljes vérkép a szervezet egészségi állapotát méri fel, mely alapján további, célzott szakorvosi vizsgálatokat lehet kérni.

A tüdőszűrés nem csak dohányzók, hanem mindenki számára nagyon fontos, különösen, ha  a családban volt már tüdőbeteg. A tüdőszűrő vizsgálat 40 éves kor felett évente, fiatalabb korban 2-5 évente ajánlott.

Női szűrővizsgálatok 18-30 éves kor között

Az alábbi szűrővizsgálatokat már 18 éves kortól érdemes elvégeztetni, bár a vizsgálatok gyakorisága az életkorral változik. Több szűrővizsgálatot ritkábban is elegendő elvégeztetni, mint például 50 év felett, de például egy méhnyakrák szűrés esetében az aktív szexuális élet megléte is befolyásoló tényező.

  • Méhnyakrák szűrés: évente
  • Mellrák önellenőrzés: havonta
  • Bőrrákszűrés: évente
  • Tüdő röntgen: 5 évente
  • Fogászati szűrés: évente
  • Hasi ultrahang: 5 évente
  • Pajzsmirigy ultrahang: 5 évente
  • Hüvelyi ultrahang: évente
  • Rutin labor: 5 évente

Női szűrővizsgálatok 31-40 éves kor között

Az alábbi szűrővizsgálatokra figyeljünk oda kiemelten 31-40 éves kor között.

  • Méhnyakrák szűrés: évente
  • Mellrák önellenőrzés: havonta
  • Bőrrákszűrés: évente
  • Tüdő röntgen: 3 évente
  • Fogászati szűrés: évente
  • Hasi ultrahang: 3 évente
  • Pajzsmirigy ultrahang: 3 évente
  • Hüvelyi ultrahang: évente
  • Rutin labor: 3 évente

Női szűrővizsgálatok 41-50 éves kor között

41-50 éves kor között a legtöbb szűrővizsgálat szükségessége gyakoribbá válik, az alábbi ajánlást érdemes szem előtt tartani.

  • Méhnyakrák szűrés: évente
  • Mellrák szűrés: 2 évente
  • Mellrák önellenőrzés: havonta
  • Bőrrákszűrés: évente
  • Bőrrák önellenőrzés: havonta az anyajegyeket
  • Tüdő röntgen: 3 évente
  • Fogászati szűrés: évente
  • Hasi ultrahang: 3 évente
  • Pajzsmirigy ultrahang: 3 évente
  • Hüvelyi ultrahang: évente
  • Rutin labor: 3 évente
  • Vastagbélrák szűrés: 3 évente
  • Kardiológia: évente
  • Szemészeti vizsgálat: 2 évente

Női szűrővizsgálatok 51 éves kor felett

Amennyiben betöltöttük 51. életévünket az alábbi szűrővizsgálatok válnak fontossá, akár évenkénti gyakorisággal is, amennyiben egyéb panaszaink nincsenek.

  • Méhnyakrák szűrés: évente
  • Mellrák szűrés: 2 évente
  • Mellrák önellenőrzés: havonta
  • Bőrrákszűrés: évente
  • Bőrrák önellenőrzés: havonta az anyajegyeket
  • Tüdő röntgen: évente
  • Fogászati szűrés: évente
  • Hasi ultrahang: évente
  • Pajzsmirigy ultrahang: 3 évente
  • Hüvelyi ultrahang: évente
  • Rutin labor: évente
  • Vastagbélrák szűrés: évente
  • Kardiológia: évente
  • Csontsűrűség mérés: 2 évente
  • Szemészeti vizsgálat: 2 évente

Minden szűrővizsgálat ingyenes?

Amennyiben érvényes társadalombiztosítással rendelkezünk, és az életkor szerinti ajánlott szűrővizsgálat elvégzését kérjük, azt az arra jogosult orvos nem tagadhatja meg. Olyan esetben lehet, hogy nem végzik el a szűrővizsgálatot, ha az érintett egészségi állapota a vizsgálat elvégzését vagy annak eredményességét kizárja, illetve ha a szűrővizsgálatot már elvégezték.

A 18 éven felüli korosztály számára ingyenesek a rendszeres, az életkorral és a nemmel összefüggő betegségek szűrését célzó vizsgálatok. Továbbá azok a szűrővizsgálatok, amelyek a környezeti tényezők rizikófaktorai által indukált megbetegedések megelőzését és korai felismerését célozzák. Szintén ingyenes az évente egyszer elvégzett fogászati szűrővizsgálat. 

Tehát a fent szereplő szűrővizsgálatok a társadalombiztosítás terhére igénybe vehető szűrések. Bizonyos életkor felett ingyenesek, pl. a tüdőszűrősért 40 felett nem kell fizetni, fiatalabb korban viszont igen.

Hasznosnak találtad ezt a cikket?
Küldd el másoknak is:

Kérdésed van?

Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, segítünk!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ahogy a nagymamánk is csinálta: klasszikus farsangi fánk recept

A klasszikus farsangi fánk recept szinte elronthatatlan és nagyon hálás csinálni: imádni fogja...

Sommás eljárás: Mit jelent és milyen következményekkel jár?

Végre kiderült, hogy miért fontos, hogy valami sommás eljárás keretében intézhető-e.

Neked is olcsóbb lehet a parkolás: ezek a legjobb kedvezmények Budapesten

Bemutatjuk a főváros jelenleg érvényes parkolási rendszerét, és az is kiderül, hogy ingyenes-e a parkolás Budapesten a hétvégén.

Mennyibe kerül 1 m3 gáz? Ennyit fizet az egyedülálló és a családos

A rezsicsökkentés csökkentése után igyekszünk visszafogni mind az áram-, mind a gázfogyasztást, hiszen...

Mennyire éri meg ma Magyarországon műkörmösnek lenni egyéni vállalkozóként?

Magyarországon annyi műkörmös van, hogy lassan ez a legnépszerűbb szakma, de a jó szakember még mindig ritka kincs.

Meddig jár az árvaellátás? Munka mellett is több évvel hosszabbítható

Árvaellátásra az a gyermek jogosult, akinek a szülője öregségi nyugdíjasként hunyt el, vagy...