A parlagfű gyomnövény, nem gyógynövény, miért?

A gyógynövény és a gyomnövény nem ugyanaz, attól még egyes esetekben -nem a parlagfű esetében- van átfedés a két fogalom között, ezeket próbáljuk most tisztázni szakmai segítséggel. 

Mi a gyomnövény?

A nagyüzemi mezőgazdaság elterjedésével felmerült az igény a gyomnövények meghatározására, így született az egyszerű meghatározás: 

Gyomnövénynek nevezünk bármelyik fejlődési stádiumban lévő olyan növényt, vagy növényi részt (rizóma, tarack, hagyma, hagymagumó stb.), amely ott fordul elő, ahol nem kívánatos.

(Hunyadi Károly – 1974)

Mivel a fogalom nem tudományos, hanem szubjektív, számtalan meghatározással lehet találkozni, innen kigyűjtöttünk párat. A lényeg ugyanaz, a gyomnövény, legyen akármi, nemkívánatos ott, ahol van.:

Balás Árpád (1876): „Gyom, gaz, dudva alatt olyan növényeket értünk, melyek művelt növényeink között akaratunk ellenére megjelenvén, azokból tért és tápanyagot elfognak és rendszeres növekedésüket gátolják”.

Cserháti Sándor (1899): „Gyomnak mondunk minden olyan növényt, mely akaratunk ellenére fordul elő ott, ahol valamely növényt termelünk. A gyom károsítja a termést, mert csökkenti a hozamot és esetleg rontja a minőséget”.

Wágner János (1908): „Azok a növények, melyek bárhol a mi akaratunk ellenére tenyésznek, amelyeket öntudatosan nem vetettünk és amelyek az elvetett növények kárára vannak, legalább annyiban, hogy azt a helyet foglalják el, amelyet egy szándékosan ültetett és jelen céljainkra szolgáló növény elfoglalhatott volna, ha máskülönben nem is mérgesek, nem is ártalmasak: gyomoknak hívjuk”.

Ökológiai megközelítésből a gyom

Az ökológusok a gyomokat a bolygatáshoz (talajművelés stb.) legjobban alkalmazkodó növényeknek tekintik. Ökológiai megközelítés szerint „a gyomnövények a másodlagos szukcesszió pionír fajai, ahol a szántóföld egy speciális terület” (Bunting 1960). Holzner (1978) a pionír tulajdonságot az emberi tevékenységhez kapcsolja: „A gyomok az ember termesztési tevékenységéhez legjobban alkalmazkodó növények, és azt jelentősen befolyásolják”. via

Mi a gyógynövény?

„Olyan növény v. növényi rész, amelyet ember v. állat gyógyítására közvetlenül felhasználnak, v. amelyből vmely gyógyszer hatóanyagát iparilag készítik.” via

Ez a fogalom nem szubjektív. Egy gyógynövény gyógynövény gyomnövényként a más fajú vetésben, és akkor is, ha szánt szándékkal vetettük el a kiskertben és szeretjük, gondozzuk. 

Arról már itt írtunk, hogy a parlagfű egy állatkísérletben már bizonyította, hogy mérgező, gyógyító hatása pedig sohasem került bizonyításra, a népi gyógyászat őshazájában sem használta. Hazánkban idegenhonos inváziós faj, gyomnövénynek számít mindenhol, irtása kötelező. Nem gyógynövény. 

A témában érdemes követni Dr Farkas Anikó egyetemi docens, a növénytermesztési és kertészeti tudományok doktorának blogját, ahol közérthetően informál. 

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Hülye szólások kvíze: te mennyit találsz el ebből az agymenésből?

Teszteld a tudásod: be tudod fejezni őket?

Így lesz sűrű, zöld sövényfal a tiszafából: elpusztíthatatlan és árnyékban is gyönyörű marad

A sövénynek való tiszafa lassan nő, de metszéssel rendkívül sűrű, árnyéktűrő és hosszú életű zöld fal alakítható ki belőle.

Harsogóan zöld és életerős lesz a filodendron: így szaporítsd vízben és földben

Fillérekből, egyszerűen lehet dzsungel a lakásban.

Ha rátemetésen gondolkozik, fontos ismernie ezt a szabályt: sokan nincsenek lelkileg felkészülve a folyamatra

Még azelőtt érdemes tudni, hogy egyáltalán időszerűvé válna.

Azonnal kezdenél az új munkahelyen? Így mondj föl a régi helyeden, hogy ne legyen baj belőle

Segítünk eligazodni, hogyan csináld törvényesen és, hogy ne legyen gondod belőle.
Nyitólap
Kire szavazzak?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat