Több tízezer forint támogatás jár a cukorbetegeknek: ne hagyd veszni az életmentő eszközt!

A cukorbetegek számára minden egyes napban rejtőzhet egy kis veszély, hiszen a vércukorszintjüket rengeteg tényező befolyásolhatja napi szinten. A cukormérés hagyományos módja az ujjbegy megszúrásával jár, azonban már jó ideje léteznek innovatívabb eszközök is – ugyan ezek általában drágábbak is. Jó hír azonban, hogy az 1-es típusú cukorbetegséggel élők számára jelentős TB-támogatás érhető el a folyamatos szöveti cukormonitorozást biztosító eszközökre. Ezek az eszközök jóval biztonságosabbak is, hiszen automatikusan és sűrűn mérik a cukorszintet. A támogatást biztosító rendelet már 2020 januárja óta él, de nem biztos, hogy minden érintett tud róla. Cikkünkben mutatjuk, hogy mennyi pénzt is jelent a vércukor szenzor támogatás havi szinten, kik jogosultak rá, és hogyan működik.
Vércukor szenzor támogatás: minimum 35 ezer forintot spórolhatsz havonta
Akár havi 35 ezer forintot is spórolhatsz a vércukor szenzoron, ha jogosult vagy a támogatásra. A guardian 4 szenzor (CGM rendszer/folyamatos glükózmérő rendszer) ugyanis maximum 170 óráig alkalmazható, ami körülbelül hét napot jelent. Tehát egy hónapban kicsivel több mint négy darabra van egy érintettnek szüksége. A támogatás mértéke gyermekek esetében 98%, felnőtteknél pedig 80%. Így a felnőtteknek csupán 2200 forintot kell fizetniük egy készülékért. Ez havi szinten négy készülékkel számolva kb. 8800 forintra jön ki. A gyermekek pedig szinte ingyen hozzájuthatnak. A termék pontos adatai a NEAK honlapján megtalálhatók ide kattintva. Ez remek hír, hiszen sokaknak szükségük lehet a modern technológiákra állapotuk jobb kontrollálásához.
Mi az a CGM rendszer?

A folyamatos glükózmérő rendszer (CGM) a nap 24 órájában, 5 percenként követi nyomon a szövetek közötti cukorszintet. A rendszer alapja egy szenzor, amelyet a has vagy a kar bőrére kell rögzíteni. Az adatok valós időben elérhetők egy kompatibilis mobiltelefonon keresztül, amely Bluetooth kapcsolattal csatlakozik a távadóhoz. Ennek a technológiának köszönhetően elkerülhető az állandó ujjbegyszúrás, amely egyesek számára nem kis kellemetlenséggel jár, és általánosságban nem szokták napi 4-5 alkalomnál többször elvégezni a cukorbetegek. A CGM technológiának hála precíz információt kaphatunk a glükózszintek alakulásáról, éjszaka is!
Kik jogosultak a vércukor szenzor támogatásra?
Az 1-es típusú cukorbetegek szinte teljes köre jogosult lehet a támogatásra, beleértve a gyermekeket és a felnőtteket is. Az alapfeltételek között szerepel a cukorbetegség megfelelő kontrollálásához való hozzáállás – ez magában foglalja az orvosi előírások betartását, az étrend betartását, valamint a rendszeres anyagcsere-ellenőrzést. Az előírások szerint a rendszer kezdetben legfeljebb hat hónapra rendelhető meg támogatással, de hosszabbítása lehetséges, ha a felhasználó megfelel bizonyos kritériumoknak. Például a 60 hónap alatt legalább az idő 70%-ában használni kell az eszközt, valamint a hipoglikémiás epizódok száma csökken, vagy súlyos hipoglikémiás epizód nem fordul elő stb. A pontos feltételek itt megtekinthetők.
Hogyan lehet hozzájutni a vércukor szenzorhoz?

Az érintetteknek első lépésként orvosukkal kell konzultálniuk, hogy megfelelnek-e a jogosultsági feltételeknek. A cukormérő szenzor felírására kijelölt centrumokban (a lista a mellékletben elérhető) az orvos javaslatot adhat az eszköz használatára. Ha a páciens korábban még nem használt CGM rendszert, lehetősége van egy egyhónapos ingyenes próbaidőszakra, amely során a forgalmazó (Medtronic Hungária Kft.) biztosítja az eszközöket, tehát nem kell érte fizetni. Az oktatást a forgalmazó cég munkatársai, vagy pumpa-oktatói képesítéssel rendelkezők, valamint oktatói szerződéssel rendelkező edukátorok végezhetik. (Létezik pumpához csatlakozó, illetve telefonos applikációs verzió a vércukor szenzorok között.) Ezt követően a páciens az orvosával egyeztetve dönthet a további használatról. A három hónapra szóló recepteket szintén a forgalmazónál kell beváltani postai úton vagy személyesen. Ezt követően a páciens az orvosával egyeztetve dönthet a további használatról.
A vércukor szenzor hosszútávú használata
A CGM rendszer használata során fontos, hogy a páciens betartsa az előírt szabályokat. Az eszközt a napok legalább 70%-ában használni kell, emellett dokumentálni kell az eredményeket, mint például a hipoglikémiás és hiperglikémiás epizódok számát, valamint a cukorszint céltartományban eltöltött időtartamát (Time in Range – TIR). Ha ezeket a feltételeket megfelelően dokumentálja és teljesíti is, akkor az eszköz újra felírható.
Miért előnyös a CGM rendszer?
A CGM rendszer segítségével a cukorbetegséggel küzdő páciens pontosabb képet kaphat állapotáról. A hagyományos ujjbegyes méréssel szemben a CGM rendszer folyamatos visszajelzést ad a glükózszint változásáról, ezáltal a páciens és kezelőorvosa jobban tervezheti az inzulinadagolást, az étrend-változtatásokat és a mindennapi teendőket. Összességében elmondható, hogy egyszerűbben elkerülhetők a veszélyes hipoglikémiás epizódok és javítható az általános életminőség.
Hasznosnak találtad ezt a cikket?
Küldd el másoknak is: