Lesújtó a magyarok egészségügyi állapota: ezek a leggyakoribb krónikus betegségek itthon

Az elmúlt két évtizedben Magyarországon bizonyos krónikus betegségek egészségügyi mutatói aggasztóan romlottak. Köztudott, hogy a szív-és érrendszeri megbetegedések jellemzően a vezető halálokok között szerepelnek idehaza. Épp ezért igen riasztó, hogy ilyen mértékben emelkedett a magas vérnyomás, az iszkémiás szívbetegség és a cukorbetegség gyakorisága hazánkban. Mindebből kitűnik, hogy a magyarok egészségügyi állapota finoman szólva sem kielégítő, sőt. Az EU-ban a miénk a második legrosszabb eredmény. Ez komoly figyelmeztetést jelent mind az egyének, mind az egész társadalom számára, hogy viselkedés- vagy életmódbeli változtatásra van szükség.

Aggasztó adatok a magyarok egészségügyi állapotáról

A legfrissebb statisztikák szerint a magas vérnyomásban szenvedők száma 80%-kal nőtt az elmúlt húsz évben. Különösen a nők körében emelkedett meg ez a szám, de rendre gyakoribb az idősebb korosztályoknál is a magasvérnyomás-betegség előfordulása. Ez a betegség komoly kockázati tényezője a szív- és érrendszeri betegségeknek, amelyek – ahogy fentebb említettük – vezető halálokok közé tartoznak Magyarországon. A leginkább sújtott régiók a Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld.

Az iszkémiás szívbetegség is egyre elterjedtebb. Előfordulása két évtized alatt kb. 69%-kal nőtt. Az iszkémiás szívbetegség egy ernyőfogalom, amely az angina pectoristól (mellkasi fájdalommal jár) a szívhalálig rengeteg állapotot magába foglal. A szívizom elégtelen vérellátásával kapcsolatos állapotot jelöl, könnyen vezet szívinfarktushoz. Az ilyen krónikus betegségek gyakorisága különösen aggasztó, mivel hosszú távon jelentős egészségügyi problémákhoz vezethetnek, amelyek rontják az életminőséget és növelik az egészségügyi kiadásokat. Az esetszámok az Észak-Alföldön a legmagasabbak.

A cukorbetegség előfordulása is növekszik. Két évtized alatt gyakorisága a 2,4-szeresére nőtt a felnőttek körében. Ez a betegség komoly szövődményekkel járhat, beleértve a szív- és érrendszeri betegségeket, vesekárosodást, látásvesztést és amputációt. A régiók közül a Dél- és Észak-Alföld a legérintettebb.

Az asztma, egy krónikus légúti betegség, szintén egyre elterjedtebb Magyarországon. Az esetek a 3,8-szeresükre emelkedtek. Az asztmás betegek élete gyakran nehezített, különösen a rossz levegőminőség és a magas pollen koncentráció idején. Régiók szintjén az Észak-Alföld ugyancsak kiemelkedő.

A gyermekek sincsenek biztonságban

Az iskolai egészségügyi szűrések eredményei különösen aggasztóak. A 2022/2023-as tanévben végzett vizsgálatok során kiderült, hogy a gyermekek jelentős része lúdtalptól, rossz látástól, elhízástól és tartási problémáktól szenved. Ezek a problémák már fiatal korban jelentkeznek, és ha nem kezelik őket megfelelően, felnőttkorban is fennmaradhatnak, tovább terhelve az egészségügyi rendszert.

De mi a helyzet az EU-ban?

Magyarország az Európai Unió országai között az egyik legrosszabb helyen áll az egészségügyi mutatók tekintetében. Csak Románia végzett mögöttünk az egészséges társadalom területén elért eredmények tükrében. Ez nemcsak az egyének egészségére van negatív hatással, hanem az ország gazdasági versenyképességére is. Hiszen betegen az ember kiesik a munkából, így csökken a termelékenység is. Az alacsony produktivitás és a növekvő egészségügyi kiadások jelentős terhet rónak a nemzetgazdaságra.

Védekezzünk gyógyszerek nélkül amíg lehet: előzzük meg a betegségek kialakulását

Az emberek gyakran csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már komoly problémáik vannak, pedig a rendszeres szűrővizsgálatok és az egészséges életmód sok betegséget megelőzhetnének. Ezért mindenképp érdemes eljárni a kötelező szűrővizsgálatokra, illetve az ajánlott szűrővizsgálatokra is az érintett korosztályoknak. Egy vitamindúsabb, egészségesebb étrend, illetve elegendő mennyiségű mozgás, valamint a dohányzás elkerülése hozzájárulhatnak a krónikus betegségek kockázatának csökkentéséhez. Az egészségesebb életmód beiktatása csökkentheti a hosszú távú egészségügyi költségeket akkor is, ha már a betegség kialakult, hiszen mindenképp könnyebben kordában tartható lesz, gyógyszerek szedése mellett is.

Az egészségügyi kiadások csökkentése, a szűrőprogramok támogatása és az egészséges életmód népszerűsítése elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy javuljon a magyar lakosság egészségi állapota. Sajnos a jelenlegi kormány nem fordít kellő figyelmet ezekre a problémákra. Az egészségügyi rendszer fejlesztése és a megelőző intézkedések támogatása helyett más területekre koncentrálnak.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Meglepő, de ezeket a zöldségeket idén később kell elvetni: mutatjuk, mi ültethető augusztusban

Sokan azt gondolják, hogy a nyár végével a kertészkedési szezonnak is vége, pedig erről szó sincs. Bizonyos növényeknél kifejezetten kifizetődő a későbbi vetés. Mutatjuk, mi ültethető augusztusban, mert egy kis odafigyeléssel a fagyokig még friss, ropogós zöldségekkel töltheted meg a családi asztalt, amivel a pénztárcádat is megkíméled.

Itt a 2026/2027-es tanév rendje: mutatjuk a szüneteket és a legfontosabb időpontokat

Megjelent a 2026 27 tanév rendje hivatalosan is, így a szülők, diákok és pedagógusok már előre megtervezhetik a teljes iskolai évet.

Bértől független és kötelező megadni: az iskolakezdési támogatás ezeknél a foglalkozásoknál jár

A munkáltatói iskolakezdési támogatás 2026-os szabályai alapján pedagógusok mellett több más köznevelési dolgozó is jogosult lehet gyermekenként bruttó 145 260 forintra.

Így mérd meg, mennyit fogyaszt egy nap a klímád, ha folyamatosan megy

A klíma fogyasztás mérése megmutatja a tényleges napi energiafelhasználást, ami egy átlagos készüléknél intenzív használat mellett kb 12 kWh körül lehet.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat