Fognövesztés házilag? Nem sci-fi, már tesztelik a gyógyszert

Elindult a történelmi kísérlet, embereken is kipróbálják a fognövesztő gyógyszert – számol be a HVG a New Atlas nyomán. Fognövesztés házilag? Nincs az olyan messze, néhány éven belül akár már forgalomba is kerülhet a készítmény.

A tervek szerint már idén szeptemberben megkezdik a világ első fognövesztő gyógyszerének klinikai vizsgálatait a japán Kyoto Egyetemi Kórházban – jelentették be a kutatók. Úgy tűnik, minden jól ment: a készítmény idén szeptemberben tényleg megkaphatják az első páciensek. 

Fognövesztés házilag? Néhány éven belül valóság lehet

A vizsgálat 2025 augusztusáig tart majd, és 30 olyan, 30 és 64 év közötti páciens fogja megkapni az intravénásan beadott készítményt, akinek legalább egy őrlőfoga hiányzik – írjaNew Atlas nyomán a HVG.

Állatkísérletek során már bizonyított a gyógyszer, egereken és görényeken próbálták ki, sikeresen: jelentősebb mellékhatások nélkül nőttek új fogak. A készítmény az USAG-1 nevű fehérjét deaktiválja. Ez a protein gátolja a fognövekedést, így ha ezt kiveszik a képletből, elkezdhetnek nőni a fogak.

A kísérlet második fázisában olyan, 2 és 7 év közötti páciensek esetében vizsgálják majd a gyógyszert, akik veleszületett foghiányban szenvednek, és legalább négy foguk hiányzik.

A kutatók abban bíznak, hogy a készítmény akár 2030-ra kereskedelmi forgalomba kerülhet.

Addig azonban még hosszú út vezet, és minden esetben eredményesnek kell lennie a kísérleteknek, érdemi mellékhatások nélkül. Bár a hír kecsegtető, nem érdemes erre feltenni mindent: itt írtunk arról, hogyan tarthatjuk meg fogainkat, itt pedig arról, hogyan előzhetjük meg a fogínysorvadást.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Diákhitel elengedés 30 év alatt: hogyan igényelheted a teljes tartozásmentességet

A 30 év alatti édesanyák kérvényezhetik a diákhitel teljes elengedését.

Nem kell jegyet venni a gyerekeknek ezekre a programokra: ingyenes élmények a családnak júliusban, mutatjuk a listát

Mutatjuk, hogy melyek a legjobb ingyenes nyári gyerekprogramok 2025 júliusában.

Mennyit adhatsz az orvosnak? Ezt tudnod kell, mielőtt hálapénzt adnál!

Sokan még mindig nincsenek tisztában vele, hogy 2021 óta teljesen megváltoztak a hálapénz...

Soha ilyen jó nem volt az autósoknak: beolvad a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató a Magyar Közútba

Mitől lesz jobb a szolgáltatás, mivel nyújt majd többet a Magyar Közút? Utánajártunk.

Most éri meg szemüveget venni: szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény

A szemüveg akció ahány éves annyi kedvezmény 06.05.–07.23. között csak az Ofotért üzleteiben érvényes, azonban gyűjtöttünk kedvezmények máshonnan is.

Így kaphatod vissza a pénzed, ha az utazási iroda csődbe ment

Így történik a kárigény érvényesítése, ha csődbe ment az utazási iroda.