Az alma téli tárolása ennél nem lehet egyszerűbb

Korábban írtunk arról, milyen módszerek vannak, hogy az alma télire is meglegyen. Akkor feldolgoztuk a gyümölcsöt, most arra jövünk egy jó módszerrel, hogy lehet könnyebb az alma téli tárolása, ha nyersen, egészben szeretnénk eltenni.

Kizárólag tökéletes almákkal dolgozzunk! Az ütődött, barnult, megpuhult gyümölcsöt csak feldolgozva érdemes eltenni, mert ha rothadni vagy penészedni kezd, az egészségeseket is megromlasztja.

Ha az almákat kiválogattuk, szerezzünk hozzájuk ládákat. Sok áruházban ingyen odaadják a zöldségesládákat vagy banános dobozokat, ha kérjük. Ha mégsem, akkor bármilyen kartondoboz megteszi az alma téli tárolása céljára.

A láda aljára tegyünk néhány centiméter vastagon szalmát. Ezután helyezzük el az almákat úgy, hogy sehol ne érjenek egymáshoz, maradjon köztük szintén néhány centi távolság. Vigyázzunk, hogy pakolás közben se üssük őket össze, amit mondjuk véletlen leejtünk, ne rakjuk be a ládába, hanem együk meg. Ha szépen sorakoznak, fedjük be őket szépen szalmával, hogy megvédjük őket.

Alma téli tárolása szalmában vagy forgácsban

Az almákat több rétegben is eltehetjük, ebben az esetben a rétegeket közé is tegyünk néhány centiméter vastagon szalmát. Figyeljünk oda, hogy szárazon dolgozzunk, mert a nedves környezet minőségromlást eredményezhet.

Ha jól dolgoztunk, az alma téli tárolása sikeres lesz. A ládákat hűvös, sötét és nedvességmentes helyen tároljuk el, ahol fagy nem érheti. Ez lehet kamra vagy pince, a gyümölcseink így hónapokig szépen egészségesen elállnak majd.

Amennyiben szalma nem áll rendelkezésre, tiszta faforgács is megteszi, ebben az esetben mindent ugyanígy csináljunk, egyszerűen forgácsot használjunk helykitöltőnek.

Az alma téli tárolása ennél nem lehet egyszerűbb
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Elkeserítő, mennyi pénzt tudnak félretenni a magyarok: tízből nyolcnak ez sem sikerül minden hónapban

Mennyit tudnak félretenni a magyarok? A Cofidis felmérése szerint csak 22 százalékuk képes havonta megtakarítani. Mutatjuk a számokat.

Megütheti a bokáját, aki a Vinteden seftel: így lát rá a NAV az eladásaidra

Adózási kisokos: mikortól kell fizetni a Vinted eladások után?

Mentőövet kaptak a babavárósok, így módosítja a kormány a feltételeket

A babaváró hitel könnyítés azoknak a házaspároknak segíthet, akik nem teljesítették a gyermekvállalási feltételt.

Kata kalkulátor 2027: melyik adózási forma éri meg jobban?

2027-es adózási kalkulátorunkkal összehasonlítható, hogy a kata vagy az átalányadózás jelenthet-e kisebb adóterhet a vállalkozásnak.

900 ezer egy duguláselhárításért? Maffiózóval beszél, nem szakival – mutatjuk, hogyan ismerheti fel a csalókat

Csábítóan olcsó árakkal hirdetnek majd benyújtanak egy több százezres számlát. De mégis honnan lehet tudni, ha csalót hívunk a házhoz?
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat