Olcsó és finom reggeli 15 perc alatt

Igen, kása. Reggeli 15 perc alatt. A kásák egyszerűen készíthetők, kifejezetten olcsón kihozhatók, gyorsak és több órára elűzik az éhséget. De hogyan és miből érdemes készíteni?

Zabkása mindenek előtt

A legkönnyebb és leggyorsabb az aprószemű zabpehelyből főzött kása. Az alapanyag teljesen semleges ízű, vagyis édesen és sósan is fogyasztható.

Egy közepes serpenyőt üresen felmelegítünk, majd beleöntünk egy bögre zabpelyhet. Nem kell alá semmi. A zabpelyhet szárazon felhevítjük annyira, hogy finoman illatozzon. Közben érdemes mozgatni, ne kapjon oda. Aki a karakteresebb ízeket kedveli, piríthatja is, aki natúrt akar, csak forrósítsa. Ha véletlenül megég, el kell dobni, tehát maradjunk mellette.

Ha már teljesen átforrósodott, egy bögre vizet adunk hozzá és jól összekeverjük. Vigyázzunk a felcsapó gőzzel, ne hajoljunk fölé. Ha a vizet mind felvette, adjunk hozzá két bögre tejet, ez lehet növényi is, sőt vízzel is készíthetjük. Ezután fedjük le és takarékon főzzük addig, míg a kívánt állagot eléri.

Ha kész, még melegen keverjünk bele ízlés szerint vajat, mézet, cukrot, sót. Ehetjük magában, de juharsziruppal, fahéjjal, zúzott banánnal, darabolt eperrel, szeletelt almával dióval, mogyoróval vagy bármi mással, amit szeretünk. Jó étvágyat!

Neked hogy indul jól a reggeled?

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

5.400.000 forintot adnak, ha nincs állása, de vállalkozna – Mutatjuk, hol és hogy lehet igényelni a támogatást

A vállalkozóvá válási támogatás 2026-ban is indul, egyedül arra kell figyelni, hogy vármegyénként eltérő időpontban lehet támogatási kérelmet benyújtani.

VIP-lista a folyosón? „40 éve egyetlen politikust sem láttam itt feküdni!”

Az állami kórházak állapota miatt órákat várnak a betegek, miközben a VIP-vendégek valahogy azonnal sorra kerülnek.

Így kell visszafelé kiszámolni az áfát: mutatjuk a trükköt, egyszerű

A mindennapi vásárlások során a termékek bruttó árával találkozunk.

Teljesen leválhat a rendszerről, ráadásul az állam fizeti a kialakítást: március 19-én indul a pályázat új szakasza

És csak április 1-ig pályázható azoknak, akik megfelelnek a feltételeknek.

Temetési virágok etikettje: mit jelképeznek és mit nem illik vinni?

Elhoztuk azokat a kulcsfontosságú információkat, amelyek mentén elkezdhetünk gondolkodni, hogy milyen virágot illik vinni temetésre.