Havi 40.000 forintot támogatást kaphatnak a hátrányos helyzetű gyermekek – ezt kell tudni a Roma Nemzetiség Tanulmányi Ösztöndíjról

A Biztos Kezdet Gyerekházak, a tanodai esélynövelő programok és a Roma Nemzetiség Tanulmányi Ösztöndíj célja a hátrányos helyzetű gyermekek támogatása. Két, a Magyar Közlöny 2025. július 17-i számában megjelent rendelet több fontos változást is tartalmaz – ezek egyike, hogy szeptember 1-jétől az ösztöndíj összege havi 40 000 forintra nő. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.

Mi változik pontosan? A Biztos Kezdet Programban résztvevők legalább felének továbbra is hátrányos helyzetűnek kell lennie. Ide tartoznak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, a nevelésbe vett vagy utógondozott fiatalok, valamint azok, akik szegregált vagy külterületi lakott helyen élnek. A tanodák esetében a rendszeresen részt vevő gyerekek legalább 70%-ának kell ugyanilyen feltételeknek megfelelnie.

diákok tanteremben

Hátrányos helyzetű gyermekek támogatása: Roma Nemzetiség Tanulmányi Ösztöndíj

Az ösztöndíj összege 30 000-ről havi 40 000 forintra emelkedik. A Roma Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj célja, hogy segítse a kiemelkedő képességű roma középiskolásokat a felsőoktatásba való bekerülésben. Támogatást azok kaphatnak, akiket roma nemzetiségi nevelést-oktatást végző iskola ajánl. Az ösztöndíj két tanévre szól, és a megállapítását követő szeptember 1-jétől kezdik folyósítani. A 2025/2026-os tanévre azok a diákok is megkapják, akik már a módosítás hatálybalépése (2025. július 18.) előtt jogosulttá váltak rá.

Maradt még kérdése? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 munkanapon belül válaszolnak.

Miért fontos ez a módosítás?

A cél, hogy a gyerekházak és tanodák még több hátrányos helyzetű gyermekhez jussanak el – különösen szegregált vagy külterületi lakóhelyeken élőkhöz. A korai fejlesztés, mentorálás és közösségi foglalkozások segítenek csökkenteni a lemaradást, az ösztöndíj pedig közvetlen anyagi segítséget nyújt a továbbtanuláshoz.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ingyenes jogi segítségnyújtás Budapesten: 1 napig él a lehetőség, személyesen és telefonon is kérdezhet

Siess! Az időpontok gyorsan fogynak, de még mindig találni szabad helyeket.

Mennyi az összege a 14. havi nyugdíjnak nevezett résznyugdíjnak? Ez várható az eddigi bejelentések alapján

Tényleg jön a 14. havi nyugdíj 2026-ban? Tényleg - csak nem úgy, ahogy vártuk.

Mennyi az éves áramfogyasztási limit és mit jelent havonta? A rezsicsökkentett árról érthetően

Röviden és érthetően az éves áramfogyasztási limitről és a tarifákról.

Kerti csap téliesítése 3 lépésben: így nem fagy el a mínuszokban sem

A kerti csap és a vízóra téliesítése a te feladatod és felelősséged, ha nem szeretnéd komoly költségekkel indítani a tavaszt. Mutatjuk, hogy a leggyorsabb, legegyszerűbb.

Pénzvisszatérítést ad az OTP, ha a bankkártyával így vásárol – csak be kell állítani, máris működik

A dolog egyszerű; vásárlásaink után átlagosan 1% és 10% közötti visszatérítés jár, amelyet a következő hónap elején írnak jóvá bankszámlánkon.