A szobanövényeid még sosem voltak ilyen szépek – 6 jótanács szakértőktől

A szobanövények sok törődést igényelnek – ez egy tévhit. Valójában sokkal kevesebbet, mint elsőre gondolná az, aki még új ebben a témában. Persze, hogy nem lehet őket csak úgy hagyni, hogy nőjenek maguktól, mint a dudva – viszont pár dolgot rutinszerűvé téve, egyáltalán nem kell olyan sok energiát fordítani rájuk.

Reggeli szemle a szobanövények közt

Érdemes minden reggel körbejárni a lakásban, akár egy csésze kávéval a kezünkben, és megszemlélni a szobanövényeinket. Úgy tudjuk jól gondjukat viselni ugyanis, ha ismerjük őket. Milyen a színük, hogy állnak a leveleik, hogyan reagálnak a fényre, vízre? Ezután sokkal könnyebb lesz kiszúrni, ha hirtelen megváltozik valami, mondjuk foltosodnak a levelek vagy lekonyulnak az ágak – így pedig időben be lehet avatkozni.

Megfelelő nedvességtartalom

Az öntözés az egyik legfontosabb összetevő, ez teljesen nyilvánvaló. Érdemes folyamatosan követni, akár naponta is ellenőrizni, mennyire nedves a cserépben a föld.

Kérdésed van a szobanövényekkel kapcsolatban? Keresd bátran ügyfélszolgálatunkat, kollégáink szívesen válaszolnak. A szolgáltatás díjmentes!

Gyakori hiba a túlöntözés! Az igazság az, hogy sokkal kevésbé valószínű, hogy kinyírjuk a növényt, ha keveset locsoljuk, mint ha sokat – utóbbi esetben ugyanis könnyen rothadásnak indulnak a gyökerek.

Igen, le kell porolni

A leveleket érdemes hetente leporolni, hogy a szobanövények a lehető legtöbb fényt vehessék fel az igényeikhez mérten. A vékony porréteget könnyű letörölni, egy megnedvesített mikroszálas törlőkendővel csak néhány mozdulat hetente. Egyébként szebb is a növény, ha nem poros.

Forgassunk rajtuk néha

Heti rendszerességgel érdemes megmozgatni kicsit a cserepeket. Ez megakadályozza, hogy ferdén nőjenek vagy akár kidőljenek a szobanövények. Szakértők szerint mindig 90 vagy 180 fokkal érdemes elfordítani a kaspót, így szép egyenes lesz a virágszár.

Locsolás, mindig ugyanúgy

Már a cikk elején írtam, hogy a szobanövények esetében a locsolás a legfontosabb. Az a lényeg, hogy sose öntözzük túl, ezt is írtam már, őket. Viszont öntözzük meg őket igényeik szerint, ne feledkezzünk meg róluk, mert a vízhiány is károsítja őket. Jelöljünk ki öntözőnapot, akár állítsunk be emlékeztetőt, és ragaszkodjunk ehhez a rutinhoz.

A szobanövények nem egyenlők

Nagyon eltérőek lehetnek a szobanövények. Nemcsak a küllemükben, de igényeikben is. Megéri tanulmányozni és megérteni őket, hiszen meghálálják a törődést, így szép és egészséges életteret oszthatunk meg velük. A pókvirágok és dracénák nem szeretik a heti öntözést, szebbek lesznek a kétheti locsolással, a lantlevelű fikusz utálja, ha más helyre teszik, de nagyon kedveli a rázogatást, a futóka szereti, ha megnyírják időnként és úgy szebben bokrosodik is. Szóval, ha új növényt szerzel, mindenképpen érdemes jól utánaolvasni és tanulmányozni őt.

Lantlevelű fikusz vagy füge
Füge
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Több ezer forintot spórolhatsz, ha így veszed a bérletet a gyereknek: ezért éri meg az országbérlet

14 év felett az országbérlet érvényes diákigazolvánnyal 90%-os kedvezménnyel vásárolható meg. Itt vannak a részletek.

Szép és jó, hogy online elintézheted pár kattintással a jogosítványod meghosszabbítását, csak van egy kis bökkenő

Az online jogosítvány hosszabbítás gyors és olcsó, de van egy buktató: a régi jogosítványt még mindig személyesen kell leadni. Mutatjuk a részleteket és a pontos menetét!

TB-tartozás rendezése lépésről lépésre – így kérhetsz részletfizetést

Mi történik, ha valaki nem tudja fizetni a tb-t és a fennálló tartozás kifizetése is nehézséget okoz?

Mennyi lesz a nyugdíj a Nők 40 után? Ezt jelenti a valorizációs szorzók emelkedése

A valorizációs szorzók idén 13,3%-kal emelkedtek, ami érezhetően növeli a nyugdíj összegét.

Ennek a bankszámlának nincs költsége: ezért éri meg nagyon Revolutot nyitni a 18 év alatti gyerekednek

Revolut 18 év alatt: így nyithatsz számlát akár ingyen, ezeket kell tudni róla.

Kötelező kiadnia a főnöködnek: ennyi szünet jár munkaidőben a dolgozónak

Biztos érezted már, hogy egy húzós munkanap közepén jól jönne egy kis levegő. Azt viszont nem mindenki tudja pontosan, hogy mennyi munkaközi szünet jár, és mikor. Pedig nem szívességről van szó, a pihenőidő jogszabályban rögzített kötelezettség.