Családi pótlék 2024

A gyermeket nevelő családok minden gyermek után kérhetik az állam által biztosított támogatást. Ez a családi pótlék, ami egészen a gyerek középiskolai tanulmányainak befejezéséig jár előbb nevelési ellátásként, majd iskoláztatási támogatásként. Célja a családok anyagi terheinek enyhítése, a gyermeknevelés támogatása. Ennek ellenére a családi pótlék 2024-ben is ugyanannyi, mint 2008-ban volt, az ellátás összege nem emelkedett. Cikkünkben részletesen kifejtjük a tudnivalókat: szó lesz arról, kik és milyen feltételekkel kaphatják meg a családtámogatást, hogyan kell azt igényelni, mekkora az összege.

A családi pótlék az állam által nyújtott családtámogatás, ami azoknak a Magyarországon élő családoknak jár, akik saját háztartásukban nevelik gyermeküket. Az ellátást vagy az egyik, vagy a másik szülő veheti igénybe. A családi pótlék havonta rendszeresen utólag kerül kifizetésre és a CSED, a GYED, a GYES, a GYET, az anyasági támogatás mellett is igényelhető.

Nevelési ellátás/iskoláztatási támogatás=családi pótlék

A családi pótlék nevelési ellátásból és iskoláztatási támogatásból tevődik össze. A nevelési ellátás a gyermek születésétől a tankötelezetté válása évének október 31-ig jár a szülő részére, de bizonyos feltételek fennállása esetén a kérelmező saját jogán is jogosultságot szerezhet.

Jogosultság: nevelési ellátás

Nevelési ellátásra az jogosult, aki

  • a saját háztartásban nevelt gyermek vér szerinti, vagy örökbe fogadó szülője,
  • a saját háztartásban nevelt gyermek szülőjével együtt élő házastárs,
  • az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az eljárás már folyamatban van
  • a szülővel együtt élő élettárs, ha az ellátással érintett gyermekkel életvitelszerűen együtt él és a szülővel élettársként legalább egy éve szerepel az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásában, vagy a szülővel fennálló élettársi kapcsolatát az ellátás megállapítására irányuló kérelmet legalább egy évvel megelőzően kiállított közokirattal igazolja,
  • a gyám,
  • a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték,
  • a gyermekotthon vezetője a gyermekotthonban nevelt,
  • a szociális intézmény vezetője az intézményben elhelyezett,

még nem tanköteles gyermekre tekintettel. Azaz a nevelési ellátás a gyermek születésétől a tankötelezetté válása évének október 31. napjáig jár. Ezután már …

Iskoláztatási támogatás

-ként folyósítják, változatlan feltételekkel, ugyanakkora összegben. A tankötelezettség annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a tanuló a tizenhatodik életévét betölti. (A sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettsége meghosszabbítható annak a tanítási évnek a végéig, amelyben a huszonharmadik életévét betölti.)

A köznevelési törvény szerint sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzd - magyarázza meg az Államkincsár.

Dupla vagy emelt családi pótlék

Az emelt összegű családi pótlékot a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyermekek gondozását végzők igényelhetik. Megállapításához, illetve folyósításához igazolást kell kiállítani arról, hogy a gyermek (személy) a rendeletben felsorolt betegségek, illetve fogyatékosságok valamelyikében szenved, és a betegség súlyossága megfelel az ott meghatározott feltételeknek. A betegségeket itt soroltuk fel.

Kinek jár és mennyi?

Ahogy látjuk lentebb, a családi pótlék összege függ a gyerekek számától, de az is számít, hogy egyedül neveljük-e és van-e valamilyen speciális igénye.

A Magyar Államkincstár oldaláról származó kép,rajta a gyermekenként járó összegekkel
Forrás: allamkincstar.gov.hu

Családi pótlék igénylése 2024: hol és hogyan kérhető?

Ha a kérelmező szülő munkahelyén működik családtámogatási kifizetőhely, akkor a kifizetőhelynél lehet igényelni írásban. Ennek hiányában a kérelmező lakóhelye szerint illetékes megyeszékhely szerinti járási hivatalnál, Kérelem családi pótlék megállapítására formanyomtatvány kitöltésével. A formanyomtatvány beszerezhető a járási hivataloknál, kormányablakoknál is. Megküldhető postán a szükséges mellékletekkel együtt, de leadható ügyfélszolgálati irodában vagy kormányablaknál. A hatóság az igényelt ellátásról 90 napon belül dönt.

Kisgyerekes család sétál Szentendrén a Duna mellett

Hogyan kell online igényelni?

Az ellátást intézhetjük online is, ügyfélkapun keresztül. Ehhez rendelkeznünk kell ügyfélkapus regisztrációval, amelyet az illetékes kormányablaknál kérhetünk. Ezt követően az ügyfélkapura belépve igényelhetjük a családi pótlékot. Az igénylő lapot kitöltve és aláírva kell feltölteni az ügyfélkapu oldalára a mellékletekkel együtt. Online igénylés esetén elegendő a csatolandó dokumentumokat lefotózni és feltölteni.

A családi pótlékot bármely szülő vagy gyám igényelheti, az egyetlen feltétel, hogy gyermeket saját háztartásában nevelje – vagyis lakjanak együtt. Álláskeresőként is igényelhetjük, akkor is, ha munkanélküli segélyt kapunk.

A kérelem benyújtásához mellékelni kell:

  • az igénylőnek: érvényes személyi igazolvány, személyazonosító igazolvány, kártyatípusú gépjárművezetői engedély vagy útlevél másolatát;
  • ha a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, orvosi igazolást eredetiben; Igazolás a tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermekről néven;
  • ha a gyermek nem tanköteles korú, de köznevelési intézmény tanulója, akkor a tanulói jogviszony igazolást is csatolni kell az Igazolás tanulói jogviszony fennállásáról elnevezésű nyomtatványon.
  • ha a gyermek sajátos nevelési igényű, úgy az ezt megállapító pedagógiai szakszolgálatként működő tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleményének másolatát;
  • ha az ellátást a szülővel együtt élő házastárs kérelmezi, úgy a házassági anyakönyvi kivonat másolatát;
  • ha az ellátást a nevelőszülő kérelmezi, úgy a gyermek nála történő elhelyezéséről rendelkező határozat másolatát;
  • ha az ellátást gyám kérelmezi, a gyámrendelő határozat másolatát;
  • ha a kérelmező az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van, a gyámhivatal kötelező gondozásba történő kihelyezést elrendelő határozat másolatát;
  • ha a kérelmező az a személy, akinél a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték, az ideiglenes hatályú elhelyezést elrendelő határozat másolatát.

A formanyomtatványok a Magyar Államkincstár honlapjáról letölthetőek.

Továbbtanulás: jár-e egyetemista gyerek után?

Bár a családi pótlék összege tizensok éve változatlan, így sem öröm, amikor eltűnik a bevételek közül. Az érettségit követően ugyanis a támogatást csak a tanév végéig, azaz június végéig folyósítják. A jogszabály szerint a családi pótlék (iskoláskorúnál iskoláztatási támogatás) a tankötelezettség teljes időtartamára jár (ez ma már a 16. év betöltését jelenti), illetve addig, amíg a gyermek közoktatási intézményben tanul, de legfeljebb annak a tanévnek a végéig, amikor betölti a 20.  – sajátos nevelési igényű gyermek esetén a 23. – életévét.

Jó tudni: Bár családi pótlék nem jár az egyetemista gyerek után, de a felsőoktatási intézményben továbbtanuló gyermek beleszámít az eltartottak számába. Ez azt jelenti, hogy ha van kisebb tesó (vagy más kedvezményezett eltartott), aki után még jár családi pótlék, kérvényezheti a szülő, hogy a számításkor vegyék figyelembe az egyetemista diákot is. Ez azért fontos, mert így magasabb összeget kaphatnak. 

Ezt azonban csak a tanév megkezdése után, az érvényes hallgatói jogviszony igazolásával lehet kérni, két hónapra visszamenőlegesen. Vagyis nem automatikus, és célszerű szeptemberben igényelni.

Ha további kérdésed van a családtámogatásokról, fordulj bizalommal a Hóvége ügyfélszolgálatához, ahol munkatársaink ingyenesen nyújtanak felvilágosítást!

Hasznosnak találtad ezt a cikket?
Küldd el másoknak is:

Kérdésed van?

Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, segítünk!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Átregisztráltál az Ügyfélkapu+-ra, mégsem tudsz belépni? Ezt kell tenned

Van egy fontos lépés az Ügyfélkapu+ regisztráció során, amit könnyű figyelmen kívül hagyni. Mutatjuk, mi a megoldás.

Így csökkenthető felére a demencia kialakulásának kockázata a legújabb kutatások szerint

Az időskorral együtt járó betegségek közül a demencia az egyik legjelentősebb kihívás, amelyre a tudomány folyamatosan keresi a megoldásokat.

2025-ben második nyugdíjemelés jöhet: szakértő árulta el, mit várhatnak az idősek ettől az évtől

A kormány 3,2 százalékra becsülte az inflációt ere az évre, ennek megfelelően az...

SNI-s a gyerek? Ezekre az ingyenes szolgáltatásokra vagytok jogosultak: utazási támogatástól a fejlesztésig

Az SNI, azaz a sajátos nevelési igény azt jelenti, hogy egy gyermeknek különleges...

A nagy nyugdíjas átverés és a tepsis túrógombóc – Zoli bácsi blogja

Hogy a szánk íze édesebb legyen, egy tepsiben sült túrógombóc receptjét küldöm szeretettel.

A díjmentes bankfióki készpénzfelvétel lehetősége 3 hét múlva lejár az OTP-nél – mutatjuk, kiket érint a változás

A bank honlapja szerint a díjmentesség visszavonásig, de legkésőbb 2025. február 28-ig érvényes.