Pázmánd: az acsarkodás után is van élet

Öt utcát építettünk 880 méter hosszan 20 millió forintos önköltséggel, ötmillió forintból kátyúztunk – mondta találkozásunkkor Böjte Richárd, Pázmánd polgármestere, akinek az az elve, hogy nem ígérget fölöslegesen, mert csak akkor érdemes valamiről szólni, ha van mögötte fedezet.

Nem csinálja régen, a Fejér vármegyei faluban, ahol két és félezren élnek, 2022-ben rendkívüli választás után lett polgármester. Ahogy mondja, csapatával mínusszal vették át a falut, de 2023-24 fordulóján már plusz 50 millióval zártak. – Ha visszaadná a kormány a gépjárműadót, amire semmi esélyünk, sokkal jobban állnánk. Most csak az iparűzési és a kommunális adó van a kezünkben, ami nem sok.

Pázmánd polgármestere: Böjte Richárd
Pázmánd polgármestere: Böjte Richárd

Szorgalmas, dolgos emberek lakják Pázmánd falut, Budapest ötven, Székesfehérvár 10 kilométerre van, sokan ingáznak, néhányan gazdálkodnak. Az elmúlt években megszaporodtak a betelepültek, aminek a covid volt az egyik oka, a telekárak akkor még megfizethetők voltak, s otthon lehetett „maradni” a szőlősdombon vagy a falusi házban. Az újak többnyire Pestről érkeztek, s elkezdték állandó lakhelyként használni a hétvégi házakat is, ami olykor súrlódásokhoz vezet.

A polgármester harminc éve költözött ide, előtte földrajz-testnevelés szakos tanár volt, ám a rendszerváltás után céget alapított, autó- és ingatlankereskedelemre váltott, s a kétgyermekes apa nem bánta meg a pályaelhagyást. Sokat járt külföldön, és sokáig nem tervezte a polgármesterséget, de aztán 2022 szeptemberében elérkezett a pillanat, mert az előző testület az állandó belső konfliktusok miatt feloszlatta magát. Ami nem egy különleges dolog Pázmándon, eddig minden ciklusban megtörtént, immáron helyi hagyománynak számít.

– Elindultam az időközi választáson, s nyertünk a csapatommal – mondta Böjte Richárd. A hattagú testületből öten most is indultak a választáson. De a független polgármesternek ezúttal már nem volt kihívója, elődje sem tervezte a visszatérést, noha a közösségi médiában – és olykor a bíróságon is – zajlik az eléggé szokatlan megjegyzésekkel tarkított adok-kapok.

Pázmánd faluban nyugalmat szeretnének
Pázmánd faluban nyugalmat szeretnének

– Nyugalmat szeretnék a faluban, elég volt a hadakozásból – fogalmazott Böjte Richárd –, eddigi működésünk azt igazolja, hogy van élet az acsarkodás és az állandó vádaskodás után is, mert a falu közéletét sokáig ez jellemezte. Méghozzá úgy, hogy 2016 és 22 között közel 400 millió forintot jogtalanul költöttek el a környezetvédelmi számlánkról, rendőrségi feljelentést tettünk, folyik a nyomozás. Az utak építése és rendben tartása mellett az óvodai és a bölcsődei férőhelybővítés is fontos célunk. Ezt is úgy kell megoldani, hogy egy fillért nem ad rá kívülről senki. Meg kell oldani a vízkérdést is, mert jelenleg egy fúrott kút látja el a falut, a másikat az elődöm idején eltömedékelték. Ha most idejönne egy befektető, nem tudnánk neki vizet adni, úgyhogy lépéseket kell tenni azért, hogy Nadap vagy Kápolnásnyék felé rá tudjunk csatlakozni az országos hálózatra. Elavult a helyi építési szabályzat is, ott is van megoldandó feladatunk bőven Sok mindent mi magunk oldunk meg, a polgármesteri hivatalt például saját magunk festettük ki, a szociális tűzifát is társadalmi munkában vágtuk fel, végül el is vittük az érintettekhez.

Találkozásunk végén jöttünk rá, hogy Pázmánd Budáról akár biciklivel is megközelíthető. A falu nagyjából félúton van a főváros és a Balaton között, végig kiépült kerékpárúton. Az itteni pihenő nem csupán attól különleges, hogy a szobrokat Varga Norbert helyi képviselő készítette, de attól is, hogy ez az egyetlen hely, ahol a biciklisták vizet tudnak tölteni a kulacsaikba.

Pázmánd Budapestről biciklivel is elérhető
Pázmánd Budapestről biciklivel is elérhető

(Tudósítónktól)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Megvannak a dátumok! Ekkor utalják a családi pótlékot 2026-ban, hónapról hónapra mutatjuk

A Kincstár nemrégiben tette közzé, pontosan mikor utalják a családi pótlékot 2026-ban, mutatjuk a dátumokat.

Egyszeri segély nyugdíjasoknak 2026-ban: most kell igényelni, mert szűkös a keret

A rendszer csak a rászorulók töredékének tud segíteni - éppen ezért kell az igénylést minél hamarabb elintézni.

Meddig áll el a halászlé a hűtőben? Ennyi idő után már veszélyes megenni

Csak rövid ideig fogyasztható biztonsággal az ünnepi halászlé.

1 evőkanál a hűtő aljába és vége a büdösnek: friss és tisztaság illat pillanatok alatt

A büdös hűtő ellen nem szükségesek a speciális csodaszerek, azonban egy-két házi praktika kihagyhatatlan, ha biztos megoldást keresünk.

Így a legolcsóbb utazni: a legjobb Volánbusz-kedvezmények, amit megéri kihasználni

Már mindenki díjmentesen utazhat, aki betöltötte a 65. életévét, 65 év alatti nyugdíjas vagy még nem múlt el 14 éves.

Bonus-malus: így nullázza le magát sok autós teljesen feleslegesen

Azt mindenki tudja, hogy ha kárt okoz, ugrik a bónusz, de azt már kevesebben tudják, hogy másként is el lehet bukni.