Támogatásra pályázhatnak az SNI-s gyereket nevelő családok Budapesten: mutatjuk a részleteket és a határidőket

Az iskolakezdési támogatáson és az SNI-státusszal járó kedvezményeken kívül is kapható még segítség. Mutatjuk, mely fővárosi kerületekben és milyen feltételekkel részesíthető egy sajátos nevelési igényű gyermek támogatásban.

Az SNI nem egy támogatás és nem is diagnózis. A sajátos nevelési igény egy olyan státusz, amelyet szakértői bizottság állapít meg. Ennek azért van jelentősége, mert a szakértői vélemény alapján a gyermek megkaphatja a számára szükséges speciális fejlesztést, gyógypedagógiai vagy más pedagógiai segítséget. A státuszhoz nem feltétlenül és nem is automatikusan jár pénzbeli támogatás (az iskolakezdési támogatás kivétel), iskolai könnyítések és kedvezmények viszont igen: ez lehet fejlesztő foglalkozás, logopédiai ellátás, pszichológiai támogatás, nevelési tanácsadás.

A cél tehát az, hogy a gyermek a szükségleteinek megfelelő ellátáshoz, fejlesztéshez jusson hozzá. A szolgáltatáshoz való hozzáférés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy minden ezzel járó költséget a rendszer fedez: a szülőnek kell eljuttatnia a gyereket a foglalkozásokra, beszereznie a szükséges eszközöket, és sok esetben a pluszban igénybe vett fejlesztések költségét is neki kell állnia.

Sajátos nevelési igényű gyermek támogatása Budapesten

Több olyan budapesti önkormányzat is van, amely pénzbeli támogatással segíti a családokat, ezek közül a következőknél jelenleg is lehet pályázni:

I. kerület

A budavári önkormányzat pénzügyi támogatással segíti a sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő családokat. Évente háromszor kaphatják meg a jogosultak, összege alkalmanként és gyermekenként 30.000 forint. Ez nem pályázat, hanem külön önkormányzati támogatás, ami jövedelemhez kötött: egyedülálló szülő esetén a családban az egy főre jutó havi jövedelem ne haladja meg a szociális vetítési alap 700 százalékát (199.500 forintot); nem egyedülálló szülő esetén ennek 600 százalékát (171.000 forintot). Az igényléséhez szükséges dokumentumokat, részleteket itt lehet elérni.

II. kerület

Az önkormányzat az intézményi ellátás kiegészítését, bővítését célzó fejlesztő foglalkozások költségére, terápiák költségére, a fejlesztő eszközök vásárlására, diagnosztikai vizsgálatokra nyújt támogatást. Érvényes lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, a kerületben élő család, vagy gyermekét egyedül nevelő szülő (törvényes képviselő) nyújthat be pályázatot, ha a gyermek még nem múlt el 18 éves. Jövedelmi határ is van: család esetén az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladhatja meg a 250.000 forintot, gyermekét egyedül nevelő szülő esetében a 270.000 forintot.

A benyújtási határidő szeptember 30., a pályázat részletei itt olvashatók. Az elnyerhető támogatási összeg pályázatonként maximum bruttó 130.000 forint.

XIV. kerület

A zuglói támogatást azok a családok igényelhetik, amelyek 18 év alatti, sajátos nevelési igényű gyermeket nevelnek. Ehhez érvényes, az SNI-t igazoló szakértői bizottsági szakvéleményre van szükség, emellett a családnak a támogatásra vonatkozó szociális feltételeknek is meg kell felelnie. A támogatás az SNI-s gyermek nevelésével, gondozásával és tanulásával járó többletköltségekhez nyújt segítséget. A második pályázati szakasz szeptember 15-én zárul, érdemes mielőbb beadni a kérelmet. Itt vannak a részletek. (A jövedelmi határok 230.000, illetve 199.500 forint).

Maradt még kérdése a támogatásokról? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.

Ezekről is érdemes tudni

Erzsébetvárosban és a XV. kerületben szintén lehetett támogatásra pályázni. A határidő ugyan lejárt, de nem árt, ha ezekről a lehetőségekről is tud a szülő. Nem minden segítség jelent közvetlenül a családnak kifizetett támogatást. Budaörsön például az önkormányzat az SNI-s gyermekek óvodai és iskolai költségeihez járul hozzá, Biatorbágyon pedig az SNI-s gyermekek intézményi térítési díjához kérhető támogatás.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Leesik az álla, ha meglátja: ennyibe kerül egy utazás az Orient Express luxusjachtján – de kinek fér ez bele?

Saját komornyik, kabaré és jakuzzis lakosztályok: mutatjuk az Orient Express luxusjachtjának elképesztő árait.

Mégis, mit tud a kedvelt változókori termék, amit ilyen sokan keresnek? Utánajártunk a hatóanyagoknak

Hogyan segít a menopauzás tüneteken ez az étrend-kiegészítő?

Ennyi plusz pénz jár a hétvégi munkáért a kereskedelemben: mutatjuk, hogy számolják ki a bérpótlékot

A vasárnapi pótlék kereskedelemben dolgozóknak több ezer forinttal növelheti a fizetését.

Ezzel a teszttel megnézheti, mennyire szorong: érdemes kitölteni ezeket a mentális egészségéért

Ezek a tesztek azonnali eredményt adnak a szorongás mértékéről, a cikk végén pedig összegyűjtöttük, hogy hol érhető el ingyenes pszichológiai tanácsadás.

Ennyivel fogyaszt kevesebbet a kondenzációs gázkazán, mint egy hagyományos – megéri beruházni a cserére

A kondenzációs gázkazán mennyivel fogyaszt kevesebbet? Mutatjuk.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat