600.000 forint a bírság, ha a használt étolajat a WC-be önti: még több is lehet, ezt mondja a rendelet

Nem éri meg kockáztatni. Sokan úgy gondolják, hogy egy kevés olaj nem számít, pedig hosszú távon ez is hozzájárulhat a csövek eltömődéséhez. A használt étolaj WC-be öntése helyett néhány perc alatt összegyűjthető egy flakonba, amelyet később ingyen leadhatunk. Ezzel nemcsak a környezetet és a csatornahálózatot óvjuk, hanem elkerülhetjük a kellemetlen dugulásokat is, sőt egyes gyűjtőpontokon még vásárlási kedvezményt is kaphatunk érte.

A 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a szennyvízkibocsátás és a csatornabírság szabályait is tartalmazza, ugyanakkor nem mondja ki, hogy a háztartások automatikusan fix összegű bírságot kapnak azért, mert használt sütőolajat öntenek a lefolyóba vagy a WC-be. A bírságok megállapítása minden esetben a jogszabályban meghatározott feltételek és számítás szerint történik.

Fontos ugyanakkor, hogy ha valaki bizonyíthatóan kárt okoz a csatornahálózatban vagy a szennyvízelvezető rendszerben, az okozott kár megtérítése is felmerülhet, így egy ilyen eset végül jelentős költséggel járhat: 50 ezer forinttól kezdődően akár több százezer forintba is kerülhet.

Miért veszélyes az olaj a csatornában?

A használt olaj lehűlve a cső falára tapad, idővel pedig zsíros lerakódást képez. Ehhez könnyen hozzátapadnak az ételmaradékok és más szennyeződések, amelyek együtt komoly dugulást okozhatnak. A víziközmű-szolgáltatók évek óta arra figyelmeztetnek, hogy a használt sütőolaj nem a lefolyóba való.

További kérdése maradt a pénzbírsággal kapcsolatban? Írj ingyenes Ügyfélszolgálatunknak, ahol két napon belül válaszolunk.

Inkább vigyük vissza, még jutalom is járhat érte

A használt sütőolajat érdemes kihűlés után egy jól zárható műanyag flakonba tölteni, majd leadni egy hivatalos gyűjtőponton. A MOHU országos gyűjtőhálózata mellett több áruházlánc is átveszi a használt étolajat. A COOP Olajpont programban a részt vevő üzletekben literenként 100 forint értékű vásárlási kupont adnak a megfelelő minőségű használt étolajért. Egy alkalommal legfeljebb 5 liter adható le, jól zárható flakonban. Indulás előtt érdemes ellenőrizni, hogy az adott üzlet részt vesz-e a programban.

Pontosan mennyi az annyi?

A rendelet nem határoz meg fix, lakosságra vonatkozó bírságot ezügyben. A csatornabírságot jogszabályban meghatározott számítás alapján állapítják meg, és a rendelet szerint az 50 000 forintnál kisebbre kiszámított bírságot nem kell kiszabni. Ez azonban nem felső határ, és nem is azt jelenti, hogy minden esetben 50 ezer forint a büntetés. Ha egy jogsértés miatt valóban eljárás indul, a bírság összege a körülményektől függően ennél magasabb is lehet. Emellett, ha a leöntött olaj bizonyíthatóan dugulást vagy más kárt okoz a csatornahálózatban, felmerülhet a duguláselhárítás, a helyreállítás és az okozott károk megtérítésének kötelezettsége is. Egy súlyosabb esetben ezek a költségek együtt már több százezer, akár 600 ezer forintra is rúghat, de ez továbbra is a körülményektől függ.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A nyugdíjemeléssel együtt ez már komoly segítség az időseknek: ennyivel lesznek olcsóbbak a gyógyszerek

Szeptember 1-jétől áfamentessé válnak a vényköteles gyógyszerek.

Beázom felülről, a szomszéd tagad, a közös képviselő nem csinál semmit – mi lehet a megoldás?

Senki sem szeretne szembesülni azzal a rémálommal, amikor a plafonról víz folyik, az ingóságok tönkremennek, a károkozó pedig elzárkózik a felelősségre vonás elől.

Ropogós vitaminbomba vagy túlárazott csemege? Ezt kell tudni a fagyasztva szárított gyümölcsök felhasználásáról

Miért imádják sokan a fagyasztva szárított gyümölcsöket és mibe lehet tenni egyáltalán?

Két szál pünkösdi rózsa helyett komplett ültetvényed lehet – mutatjuk a szaporítás legjobb módszerét

A pünkösdi rózsa a kertek koronázatlan királynője. Minden tavasz végén az illatával és hatalmas virágfejekkel lepi el a kertet. Bár a kertészetekben méregdrágán árulják a töveket, nem kell vagyont költened rájuk. A pünkösdi rózsa szaporítása meglepően egyszerű feladat, ha ismered a megfelelő időzítést és a tőosztás bevált lépéseit.

Eláruljuk, érdemes-e várni a következő teljes napfogyatkozásra – itt vannak a dátumok és helyszínek

Ha kíváncsi vagy, mikor lesz a következő teljes napfogyatkozás, nem kell sokáig várni.

Akár 600 ezer forintos bírságot is kaphatsz egyetlen mozdulatért: súlyos hibát követ el a magyarok többsége a konyhában!

A WC-be öntöd a sütőolajat? Az óriási bírság mellett kemény dugulást kockáztatsz. A használt étolaj leadása ráadásul pénzt is hozhat!
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat