Jó, hogy lehet kapni! Ennyibe kerül a jogosítvány nagymotorra

Egyre többekben merül föl, hogy autó helyett vagy mellett motorra váltanak. Nem véletlenül. Gyorsabb, olcsóbb fenntartani, ingyenes a parkolás és a városi dugók sem jelentenek akkora problémát. De mielőtt bárki belevágna, érdemes tisztában lenni azzal, mennyibe kerül mindez. A nagymotor jogosítvány ár ugyanis nem kevés és több tényezőtől is függ.

Magyarországon nagymotorra az „A” kategóriás jogosítvány szükséges. Ezt általában kétféleképpen lehet megszerezni: közvetlenül (24 éves kortól), vagy fokozatosan, például A2 után. Az alapcsomag általában tartalmaz egy KRESZ-tanfolyamot, elméleti vizsgát, valamint gyakorlati órákat és vizsgát.

A költségek 2026-ban elég széles skálán mozognak. Egy átlagos autósiskolában a teljes képzés ára körülbelül 280-400 ezer forint között alakulhat. Ebben benne van az elméleti oktatás (kb. 40-60 ezer), a gyakorlati órák (általában 8-10 ezer Ft/óra, minimum 20 óra), valamint a vizsgadíjak. A nagymotor jogosítvány ár tehát könnyedén átlépheti a 350 ezer forintot is, főleg ha valakinek több gyakorlati órára van szüksége.

Fontos tudni, hogy az árakat több dolog is befolyásolja. Ilyen például a motorosiskola elhelyezkedése (Budapesten jellemzően drágább), az oktatók eltérő díja, valamint az, hogy a tanuló milyen gyorsan halad. Teljesen más, ha valakinek már van gyakorlata például robogón. Ha viszont valaki nem olyan ügyes, és elsőre nem megy át a vizsgákon, az további költségeket jelent.

Ha jogosítvánnyal kapcsolatban van kérdésed, ügyfélszolgálatunk két munkanapon belül ingyenesen választ ad.

Az is lényeges szempont, hogy a felszerelés egy része biztos mindig benne az árban. Bukósisakot és kesztyűt már az elején érdemes sajátot venni. Protektoros nadrágot és dzsekit jellemzően később szokás beszerezni, ahogy saját motort is.

Ez további jelentős összegekkel növeli a végösszeget, de aki motorozni akar, az ezt bele fogja kalkulálni a költségek közé, és nyilván nem is közvetlenül nagymotor jogosítvány ár részei.

Összességében elmondható, hogy bár nem olcsó befektetésről van szó, sokak szerint megéri. Nemcsak azért, mert a közlekedés lényegesen olcsóbb így, mint kocsival. A motorozás szabadsága és élménye nehezen összehasonlítható bármi mással. Ha pedig valaki tudatosan készül, és előre kalkulál a költségekkel, a nagymotor jogosítvány ár nem fog kellemetlen meglepetést okozni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Vérvételen voltál? Ügyfélkapus bejelentkezéssel megnézheted, nem kell elmenni a leletért

Ahogy megvan a vérvétel eredménye, már meg is lehet nézni online.

A legszomorúbb eljárás: így teheti a gyámság alá helyezést kevésbé nehézzé

A gondnokság alá helyezés menete bírósági eljárás, amelynek célja az érintett védelme úgy, hogy önállóságát csak a feltétlenül szükséges mértékben korlátozzák.

Nem kell könyörögni a NAV-nál, ha a vagyonszerzési illetéket részletekben fizetnéd be – Így kérd és megkapod

Fontos, hogy mit tartalmaz a kérelem és milyen papírokat csatolunk mellé.

A nyugdíjemeléssel együtt ez már komoly segítség az időseknek: ennyivel lesznek olcsóbbak a gyógyszerek

Szeptember 1-jétől áfamentessé válnak a vényköteles gyógyszerek.

Beázom felülről, a szomszéd tagad, a közös képviselő nem csinál semmit – mi lehet a megoldás?

Senki sem szeretne szembesülni azzal a rémálommal, amikor a plafonról víz folyik, az ingóságok tönkremennek, a károkozó pedig elzárkózik a felelősségre vonás elől.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat