Ennyi pénzt kapnak a március 15-ei díjazottak: a Kossuth-díjtól az érdemes művészig mutatjuk

Március 15 nem feltétlen csak a nemzeti megemlékezések színterévé nőtte ki magát az elmúlt években. A politikai erődemonstrációkon kívül ezen a napon osztják ki az állami kitüntetéseket művészeinknek is. A legrangosabb kitüntetések évről évre itt találnak gazdára. De a kérdés, hogy a hírnév mellett, mekkora az ilyen kitüntetésekkel járó pénzjutalom.

A leghíresebb ezek közül, talán a Kossuth-díj. Már 1948 óta velünk van és régebben többek között olyanok is elnyerték, mint Déry Tibor író és Szent-Györgyi Albert biokémikus. Az ilyen kitüntetésekkel járó pénzjutalom elsőre mindig kacifántosnak tűnhet, hogy miből van kiszámítva, de megmutatjuk. Az 2013 óta a KSH adatai alapján az előző évi nominál átlagkersetnek a hatszorosa jár a díjjal. Így idén körülbelül 35 millió forintot kapnak a díjazottak. A Kossuth-nagydíj pedig ennek az összegnek a kétszeresét jelenti a művészek számára.

kokárda a fűben hóvirágokkal

Miért kényes téma ma a Kossuth-díj?

Az elmúlt években erősen megfigyelhető volt az a tendencia, amely a Kossuth-díj presztízsvesztesége felé vezet. Az Orbán-kormány csak olyanoknak osztja ki a díjat, akik nem szállnak szembe az ő politikai nézeteikkel. Ez egyrészt borzasztóan romboló hatású a művészetre nézve, másrészt a díj jelentősége is szépen lassan leépül. A 2021-es díjazottak között ott figyel Nagy Feró neve is, aki ezt nyilatkozta a szőlő utcai botrány kapcsán: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?” Teszem fel magamban a kérdést, hogy egy Kossuth-díjas közszereplőnek mikor szabad ilyet mondania? Vajon Déry Tibor és Szent-Györgyi Albert is így nyilatkoztak volna?

Egyéb kitüntetésekkel járó pénzjutalom

Más kitüntetésekkel járó pénzjutalom is szerepel még a március 15-ei listánkon. Többek között a Jászai Mari-díj és a Máté Péter-díj.

  • Kisebb meglepetések közé tartozik, hogy idén a sok fiatal által nagyra tartott és szeretett Ember Márk is megkapta a Jászai Mari-díjat, ezzel 1 159 500 forinttal lett gazdagabb.
  • Máté Péter-díjat kapott idén a legendás blues énekes Deák Bill Gyula. Neki 1.200.000 forint járt a díjjal együtt.

Ezekkel a kitüntetésekkel járó pénzjutalom nem feltétlen a legmagasabb összegnek számít és nincs is mellé havi járadék, de a díj presztízse nagyon sok előnyt jelenthet a művész további éveire nézve.

Szépművészeti Múzeum épülete kívülről

Ha maradt még kérdése a márciusi díjakat illetően, akkor bátran keresse kollégánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon!

Az érdemes művész

A Magyarország érdemes művésze díj olyan állami elismerés, amelyet azok a kiemelkedő alkotók vehetnek át, akik munkájukkal maradandó értékkel gazdagították a magyar kultúrát. Az érdemes művész egyéb kitüntetésekkel járó pénzjutalomhoz hasonlóan kap egy nagy összeget, amely a mindenkori Kossuth-díj felét jelenti, de ezen felül még havi juttatást is kap a művész.

A kiváló művészi járadék havi összege megegyezik a bérből és fizetésből élők előző naptári évre vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott országos nettó átlagkeresetének egytizenketted részével. Az érdemes művészi járadék ennek az összegnek a 60 százaléka. Ez azt jelenti, hogy a kiváló művész esetében ez az összeg 483 785 ft. Így ebből könnyen kiszámítható, hogy az érdemes művész járadéka havonta 290 271 ft.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

OTP-s bankszámlája van? Ezt érdemes megnézni, mielőtt elindít egy átutalást

Összegyűjtöttük, milyen költségekkel kell számolni a különböző számláknál belföldi, külföldi, vagy épp nagy összegű utalásoknál, és hogyan lehet spórolni az utalási díjon.

Nem hagyja aludni a köhögés? Ezek a kipróbált otthoni módszerek azonnal enyhíthetik a panaszokat

A hideg időszakban gyakori probléma a légúti betegségekkel járó kellemetlen irritáció.

Mesebeli fények és káprázatos installációk: olcsóbb lehet, ha így váltasz jegyet a Lumina Parkba

Utánanéztünk, hogy hogyan lehet spórolni a Lumina Park belépőkön.

Sülthöz, szendvicsbe, hidegtálon: a legjobb megúszós savanyúság télire – így készül az olajos paprika, tavaszig eláll

Az olajos paprika télire remek savanyúság, amely sültekhez, szendvicsekhez és hidegtálakhoz is tökéletes.

769 forint a csirkecomb kilója az Aldiban, 55%-kal olcsóbb a sütőtök: megjöttek az új heti akciók

Megjöttek a csütörtöki akciók, mutatjuk, hol érdemes kezdeni a heti bevásárlást.

Régen 5-6 év alatt telt meg, ma már másfél is elég: megdöbbentő, amit a szeméttelep dolgozója mesélt

Mennyi szemetet termelünk? Egy hulladéklerakó dolgozója meglepő tapasztalatról számolt be. Mutatjuk a magyarországi adatokat is.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat