Már csak eddig lehet SZÉP-kártyával élelmiszert vásárolni: változott a jogszabály
Meddig lehet SZÉP-kártyával élelmiszert vásárolni? Meleg ételnél nincs megkötés, de tavaly decembertől már hideg élelmiszert is vehetünk, erre a jelenlegi szabályozás szerint csak április végéig van lehetőség.
Korábbi cikkünkben összefoglaltuk, mit és hogyan fizethetünk, illetve milyen élelmiszereket vásárolhatunk SZÉP-kártyával: röviden, a béren kívül juttatást alapvetően rekreációs, szabadidős célokra, vendéglátásra költhetjük. A kártyát elfogadják többek között a szálláshelyek (hotelektől a falusi vendégházakig), az ismert gyorsétterem láncok, hagyományos éttermek, ételkiszállító cégek, munkahelyi kantinok. Ami a szórakozást és a szabadidőt illeti, zenei fesztiválok, koncertek, színházak, múzeumok, fitnesztermek, uszodák, fürdők, sportpályák, wellness-központok, masszázsszalonok és még sok egyéb szolgáltató esetében elérhető a SZÉP-kártyás fizetés.
SZÉP-kártya: élelmiszer 2026-ban hogyan vásárolható?
Ha meleg ételről van szó, elsősorban az éttermi – ez lehet a sarki kifőzdétől az elegánsabb vendéglőig – fogyasztás jut eszünkbe, pedig máshol is költhetünk egyenlegünk terhére. Már több ételfutárcég is elfogadja a kártyát, pl. a Wolt, a Foodora, de a Teletálnál, Interfoodnál is él a lehetőség. És ott vannak az élelmiszerboltokban a meleg ételt kínáló pultok, így például:
- Auchan: Az áruházlánc külön kasszás grillpultjaiban szintén van lehetőség SZÉP-kártyás fizetésre. Frissen sült és grillételek mellett pizzákkal, hurka- és kolbászfélék, sült és rántott húsok, párolt zöldségek várják a vásárlókat, de vehetünk hamburgert, hotdogot és melegszendvicset is.
- Coop: Országszerte számos Coopban kapható meleg étel, például grillcsirke, sült ételek vagy frissen készített szendvicsek. Ezek SZÉP-kártyával is megvásárolhatók.
- CBA és Príma üzletek: Az étterem vagy bisztró részlegeknél fizethetünk a plasztikkal, de nem minden egyes üzletben. A szabályozás nem egységes, vásárlás előtt vagy keressük a ’SZÉP-kártya elfogadóhely’ matricát, vagy kérdezzünk rá.
- Spar és Interspar üzletek: Vagy közvetlenül az üzlettérben, vagy kívül, a bejáratnál/kasszák környékén/kijáratnál található grillpult, ezeknél is elfogadhatják a kártyát.
- Pékségek (Fornetti és egyebek, amelyek nem feltétlenül hálózatként működnek): Frissen sütött termékeik miatt szintén elfogadják a SZÉP-kártyát bizonyos helyeken.

Menjünk biztosra! Az OTP SZÉP-kártya elfogadóhelyeinek a listája itt, a K&H-é itt, az MBH-é pedig itt található.
Meddig lehet SZÉP-kártyával élelmiszert vásárolni?
2025. december 1. és 2026. április 30. között az ismert hiper- és szupermarketek, a diszkontok, élelmiszerboltokban is fizethetünk a kártyával. A vonatkozó rendelet pontosan meghatározza azt is, hogy milyen típusú kiskereskedelmi egységekben élhetünk ezzel a lehetőséggel. Gyakorlatilag mindenhol, ami eddig elfogadóhelyként üzemelt: a nagy láncok közül a Tesco, a Spar és Interspar, az Auchan hiper- és szupermarketjei, a Lidl, az Aldi és a Penny üzletei, továbbá a CBA, a Príma és a Reál hálózatának bizonyos üzletei.
Mit vehetünk? Kosárba kerülhetnek a különféle tőkehúsok, a legkülönbözőbb tejtermékek, a friss zöldség- és gyümölcsfélék is. A napi szükségletek mellett a kávé- és teaféléken át a fűszerekig, a gabonafélékig vagy a különböző malomipari termékekig szinte minden alapvető élelmiszert rendezhetünk SZÉP-kártyával.
Kérdése van a SZÉP-kártyáról? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink gyorsan és díjmentesen válaszolnak.
Ne felejtsük, a SZÉP-kártya egyenleg felhasználhatósága 1 év! Ha egy éven belül nem tudjuk teljes egészében elkölteni, akkor a szolgáltató a „bennragadt” összegre egyszeri díjat számít fel.




