Nem lesz plusztámogatás az árammal fűtőknek

Nyáron még ígérték, de fűtési szezon beköszöntével kiderült, mégsem kapnak kedvezményes villanykvótát azok a háztartások, amelyek nem használnak gázt, hanem a fűtést és a meleg vizet is villannyal oldják meg – írja a Blikk. Így most az a fura helyzet állt elő, hogy

hiába használ valaki kizárólag villanyt, ugyanúgy 210 kilowattóra lesz a havi kvótája, mint azoknak, akik gázzal fűtenek.

E fölött pedig fizethetik a nem rezsicsökkentett árat, ami annak duplája.

Rezsitámogatás itt és ott

Mindeközben Nyugat-Európában komoly állami támogatással számolhatnak az emberek. A RTL Híradó bemutatott egy Bajorországban élő, négyfős magyar családot, akik fejenként 300 eurónyi, tehát összesen 1200 eurónyi (kb. félmillió forint) rezsitámogatást kaptak. Másik példa: egy Angliában élő magyar fiatalember elmondása szerint októbertől havonta 66 fontot (nagyjából 32 ezer forint) kap minden egyes háztartás az államtól. Erre azért egy kicsit irigyek vagyunk.

Luxus körülmények nélkül is ráfázhatsz

Az átlagon felül fogyasztóknak nagyon is fájni fog a rezsi kifizetése. Mint kiderült, sajnos azok is megjárhatják, akik különösebb luxus nélkül, normál körülmények között élnek, de éjszakai árammal fűtenek. És mint látjuk, azok se számíthatnak plusztámogatásra, akik kizárólag villanyt használnak.

Ha gondot okoz a számlák kifizetése…

Bárkivel megeshet, hogy nem tudja rendezni időben a költségeket. Ebben a cikkünkben leírtuk, mit tegyél, ha nem tudod befizetni a számlákat, itt pedig arról olvashatsz, hogyan lehet részletfizetést igényelni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kérhető még nyugdíjemelés, vagy már elfogyott az 1 milliárdos keret? 

Olvasóink is sokszor kérdezik, hogy érdemes még beadni a méltányossági nyugdíjemelési kérelmet, vajon kaphatnak-e támogatást. Jó kérdés.

Havi 40.000 forintot támogatást kaphatnak a hátrányos helyzetű gyermekek – ezt kell tudni a Roma Nemzetiség Tanulmányi Ösztöndíjról

Az ösztöndíj két tanévre szól, és a megállapítását követő szeptember 1-jétől kezdik folyósítani.

Ki kérhet nyugdíj előtt korhatár előtti ellátást? Másodállás vállalható mellette?

A korhatár előtti ellátás 2025-ben szigorú feltételekhez kötött, és csak nagyon kivételes esetekben...

Miért veszélyes a több rétegű fehér wc-papír? A puha luxus ára

Sokan azt gondolják, hogy a puha, vastag, hófehér toalettpapír az igényesség netovábbja. Egyfajta...

Egyben lejön az összes pikkely a pontyról, ha így pucolod: erre a pofonegyszerű trükkre tuti nem gondoltál

Van az úgy, hogy az ember jóhiszeműen vesz egy szép nagy pontyot, ügyesebbek...

Végre visszajárhat a pénz a devizahiteleseknek? Lépett a Kúria!

Az Európai Unió Bírósága után már a magyar bíróság is az adósnak adott igazat. Végre új lendületet kapott a devizahitel visszafizetés ügye.