Soha ilyen jó nem volt az autósoknak: beolvad a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató a Magyar Közútba

A Magyar Közlöny 79. számában megjelent egy, az autósokat közvetve érintő kormányrendelet. Elsőre látásra egy adminisztratív átszervezésről van szó, ám a hivatalos magyarázat szerint mindez a „hatékonyabb működést” és a „szolgáltatás színvonalának emelését” szolgálja. Az autótulajdonosok bizonyára tudni szeretnék, hogyan és pontosan mitől lesz jobb a szolgáltatás, mivel nyújt majd többet a Magyar Közút. Utánajártunk.

A friss kormányzati döntések értelmében a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) 2026. január 1-től beolvad a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-be – derül ki a Közlönyből. Ahogy írtuk, a cél elméletben a színvonalasabb szolgáltatás. A beolvadáson kívül más döntések is születtek, amelyekről érdemes tudni, még ha nem is tűnik fontosnak.

NÚSZ × Magyar Közút – csak jó sülhet ki belőle?

Röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy a változások tovább erősítik az állami kontrollt. Hosszabban: a Közlöny szerint a jövőben az útdíjfizetésben közreműködő cégek csak a közlekedésért felelős miniszter, Lázár János előzetes jóváhagyásával köthetnek szerződéseket, ha azok éves értéke eléri a 20 millió forintot.

Autópálya

Egy másik érdekes változás is készül: a használatidíj-rendszer és az útdíjrendszer informatikai működését leválasztják az állami informatikai szolgáltatásokról. Ez elvileg a rendszer rugalmasabb fejlesztését szolgálná. Ha jobban megvizsgáljuk, ennek egyik következménye, hogy az állam még szorosabban tudja majd irányítani és ellenőrizni a rendszert, amit aztán a kijelölt szervezetek, pl. a Magyar Közút kezelnek. Így kívülről kevésbé lesz átlátható, mi miért történik.

Az autósokat mindez közvetlenül egyelőre nem érinti: a díjak, a fizetés módja és az ellenőrzés nem változik. Hogy az intézkedések hosszú távon valóban a közlekedők érdekeit szolgálják, vagy inkább a döntéshozókét, az majd csak a gyakorlatban derül ki.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Az az aljas rendszerhasználati díj – Kiszúrás a spórolókkal? Döbbenetes, mi van az MVM legújabb levele mögött!

Hiába a rezsicsökkentés 2024-ben, ha a rendszerhasználati díj több, mint a fogyasztás! Elképesztő összegeket fizetünk a semmiért.

Itt segítenek, ha nem tudod fizetni a gyerektartást: így nem halmozódik fel a tartozás

Előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor azt kell mondania, hogy “nem tudom fizetni a gyerektartást”.