Hogyan tisztítsuk meg a rebarbarát, hogy megőrizze az ízét? Így készítsük elő sütéshez és főzéshez

Rebarbara tisztítása – így készítsük elő sütéshez és főzéshez.

Ha a gomba megfelelő tisztítása vagy a tökélyre fejlesztett sült krumpli titkai érdekelnek, jó helyen jársz. Ma viszont más kerül konyhapultra. A rebarbara a tavasz egyik legkarakteresebb zöldsége, amely gyümölcsként viselkedik, és savanykás ízével új szintre emelhet bármilyen desszertet. Ahhoz azonban, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle, fontos tudni, hogyan kell megfelelően előkészíteni.

Mielőtt belekezdenénk

A rebarbara vastag szárát használjuk főzéshez, a levelét viszont soha. A rebarbaralevél magas oxálsav-tartalma miatt mérgező, akár kis mennyiségben is. Tehát a tövénél vágjuk le a levelet, a végénél pedig a gyökér felé keskenyedő, szálasabb részt is eltávolíthatjuk. Ez a rebarbara tísztítása első lépése.

Előkészítés

A friss rebarbaraszárat folyó víz alatt alaposan mossuk meg, majd papírtörölközőn szárítsuk meg. A külső, szálas héj sokszor kemény és rágós, ezért főzéshez vagy sütéshez jár a hámozás. Egy kis kés hegyével megemeljük a szár végén a héjat, majd lehúzzuk. Ha zsenge a szár, ez el is maradhat, de érettebb rebarbaránál kötelező.

Vágás: mire figyeljünk?

A megtisztított szárakat 1-2 cm-es darabokra vágjuk. Ha túrós, pite- vagy kompót alapanyagnak szánjuk, a szár hosszából és szélességéből induljunk ki. Vastagabb szárnál hosszában is kettévág­hatjuk, hogy egyenletesen puhuljon.

Ízmegőrzés hőkezelés előtt

A rebarbara savassága miatt alumínium edénnyel nem javasolt érintkezzen: nemcsak az ízét, hanem a színét is elveszítheti. Érdemes porcelán, üveg vagy zománc bevonatú edényt használni.Ha sütéshez használjuk, előtte kevés cukorral megszórva, pár percig állni hagyhatjuk: levet enged, nem áztatja el a tésztaalapot. Főzésnél kevés víz, rövid idő: a rebarbara gyorsan szétfő.

Ha van még hasonló tipped vagy kérdésed valamivel kapcsolatban, akkor keresd bátran ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkat!

Rebarbara tisztítása az igazán kifinomult eredményhez

A profi konyhákban a rebarbarát gyakran blansírozzák: 30 másodpercre forró vízbe mártják, majd jeges vízbe hűtik vissza. Ez a módszer ismerős lehet máshonnan is, a spárga is nagyon szereti. Segít megőrizni a színét és csökkenti a túlzott savasságot. A hámozást sokan nem késsel, hanem kézzel végzik: az ujjbeggyel lehúzva a külső hártyát, kisebb eséllyel sérül a húsos rész.

Ha citrusos ízvilágot szeretnél kihozni, locsold meg a megtisztított szárakat pár csepp citrom- vagy narancslével, és hagyd állni néhány percig. Ez felfrissíti az ízét és megakadályozza a barnulást. A tisztított rebarbarát a lehető leghamarabb használd fel, vagy csomagold nedves konyharuhába, és így tedd hűtőbe. Maximum 1-2 napig áll el így minőségromlás nélkül.

Hogyan tisztítsuk meg a rebarbarát, hogy megőrizze az ízét? Így készítsük elő sütéshez és főzéshez
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem kell könyörögni a NAV-nál, ha a vagyonszerzési illetéket részletekben fizetnéd be – Így kérd és megkapod

Fontos, hogy mit tartalmaz a kérelem és milyen papírokat csatolunk mellé.

A nyugdíjemeléssel együtt ez már komoly segítség az időseknek: ennyivel lesznek olcsóbbak a gyógyszerek

Szeptember 1-jétől áfamentessé válnak a vényköteles gyógyszerek.

Beázom felülről, a szomszéd tagad, a közös képviselő nem csinál semmit – mi lehet a megoldás?

Senki sem szeretne szembesülni azzal a rémálommal, amikor a plafonról víz folyik, az ingóságok tönkremennek, a károkozó pedig elzárkózik a felelősségre vonás elől.

Ropogós vitaminbomba vagy túlárazott csemege? Ezt kell tudni a fagyasztva szárított gyümölcsök felhasználásáról

Miért imádják sokan a fagyasztva szárított gyümölcsöket és mibe lehet tenni egyáltalán?

Két szál pünkösdi rózsa helyett komplett ültetvényed lehet – mutatjuk a szaporítás legjobb módszerét

A pünkösdi rózsa a kertek koronázatlan királynője. Minden tavasz végén az illatával és hatalmas virágfejekkel lepi el a kertet. Bár a kertészetekben méregdrágán árulják a töveket, nem kell vagyont költened rájuk. A pünkösdi rózsa szaporítása meglepően egyszerű feladat, ha ismered a megfelelő időzítést és a tőosztás bevált lépéseit.

Eláruljuk, érdemes-e várni a következő teljes napfogyatkozásra – itt vannak a dátumok és helyszínek

Ha kíváncsi vagy, mikor lesz a következő teljes napfogyatkozás, nem kell sokáig várni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat