„Ezek a mai fiatalok!” – miért fontos a párbeszéd?

A generációk között mindig is voltak különbségek. A fiatalok másképp látják a világot és sok esetben új irányt keresnek. Ugyanakkor az idősebbek tapasztalatait sem szabad lebecsülni. Ezek a mai fiatalok! Bezzeg az én időmben! Régen minden jobb volt! – boomer kontra zoomer? Nem ez a kérdés!

„Amikor 1972-ben a barátnőmmel miniszoknyában görkorcsolyáztunk a hősök terén, nem egy és nem két idősebb ember felháborodottan kiáltotta ezt felénk: Ezek a mai fiatalok! Nem igazán értettem, hogy miről van szó, hiszen egy fiatalnak dolga, hogy másképpen lássa a világot, hiszen mások voltunk, mint a szüleink, nagyszüleink generációja. Beszélgetni kell, érdeklődéssel egymás iránt fordulni, legyenek közös dolgaink. Meg kell értenünk egymást, lehetőséget kell arra adni, hogy megismerjük egymást, mert tanulhatunk egymástól. Mi tanulhatunk a fiataloktól, ők pedig megismerhetik, eltanulhatják a mi tapasztalatainkat.”

Ezek a mai fiatalok!

A kérdés nem az, hogy melyik generáció jobb vagy rosszabb, hanem az, hogy tudunk-e párbeszédet folytatni. Az igazi probléma akkor kezdődik, amikor a két csoport nem próbálja megérteni egymást. A párbeszéd lehetőséget ad arra, hogy megismerjük a másik álláspontját, és felismerjük, hogy az eltérő nézőpontok nem mindig jelentenek ellentétet.

Kérdése van? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz!

Az egyik legnagyobb kihívás, hogy a különbözőségek ellenére képesek legyünk megérteni egymást.

Kapcsolódó

Súlyos tévhitben él a legtöbb magyar: a főnököd betegállományban is kirúghat, de van egy fontos csavar!

Mutatjuk, mikor teljesen jogszerű a felmondás táppénz alatt, és mikor jár neked súlyos kártérítés. Fontos ezeket tudni!

„Végtelen a bizalmam!” vs „Vissza nem jönnék!” – Kitálalt az utca embere a Tisza-győzelemről

A Hóvége az utca emberét kérdezte: mit hoz a Tisza kormány rendszerváltás hangulatú győzelme? Meglepő válaszok.

Döbbenetes dolog történik az autóddal, ha még mindig téli gumi van rajta májusban!

A téli gumi használata nyáron nemcsak életveszélyes, de a pénztárcádat is teljesen tönkreteszi. Mutatjuk, mi történik a kocsiddal!