65 éven aluli nyugdíjas? Ne fizessen teljes árat, így érvényesíthető az utazási kedvezmény 2025-ben

Tavaly márciustól vezették be a közösségi közlekedésben az új tarifarendszert. A korábbi kedvezményrendszer jelentősen megváltozott, az illetékesek szerint jóval átláthatóbb lett. Ebben van igazság, viszont még egy év sem telt el az új rendszert indulása óta, nem csoda, ha sokakban merülnek fel kérdések. A nyugdíjas utazási kedvezményeknél is történt változás, illetve ott vannak még a különböző bérlettípusok, ezeket sem árt ismerni. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan alakultak át az utazási kedvezmények, mennyi a nyugdíjas vármegye bérlet ára, illetve járhat-e olcsóbb országbérlet az időseknek.

A korábbi rendszerben a 65 év felettiek vonaton, helyközi buszon, HÉV-en, elővárosi autóbusz, kompon és réven okmányuk felmutatásával díjmentesen utazhattak. A 65 éven aluli nyugdíjasoknál már más szabályok voltak érvényben: ők „Ellátottak utazási utalványával” 50%-os, illetve 90%-os kedvezményt vehettek igénybe. Azt is meghatározták, hogy ezekkel évente hány alkalommal lehetett élni, és még némi csereberélésre is volt lehetőség. Nos, ez az, ami már nincs, a mostani rendszer ennél egyszerűbb.

Pályaudvar.

Nyugdíjas utazási kedvezmények 2025-ben – így utazhat a MÁV, Volán járatokon és a helyi közlekedésben

A 65 év felettiek továbbra is ingyen utazhatnak a közforgalmú személyszállítási eszközökön (vonat, helyközi autóbusz, HÉV, elővárosi autóbusz, komp, rév), csupán a személyi azonosításra alkalmas okmányukat kell felmutatniuk. Ami változott: azok a 65 éven aluliak, akik rendelkeznek az ellátottak utazási utalványával, a helyközi közlekedésben díjmentes utazhatnak. Az utalvány érvényessége a kiállítás évében január 1-jétől a kiállítást követő év március 31-ig tart.

Az ellátottak utazási utalványára jogosult a 65. életévét be nem töltött

  • öregségi nyugdíjban, vagy azzal azonos elbírálás alá eső ellátásban részesülő személy (a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegély; egyházi jogi személytől kapott nyugdíj vagy munkaképtelenségi járadék; EGT-állam jogszabályai vagy egyezmény alkalmazásával megállapított öregségi nyugdíj),
  • özvegyi nyugdíjban, árvaellátásban, szülői nyugdíjban, baleseti hozzátartozói nyugdíjban részesülő személy,
  • rokkantsági ellátásban részesülő személy, aki 2011. december. 31-én I. vagy II. csoportos rokkantsági nyugdíjra volt jogosult, vagy akinek a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján az egészségi állapota legfeljebb 30 %-os,
  • rokkantsági járadékban, nemzeti gondozási díjban, nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékban részesülő személy,
  • külföldről hazatelepült magyar állampolgár, aki külföldről részesül nyugellátásban,
  • nyugdíjsegélyben részesülő egyházi személy,
  • gyám és a gyámolt személy, a gondnok és a gondnokolt személy,
  • gyermekvédelmi nevelőszülő és a gondozásában lévő ideiglenes hatállyal elhelyezett, illetve nevelésbe vett gyermek.

A 65 év alatti nyugdíjasok csak teljes árú vármegyebérletet és országbérletet vásárolhatnak?

Ez a kérdés is gyakran felmerül, viszont a fentiek alapján nem. Akik rendelkeznek az Ellátottak Utazási Utalványával, azok kedvezményes ország- vagy vármegyebérletet válthatnak.

BKK kutyabérlet - MÁV kutyabérlet

Ezekkel a kedvezményekkel élhetnek a nyugdíjasok 65 éves kor alatt

Menetjegy kedvezmények:

  • Díjmentesen utazhat az, aki rendelkezik az Ellátottak utazási utalványával és tudja igazolni a személyazonosságát. A „GY”, „Gyám”, illetve „GO” megjelölésű utalványt a gyám és a gyámolt személy megosztva is használhatja. Megosztott használat esetében a gyámsági kapcsolatot igazolni kell.
  • Szintén díjmentesen utazhat az utalvány tulajdonosának házastársa vagy élettársa, ha betöltötte a nyugdíjkorhatárt. Az élettársi kapcsolatot és a személyazonosságot ugyancsak igazolni kell, illetve megfelelő utalványt („GY”) a gyám és a gyámoltja megosztva is használhatja.

A bérletek nem ingyenesek, viszont jelentős kedvezmény jár: az utalvány birtokosa, az ő házas- vagy élettársa 90%-os kedvezménnyel válthat bérletet.

Mennyi a nyugdíjas vármegye bérlet ára? És az országbérleté?

A kedvezményes vármegyebérlet ára 945 forint, míg az országbérlet 1 890 forintba kerül havonta. Ezek a bérletek a helyközi közlekedésben érvényesek, és – mint írtuk fentebb – bizonyos esetekben a helyi közlekedésben is használhatók.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mennyit költ egy ötfős magyar család decemberben? Forintra pontos elszámolás

Az ünnepek, az ajándékok, a bevásárlások, a sütés-főzés, a gyerekprogramok és úgy általában minden összeadódik. Te mire tippelsz? Mennyi lesz a vége?

Hogyan tisztítsd meg a réztárgyakat? Újra ragyogni fognak ezzel a keverékkel

Nem kell hozzá restaurátor, otthoni szerekkel is rendbe hozható.

Ha így telelteted a cserepes begóniát, hatalmasra nő tavasszal – dús virágokat hoz és egészséges lesz

A begónia teleltetése cserépben akkor sikeres, ha a növényt fajtájának megfelelően készíted fel a télre.

Mit tegyek, hogy gyorsan nőjön a hajam? 5 filléres praktika, amitől megindul, mint a dudva

Hasznos olcsó praktikák, amelyek segíthetnek a gyors hajnövekedésben, azonban önmagukban nem lesznek elegek: neked is változtatnod kell szokásaidon.

Így szüntethető meg az osztatlan közös tulajdon – jogász tiszta a félreértéseket

Nincsenek egyszerű helyzetben az osztatlan közös tulajdonnal rendelkezők, de több megoldás is létezik a megoldásra.

BMI kalkulátor: mit mutat valójában a testtömegindexed?

A mutató a testmagasság és a testsúly arányát veszi figyelembe.