Szociális ágazati pótlék 2025: ennyi pénz jár – de nem mindenkinek!

A 2025-ös évben változások lépnek életbe a szociális ágazat dolgozóinak juttatásai terén, ami nem meglepő, hiszen a legfrissebb jogszabályok alapján módosul a kötelező legkisebb munkabér, illetve a garantált bérminimum összege. Ez pedig természetesen hatással van a közalkalmazotti bértáblára is. Emellett a szociális ágazati összevont pótlék továbbra is jár bizonyos munkakörökben, ám nem mindenki részesülhet belőle. Cikkünkben mutatjuk, hogy mennyi a szociális ágazati pótlék 2025-ben, illetve hogyan alakul át a közalkalmazotti bértábla.

Valamelyest emelkedik a garantált illetmény

A minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével az alapilletmények is növekednek. A legkisebb kötelező munkabér összege 2025-től 290.800 forintra nő, míg a garantált bérminimum 348.800 forint lesz. Ennek megfelelően a közalkalmazotti bértáblában az „A” fizetési osztályba tartozók alapilletménye a minimálbérrel megegyező lesz, míg a „B” fizetési osztálytól felfelé egészen a „J” osztályig a garantált bérminimum lesz az irányadó összeg. Így a garantált illetmény a következőképp alakul a közalkalmazotti bértáblában:

Garantált illetmény. Forrás: Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete
Forrás: szmdsz.blog.hu

Mi az a szociális ágazati pótlék és kinek jár?

A szociális ágazati összevont pótlék egy kiegészítő juttatás, amely a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szférában dolgozó közalkalmazottakat illeti meg. Ennek mértéke attól függ, hogy milyen fizetési osztályba tartoznak a dolgozók, és mennyi időt töltöttek el közalkalmazotti jogviszonyban. Ez a pótlék nem jár azoknak, akik pedagógus munkakörben dolgoznak, valamint azoknak a közalkalmazottaknak, akik bölcsődei pótlékra jogosultak. A szociális ágazati pótlék 2025-től érvényes táblája:

Szociális ágazati pótlék. Forrás: Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete blogja
Forrás: szmdsz.blog.hu

Kik is a szociális szférában dolgozó közalkalmazottak?

Mutatjuk, hogy milyen munkakörök vannak a szociális területen, tehát kik azok a szociális szférában tevékenykedő közalkalmazottak, akik jogosultak a szociális ágazati pótlékra 2025-ben. A felsorolás a teljesség igénye nélkül készült, a munkakörök részletes táblázatai megtalálhatók a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet mellékleteiben.

1. Egészségügyi és ápolási munkakörök

  • Orvos
  • Vezető ápoló, ápoló, szakápoló
  • Gyógytornász

2. Szociális segítő munkakörök

  • Szociális munkatárs
  • Gondozó
  • Segítő, falu- és tanyagondnok

3. Fejlesztési és terápiás munkakörök

  • Fejlesztő pedagógus
  • Terápiás munkatárs
  • Mozgásterapeuta

4. Család- és gyermekvédelem

  • Családgondozó
  • Gyermekvédelmi gyám
  • Óvodai és iskolai szociális segítő

Ennek megfelelően ezekben a munkakörökben dolgozók bértáblája a 2025-ös évben így néz ki:

Közalkalmazotti bértábla. Forrás: Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete blogja
Forrás: szmdsz.blog.hu

Milyen illetmények és pótlékok illethetik még meg a közalkalmazottakat?

A szociális és gyermekvédelmi szférában dolgozó közalkalmazottak számára többféle bérpótlék és illetménypótlék érhető el a jogszabályok alapján. A Munka törvénykönyve szerint járhat számukra vasárnapi, műszak-, éjszakai, munkaszüneti napi és készenléti pótlék, továbbá a rendkívüli munkaidőben végzett (túlóra) munkáért külön díjazás illetheti meg őket. Továbbá létezik még készenléti és ügyeleti pótlék is. A bérpótlékok részletes leírása, valamint kiszabásuk feltételei itt tekinthetők meg.

A közalkalmazottakra vonatkozó Kjt. alapján illetménypótlék is járhat, például vezetői, címpótlék, egészségkárosító munka vagy idegennyelv-tudás esetén. A szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók számára további ágazati pótlékok is elérhetők, amelyek az adott munkakör sajátosságaihoz igazodnak, például bentlakásos intézményekben (pl. hajléktalanokat vagy mentális betegeket ellátó) vagy speciális célcsoportokkal végzett munka (pl. gyermek- és ifjúságvédelmi intézményi pótlék) esetén.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

70%-kal olcsóbb a kontaktlencse és a szemüveg még 2 hétig: rengeteg helyen várják, mutatjuk a legközelebbi üzletet

A látás hónapja 2025 keretében több optika és webshop is 25–70%-os akciókat kínál. Csokorba szedtük a legjobb ajánlatokat.

Nem csenget a postás kétszer? Kérje a nyugdíját utalással, mutatjuk, hol tudja elintézni

Bárki, bármikor kérheti, és nem is kell érte fizetni.

A magyar adósok utolsó mentsvára: csődvédelem magánszemélyeknek

A magáncsődeljárás és a csődvédelem magánszemélyeknek kifejezések szorosan kapcsolódnak egymáshoz, de nem teljesen ugyanazt jelentik.

Íme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege: 100 év után se jönne ki belőle egy Rolex

28.500 forint - sokan tévesen azt gondolják, hogy ez a valóban legkevesebb összeg, amit egy magyar nyugdíjas kap. A valóság ennél sokkal bonyolultabb és nyomasztóbb.

Miért hagyjuk a frissen gyúrt kelt tésztát pihenni? Kvíz házi pékeknek

Felejtsd el a tésztát, ami nem akar kelni, a linzert, ami megkeményedik, és...