Meddig áll el a kocsonya és halászlé? Mutatjuk a kedvelt karácsonyi ételek eltarthatóságát

A karácsony nemcsak az ajándékozásról szól, hanem azokról az ételekről is, amelyek ilyenkor szinte biztosan a legtöbbünknél az asztalra kerülnek. A hagyományok szerint ilyenkor szinte minden háztartásban készül halászlé, töltött káposzta, bejgli vagy mézeskalács. Az ünnepi lakomák azonban gyakran bőségesebbre sikerülnek a kelleténél, és az asztalnál már jóllakott családtagok nem tudnak mindent elfogyasztani. Utánajártunk, hogy meddig tarthatók el, illetve hogyan tároljuk a leggyakoribb karácsonyi ételeket. Többek között mutatjuk azt is, hogy meddig áll el a kocsonya és a halászlé a hűtőben.

Kocsonya

A kocsonya hűtőben tárolva 3-4 napig fogyasztható. Fontos, hogy hidegen, légmentesen lefedve tároljuk, mert a zselatinos réteg könnyen megromlik a levegőben lévő mikróbáknak köszönhetően. Ha tovább szeretnénk megőrizni, érdemes kisebb adagokra osztani, és mélyhűtőbe tenni, ahol akár 1-2 hónapig is eláll. Kiengedésnél figyeljünk oda, hogy fel kell engedni (lehetőleg felforralni, hogy az esetlegesen előforduló káros mikroorganizmusok elpusztuljanak) és újra kell dermeszteni.

Meddig áll el a halászlé?

Halászlé.

A frissen készült halászlé hűtőben 2-3 napig biztonságosan tárolható. Fagyasztva az eltarthatóság jelentősen meghosszabbodik: akár 2-3 hónapig is élvezhetjük, ha jól záródó edényben fagyasztjuk le.

Töltött káposzta

A töltött káposzta híres arról, hogy kifejezetten sokáig eláll más ételekhez képest. Hűtőben 4-5 napig is finom marad, sőt, az ízek összeérnek, így sokak szerint még finomabb lesz. Mélyhűtőben akár 2 hónapig is eltartható.

Mézeskalács és linzer

Mézeskalács.

A mézeskalács hetekig, sőt, megfelelő tárolás mellett akár hónapokig is fogyasztható, mivel alacsony a nedvességtartalma. A linzer 1-2 hétig marad friss, ha légmentesen záródó dobozban tároljuk.

Bejgli és zserbó

A bejgli frissessége hűtőben 5-7 napig megőrizhető. A zserbó szintén jól bírja: akár 1 hétig is eláll hűtőben, légmentesen zárva. Mindkét sütemény lefagyasztható, így később is élvezhetjük az ízüket.

Cukormáz és diós kosárka

A cukormáz önmagában nem romlandó, de ha süteményre kerül, a sütemény eltarthatósága határozza meg az élettartamát. A diós kosárka szobahőmérsékleten 3-4 napig friss, hűtőben 1 hétig eltartható.

Tatár beefsteak

Ez az étel frissen a legjobb. Hűtőben tárolva legfeljebb 1 napig biztonságos fogyasztani, mivel nyers húst tartalmaz, amely könnyen romlik.

Az ünnepi időszakban érdemes előre tervezni, hogy elkerüljük az ételpazarlást. Ha nagyobb mennyiségben készítünk ételeket, a fagyasztás jó megoldás lehet. Porciózzunk ki kisebb adagokat és fagyasszuk le, mielőtt kárba vészne. Illetve mindig ügyeljünk a megfelelő tárolásra, ami általában légmentes lezárást jelent.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Jégkrémek és pizzák dömpingáron: Fagyasztott bombák az Aldiban

Összeszedtük a legjobb mirelit akciók közül azt a nyolcat, amivel most tényleg könnyű spórolni a családi bevásárláson.

Brutális, mennyibe kerül a jegy, ha a buszon veszed: sokkal jobban megéri ez a 2 opció

Nagyon nem éri meg egyesével megváltani és főleg nem a sofőrnél.

Ennyi cigaretta, bor és sör hozható be az országba: mutatjuk a maximumokat

Kellemetlen meglepetéseket okozhat a határon, ha nem vagyunk tisztában a limitekkel.

Kivonul a Tesco? Mutatjuk, mi igaz a terjedő hírekből és mire számíthatnak a vásárlók

Mi lesz a több ezer munkavállalóval és a vásárlókkal?

A legjobb európai útvonaltervezők: ezekkel elkerülheted a felesleges kerülőket és dugókat

Európában több olyan alkalmazás is van, amely kifejezetten megbízható, és hosszú utaknál is jól teljesít.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat