A leggyakoribb halál ok ingyen kiszűrhető, mégsem élünk vele: így igényelj vastagbélszűrést TB alapon

A vastagbélrák előfordulási gyakorisága jellemzően 50 és 70 éves kor között a legmagasabb, utána fokozatosan csökkenni kezd. A vizsgálat éppen ezt a korcsoportot célozza, számukra az ingyenes vastagbélszűrés 2024-ben névre szóló meghívóval vehető igénybe. Mutatjuk, pontosan kik férhetnek hozzá díjmentesen, hogyan történik a vizsgálat, és miért érdemes rajta részt venni.

Magyarországon a vastagbéldaganat a férfiak körében a 2., a nők körében a 3. leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatos megbetegedés. Évente több mint tízezer új esetet diagnosztizálnak hazánkban, pedig a leginkább érintett korosztály számára teljesen ingyenes a szűrés.

Ingyenes vastagbélszűrés 2024-ben az 50 és 70 év közötti nőknek és férfiaknak

A vastagbél daganatai hatékonyan szűrhetők, ezáltal meg is előzhetők. A szűrésekre nem akkor kell elmenni, amikor már rosszat sejtünk, éppen ellenkezőleg.

A szűrésen minden 50-70 év közötti nőnek és férfinak érdemes részt vennie akkor is, ha egészségesnek érzi magát vagy egészségesen él. A vastagbéldaganatok későn okoznak jellemző tüneteket, ekkor a betegség általában már előrehaladott stádiumú. A daganat korai (többnyire tünetmentes állapotban) felismerését kizárólag a vastagbélszűrés teszi lehetővé, amely alapvetően meghatározza a betegség gyógyíthatóságát.

Vastagbélszűrésre jogosult minden érvényes egészségbiztosítási jogviszonnyal rendelkező 50 és 70 életév közötti nő és férfi, akik az elmúlt 2 évben (pontosan: 22 hónapban)

  • nem voltak vastagbéltükrözésen,
  • nem volt széklet immunkémiai vizsgálatuk,
  • valamint akiknek nincs igazolt vastag-és végbéldaganata  és gyulladásos bélbetegsége.

A szűrésrei lakosok postai úton, személyre szóló meghívót kapnak, amit az állandó bejelentett lakcímre küldenek. Ebben részletesen szerepel a szűrés menete. Akiknek a háziorvosa rész vesz a programban, a háziorvosi rendelőben vehetik át a mintavételi csomagot. Azokhoz, akik meghívót kaptak vagy önként jelentkeztek, a posta szállítja ki.

daganatok a vastagbél falán, 3D-s illusztráció

Hogyan zajlik az ingyenes vastagbélszűrés?

Nem fáj! Először a székletben szabad szemmel nem látható vér kimutatása történik, amihez otthon kell mintát venni, majd azt a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ immunkémiai laboratóriumába postán, elsőbbségi küldeményként feladni. Ha a mintában vért találnak, akkor további vizsgálat szükséges.

A második lépés a vérzés helyének tisztázása vastagbéltükrözéssel.

A vizsgálat eredménye lehet

  • negatív: a székletben nem találtak rejtett vért, további teendő nincs. 2 év múlva újra érkezik egy meghívó (50 éves kor felett).
  • nemnegatív: a székletben rejtett (szabad szemmel nem látható) vér volt kimutatható, ezért további vizsgálat szükséges a vérzés okának kiderítéséhez. Ehhez vastagbéltükrözés (kolonoszkópos vizsgálat) szükséges.
  • értékelhetetlen: az az adott minta feldolgozása során valamilyen hiba történt, újabb mintát kell küldeni. A csomagot vagy a háziorvostól lehet átvenni, vagy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ küldi el postán.

A mintavétel

A mintavételhez szükség eszközök a mintavételi csomagban vannak, amelyhez részletes útmutatót is mellékelnek. Két egymást követő napon történő székletürítés után kell kis mennyiségű székletmintát venni az eszköz segítségével, majd azt a tartályba belehelyezni.

A tartály mellé a már előre megcímzett borítékba az alábbiakat kell még beletenni:

  • zárófüles tasakba helyezett, mintát tartalmazó tégelyeket (tartályokat);
  • a meghívólevélen jelzett, levágott részt a 2 mintavétel dátumával kitöltve.

A csomagot a postán kell feladni a lehető leghamarabb. A székletvértesztet és a székletminta értékelését speciális laboratóriumban végzik. A laboratórium az eredményeket a háziorvoshoz juttatja el, nála lehet érdeklődni a csomag feladását követő kb. két héten belül.  

Vastagbéltükrözés

Ez beutaló köteles beavatkozás, ezért a székletvér-vizsgálati eredménnyel a háziorvost kell felkeresni. Nemnegatív eredmény esetén a háziorvos fogja elvégeztetni a vastagbéltükrözés előtt szükséges vizsgálatokat, valamint felkészíti a pácienst a kolonoszkópiára és felírja a béltisztító készítményt. A tükrözés csak akkor lehet sikeres, ha a vastagbél teljesen tiszta. Ehhez a beavatkozás előtt napokkal el kell kezdeni az előkészületeket. A béltisztításon túl be kell szerezni a a beavatkozáshoz szükséges friss laboreredményeket, a rendszeresen szedett gyógyszereket pedig egyeztetni a háziorvossal/gasztroenterológussal.

Béltisztítás és diéta

Készítménytől függően meg kell inni vagy be kell venni az orvostól kapott béltisztító gyógyszerkészítményt a használati útmutatónak megfelelően. Az előkészítés teljes időtartama alatt minimum 2-3 liter alkohol-, buborék-, és rostmentes, világos színű folyadékot kell fogyasztani.

A vizsgálat utáni megfigyelésre érdemes vinni egy tekercs vécépapírt, kéztörlőt, vizet és szőlőcukrot. Előfordulhat, hogy a vizsgálat után bent tartják a pácienst, ezért ajánlott pizsamát, tisztálkodási szereket is bekészíteni.

Nem érkezett meghívó?

Ennek több oka is lehet. A vastagbélszűrésen nem vehetnek részt azok, akik:

  • a szűrési célcsoportba (50-70 éves korosztály) életkoruk alapján nem tartoznak bele
  • 2 éven belül vastagbélszűrésen vettek részt
  • 2 éven belül vizsgálatban részesültek az alábbiak szerint:
    • vastagbéltükrözés (kolonoszkópia)
    • székletvér vizsgálat
  • kezelésben részesültek az alábbiak szerint:
    • vastagbéldaganat,
    • Crohn betegség
    • fekélyes vastagbélgyulladás
  • nem rendelkeznek állandó magyar lakcímmel
  • nem rendelkeznek társadalombiztosítással;
  • nincsenek hozzárendelve egy háziorvoshoz sem

Ha ezek közül egyik sem áll fenn, akkor az NNK felületén lehet jelentkezni itt.

Forrás: nnk.gov.hu Ingyenes vastagbélszűrés 2024-ben

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ingyenes utazás a Volánbuszokon: sokan nem tudják, hogy nekik is jár a kedvezmény – Mutatjuk a listát

Meglepően sokféle kedvezmény van, egyáltalán nem csak a nyugdíjasokra vagy a diákokra vonatkozik

Ezért tegyél barkaágat húsvétkor a lakásba: nem csak bőséget hoz, még 4 dolog a szép szokás mögött

A húsvéti barkaág nem csupán szép tavaszi dekoráció. Mélyebb jelentése van: a természet újjászületését, a keresztény hagyományokat (Virágvasárnap), a védelmet és a bőséget is szimbolizálja.

Ingyen is hajózhatsz a Dunán: szuper program gyerekekkel kompozni, mutatjuk a BKK hajó útvonalát

Budapesten kétféle hajós lehetőség közül választhat az, aki vízre szállna.

A nagy muskátli trükk: októberig ontja a virágokat, ha ezt megteszed

A teleltetés utáni muskátli visszavágása tavasszal a titka annak, hogy növényed egész nyáron át, sőt októberig ontsa virágait. Fedezd fel, hogyan ébreszd fel helyesen kedvencedet a bőséges virágpompa érdekében ezzel az egyszerű, de kulcsfontosságú lépéssel.

Ki volt a legrövidebb ideig magyar miniszterelnök? Új műveltségi kvíz!

Még egy újabb műveltségi kvíz érkezik, miután a legutóbbit nagyon sokan kitöltöttétek! Ezúttal a...