Mennyit lehet keresni fizikai munkával? Ennyivel nőtt az órabér

13,5 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók átlagos órabére a második negyedévben – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary. A munkaerő-kölcsönzéssel és –közvetítéssel, illetve tanácsadással foglalkozó cégek elemzésükben csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel, amiből kiderül, nagy különbségek vannak az egy egyes régiók között. Mennyi manapság a fizikai munka órabér átlagban? Itt a friss adat!

A második negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2104 forint volt – derül ki a tanulmányból. Ez 13,5 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakában mért 1853 forinthoz képest.

Fizikai munka, órabér itt is ott

 A földrajzi bontás alapján Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön, illetve a Dél-Dunántúlon 1750-1900 forint között mozog az átlagórabér. A többi régióban viszont már 2000 forint felett alakul ez a mutató. A Közép-Dunántúl, illetve a fővárost is magában foglaló Közép-Magyarország pedig felfelé ugrik ki ebből a mezőnyből: az előbbi régióban 2300 forint már az órabérek átlagos nagysága, az

Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója elmondta, hogy ez már a harmadik olyan negyedév volt, amikor a visszaeső infláció hatására újból erőteljes reálbér-növekedést tapasztalhattak a munkavállalók. Ez már kompenzálhatja az elmúlt évek jelentős áremelkedési hullámainak negatív hatásait.

A középvezetőknek szerényebb emelés jutott

A Moore Hungary tanácsadó- és könyvvizsgáló cég ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég magyarországi leányvállalatánál dolgozó, csaknem 500 középvezető béradatait vizsgálta meg. A 800 ezer és 1,2 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál a béremelkedés mértéke idén a második negyedévében átlagosan 10,7 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere a közleményben a szellemi középvezetők körében tapasztalható 10 százalék feletti bérnövekedésről megjegyezte, hogy mindez ebben a munkavállalói körben masszív, 7 százalékos reálbérnövekedést jelent.

Maradt még kérdésed? Más témában kérnél segítséget? Vedd fel a kapcsolatot a Hóvége ügyfélszolgálatával, 2 napon belül válaszolunk.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Soha nem volt ilyen egyszerű a repedt sarok kezelése házilag: napi 10 perc a vonzó lábakért

Napi pár perces, célzott rutinnal tartósan rendben tartható a sarok bőre, de mély, gyulladt repedésnél már szakemberre van szükség.

Még mindig zöld a paradicsomod? Így gyorsíthatod fel az érés folyamatát

Ezt tedd, ha még mindig nem érik a paradicsom!

Nem csak betegség esetén jár a táppénz: 9 élethelyzet, amikor jogosult vagy rá!

Nem csak betegség esetén jár a táppénz! Tudtad, hogy kilenc különböző élethelyzetben is alanyi jogon jogosult lehetsz rá? Mutatjuk, mikor jár a táppénz és milyen szabályokra kell figyelned!

Bivalyerős darált paprikakrém házilag: apósom örömében elsírta magát

Útmutatóval extra csípős, mégis biztonságosan eltartható paprikakrémet készíthetsz otthon.

Vízszámla-csalás nagyon profin: ne hagyd, hogy a Vízmű nevében átverjenek

Az utóbbi hónapokban egyre több bejelentés érkezett a hatóságokhoz és a víziközmű-szolgáltatókhoz úgynevezett „vízművek csalás” ügyekről. A csalók sms-ben, e-mailben vagy telefonon próbálják meg rávenni az ügyfeleket arra, hogy hamis linkeken keresztül fizessék be állítólagos elmaradásukat, vagy épp ingyenes vízvizsgálat ürügyén jussanak be a lakásokba.

A legerősebb házi vízkőoldó-gél: vegyszer nélkül is kiválóan hat

Amikor a vízkő átveszi az uralmat, nem kell drága megoldást keresni.