Megduplázták sok közlekedési bírság összegét – mutatjuk, mi drágul

Emelkedik a közlekedési szabálysértésekért kiszabható bíráságok összege. Lényegében a duplájukra emelkednek. Ez augusztustól lép életbe. Legutóbb tavaly szeptemberben növelték meg sok közlekedési bírság összegét.

Augusztus 1-jétől mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, akit közlekedési szabálysértésen kapnak, az eddiginél ugyanis kétszer annyit kell fizetni a bírságokért – írja a Portfolio. A szabályozás erről hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben.

Sok közlekedési bírság emelkedik a duplájára

Kiderült például, hogy a korábbi 15 600 forintos bírság helyett augusztus 1-jétől 31 200 forintot kell fizetni a tilosban parkolásért. Nem csak a tilosban parkolásért büntetnek dupla akkorát, mint eddig. Kétszeresére emelkedik a büntetés mértéke akkor is, ha jogosulatlanul parkolunk mozgáskorlátozott parkolóhelyre. Ez eddig 65 ezer forint volt, mostantól 156 ezer forint lesz.

Konkrétan egy minimálbér ára lesz a mozgáskorlátozott parkoló elfoglalása

A pénztárcája mélyére kell nyúlnia annak is, aki indokolatlanul áll megg az autópálya leállósávjában. Azért 32 500 forint helyett 65 ezer forintot kell majd fizetni.

Ha az úttest metszéspontjától 5 méteren belüli megállásért bírságolnak meg valakit, az eddigi 24 ezer forint helyett 46 800 forintos bírságra számíthat.

Nem ússzák meg olcsón azok az autósok sem, akik kijelölt gyalogátkelőhelyen vagy attól nem megfelelő távolságra állnak meg: a szabálysértésük ezúttal már nem 39 600, hanem 78 ezer forintot ér majd.

Nem lesz érdemes lejárt műszakival sem elindulni. Akinek a műszakija 3-6 hónapon belül járt le 31 200 forint helyett mostantól majd 62 400 forintot fizet, 6 és 12 hónap között a bírság 39 600 forint helyett 78 ezer forint lesz, egy év után 46 800 helyett 93 600 lesz a bírság.

Durván megemelkedik a közlekedési bírság ittas vezetésért is

24-46 800 forintos büntetést kaphat, az a vasúti, légi vagy gépi meghajtású vízi járművet, úszó munkagépet, valamint nem gépi meghajtású vízi járművet vezető is akinek a vérében nem haladja meg az alkoholkoncentráció a 0,30 gramm/litert, vagy a kilélegzett levegőben a 0,15 milligramm/litert.

31 200 és 62 400 forint közötti is lehet a büntetése azoknak, akik ennél is több alkoholt fogyasztottak. Vagyis azoknak, akiknek a vérében 0,30 gramm/litert meghaladó mennyiséget találnak. Illetve akinek a levegőalkohol-szintje több mint 0,15 milligramm/liter, de nem éri el a bűncselekmény szintjét.

Aki átengedi a járművét olyannak, akinek a szervezetében alkohol van, szintén szabálysértést követ el. Őrá ugyancsak 39 600 és 78 000 forint közötti pénzbírság vár.

Aki a szmogriadó alatt olyan járművel közlekedik, amellyel nem lehet 46 800 forintot fizet augusztustól. Eddig ez a bírságtétel 24 ezer forint volt.

Ha pedig valaki jogosulatlanul megkülönböztető hang és fényjelzéssel szereli fel az autóját 62 400 forintot fizet az eddigi 31 200 forint helyett. Ha csak ilyen készüléket birtokol közterületen, akkor 46 800 forint lesz a büntetése az eddigi 240 ezer helyett.

További kérdéseid vannak a közúti bírságokkal kapcsolatban? Információra van szükséged? Ügyfélszolgálatunk segít, keress minket!
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Szédítő heti akciók: Aldi görögdinnyétől a Spar sonkáig

heti akciók legizgalmasabb ajánlatai az Aldi görögdinnyéje, a Lild pillecukra, az Auchan csemegekukoricája és a Spar Herz sonkája – de mindezt a szerdai lejárat időzíti.

Mikor évül el a vízdíj tartozás? A szabály, amit sokan nem ismernek

5 év alatt elévülnek, de ez a tartozást nem szünteti meg.

Hó vége? A legtöbben ilyenkor már csak túlélni próbálnak – megkérdeztük az utca emberét

Mit jelent ma a hó vége Magyarországon? Megszólaltattuk az utca emberét. Cikkünk a hóvégi pénzhiány valóságáról.

Érdemes várni azzal a fürdőszoba-felújítással: új lakásfelújítási támogatás jöhet ősszel

Ha már hónapok óta halogatod a fürdőszoba vagy a konyha felújítását, most érdemes még egy kicsit várni. A kormány ugyanis szeptembertől egy új, nagyszabású otthonfelújítási program bevezetését tervezi, amely akár 15 milliós lakásfelújítási támogatás keretein belül valósulhat meg.

Nem csak a nyugdíjasoknak jár utalvány! Ha ilyen ellátást kap, önhöz is becsönget a postás

Érdemes megnézni a listát, összesen 25-féle juttatást sorolnak fel - elképzelhető, hogy ön is jogosult lehet rá!