Mit tegyek, ha a dízel autóba benzint tankoltam? Kerüld el a többszázezres kárt, ezt csináld

Könnyedén előfordulhat, hogy a benzinkúton sietségünkben rossz töltőpisztolyt fogunk meg, és az autónk számára nem megfelelő üzemanyaggal töltjük meg a tankját. A baj mértéke természetesen számos tényezőtől függ. Például attól, hogy benzinmotoros autóba töltünk gázolajat, vagy éppen dízel kocsiba benzint. A a félretankolt üzemanyag mennyisége is nagyon sokat számít, abból a szempontból, hogy lesz-e többszázezres kárunk. Most azt az esetet vesszük górcső alá, amikor dízeles autóba kerül benzin.

Mi a különbség az üzemanyagok között?

A benzin gyulladáspontja meghatározóan alacsonyabb, mint a gázolajé, így esetében egy szikra is elégeti az üzemanyagot. A gázolaj esetében viszont nem ez történik. Ott a levegő összesűrítése idézi elő a gázolaj spontán öngyulladását a motorban. A benzin legfontosabb jellemzője az oktánszáma, ezzel szemben a gázolajnál a cetánszám számít. Alacsonyabb cetánszámú gázolaj esetén a motor kopoghat, hisz nehezebben indul el, mivel több időt vesz igénybe az öngyulladási folyamat. Ezt a jelenséget erős füstölés is kísérheti, valamint erőtlenebbnek tűnhet a motor ilyenkor, és több lesz a lerakódás is. 

Mit okoz a benzin a dízeles motorban?

Mivel a gázolaj a kompresszió hatására robban be, ezért az autó jobbik esetben – mihelyst kifogyott belole a gázolaj – nem fog tovább menni, mivel a benzin öngyulladásra nem feltétlenül képes. Ha azonban a benzin mégis találkozik a magasnyomású rendszerrel az komoly károkat okozhat. A gázolajnak van egyfajta kenőképessége, azaz ha ez nincs meg (a benzin miatt), akkor a motor egyes részeiből – pl. szivattyúk, pumpák, befecskendezők – apró fémreszelékek és forgácsok fognak leválni. Ezek pedig eltömíthetik a motor rendszerének az apró járatait, és ebben az esetben kell mélyen a zsebünkbe nyúlni.

Mit tegyünk, ha a dízelmotoros autónkba benzint tankoltunk?

Ha a motorgyújtás előtt észleljük, hogy jókora mennyiséget félretankoltunk, akkor semmiképp se indítsuk be az autót, hanem hívjunk azonnal szakembert, aki majd leengedi és kitisztítja a tankot. Egy ilyen lehetőség adódik például ClubSmart tagság esetén az autósegély-szolgáltatás keretében. A CS partnere az Allianz Assistance a helyszínen orvosolhatja a problémát üzemanyagcserével, vagy elviheti a szervizbe a kocsit vontatva vagy tréleren. Ezen szolgáltatás igénybevételének egyik és legfontosabb feltétele a Clubsmart tagság.

Viszont ha csak kisebb mennyiséget tankoltunk félre – körülbelül egy fél litert – akkor még van rá lehetőség, hogy rátöltsünk a dízel üzemanyaggal. Ilyen esetben a rossz üzemanyag nagy valószínűséggel nem fog kárt okozni. Szakértők szerint az arányok a fontosak. Pl. ha 50 liter dízelhet tankolunk kb. 1-2 liter benzint, az még nem szükségszerűen okoz gondot. Ettől nagyobb mennyiségnél – kb. 5-10 liter – már nagyon is érdemes szerelőt hívni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezt számolja ki, mielőtt napelemre pályázik: csúnyán ráfizet, ha ezt nem ellenőrzi 

A napelemes rendszer kiépítése támogatás igénybe vétele mellett is járhat plusz költségekkel, ha nem megfelelő a kivitelezés.

100.000 forint értékű szűrővizsgálat csomag ingyen a BENU gyógyszertáraknál

Március 1-től nyílnak az időpontok, mutatjuk hol lehet foglalni.

Nyugdíjasként így utazhat a legolcsóbban Budapesten: ezt a bérletet vásárolja meg

2026-ban sem változott a nyugdíjas bérlet ára, a teljes árú bérlet durván harmada – de van ennél olcsóbb megoldás is.

65 ezres pofon a rendőrtől: Te is rosszul használod a ködlámpát?

Akár 65 ezer forintba is kerülhet a rossz ködlámpa használata szabályok be nem tartása! Mutatjuk a KRESZ előírásait és a legfontosabb 50 méteres szabályt.

Meglepődtünk, mennyi hasznos újdonság került most be a DÁP-ba

A DÁP-ban egyre több meglehetősen hasznos funkciót talál az ember. Sok mindennel bővült a kínálat és jelentősen könnyebb ügyeket intézni.

Így lesz szemétből pénz: ennyit fizetnek a vashulladék kilójáért

A vashulladék ára 40 és 75 forint között mozog, a hulladék típusától és mennyiségétől függően.