Az egyik legjobb alkalmazás, amit szülőként letölthetsz: mutatjuk, mit tud

Egy olvasónk hívta fel a figyelmet a Gyermekmentő Alapítvány applikációjára, amely a gyermekeket érintő sürgős és súlyos egészségügyi helyzetekre kínál széleskörű segítséget. A gyermekmentő applikáció olyan, mint egy zsebben elférő gyermekorvosi ügyelet, megnyugtató válaszokkal szolgál a legkritikusabb pillanatokban. Segítségével tudni fogjuk, hogy mikor kell egyből a mentőt hívni, sőt. Az app azt is megmutatja, mi a legjobb, amit tehetünk, amíg kiér a mentő és melyek azok az egészségügyi tévhitek, amelyek csak rontanak a helyzeten. 

A Gyermek Elsősegély applikáció természetesen nem helyettesíti az elsősegély tanfolyamokat vagy a szakszerű orvosi ellátást, viszont tartalmazza a legfontosabb teendőket vészhelyzet esetére. Sokszor azt is nehéz eldönteni, hogy hova telefonáljunk először baj esetén. Egyből a mentőt hívjuk, vagy az adott tünettel elég csak a gyerekorvost? Vészhelyzetben az sem túl életszerű, hogy az interneten kezdjünk kutakodni és az ellentmondásos információk közül kiválasztani, hogy például hogyan lássunk el egy égési sérülést. Egy jó gyermekmentő applikáció pont az ilyen helyzetekre van.

Gyermek Elsősegély applikáció: szakszerű otthoni segítségnyújtás vészhelyzetekben

Egy gyermekmentő applikáció akkor jó, ha egyszerű és átlátható, pontról pontra tartalmazza az előforduló vészhelyzeteket, és hogy melyek a leghasznosabb teendők ilyenkor. Nehéz a hidegvérünket megőrizni, ha gyermekünk megsérült vagy súlyos állapotba került, ám a szakemberek által összeállított szakszerű teendőket lépésről lépésre követve legalább azon nem kell aggódnunk, hogy valamit rosszul csinálunk vagy elmulasztunk.

Az applikáció az alábbi vészhelyzetekhez nyújt segítséget:

  • ájulás, eszméletvesztés
  • allergiás reakció
  • áramütés
  • csillapíthatatlan magas láz, lázgörcs
  • égési sérülés
  • erős fájdalom
  • félrenyelés miatti fulladás
  • görcsölés, rángatózás
  • kiszáradás, hányás, hasmenés
  • komoly traumás sérülés (törés, magasból esés, fejsérülés)
  • mérgezés
  • nehézlégzés
  • újraélesztés
  • vérzés
  • vízbefulladás

Így cselekedj vészhelyzet esetén! – ezt tudja a gyermekmentő applikáció:

  1. Eszméletvesztés esetén, amikor a gyermek nem reagál, nincs mit mérlegelni, azonnal mentőt kell hívni és addig is az oldalára fektetni. Az egyetlen teendő figyelni arra, hogy nem állt-e le a gyermek légzése. Erre az esetre az újraélesztéshez videót és pontos leírást is találunk az applikációban. De a legbiztosabb előre felkészülni és megtanulni az újraélesztést.
  2. Égési sérülés esetén azonnal folyassunk hideg vizet az érintett területre, viszont fontos tudni, hogy 10%-nál nagyobb sérült területet nem szabad a kihűlés veszélye miatt hűteni. Ha hólyagok is láthatók, úgy orvosi ellátást igényel az égési sérülés.

Mentőt akkor kell hívni, ha csecsemők esetében 5% feletti, gyermekek esetében 10% feletti terület égett meg. Vagy az arcot, genitáliákat, kézfejet, lábfejet, ízületeket vagy a légutat érintette az égési sérülés.

Mit tegyünk a mentők kiérkezéséig?

  • Nem szabad bekenni vagy befújni semmivel az égési sérülést, csak hagyjuk szabadon és a kötözést is kerüljük. 
  • Gyermekünknek adjunk fájdalomcsillapítót egy korty vízzel!

A Gyermek Elsősegély applikáció letölthető az alábbi linkeken:

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Brutális büntetést kap, aki szabálytalanul épít garázst, pótol ki üdülőt

Aki mostanában építkezett vagy építkezik, és nem szabályszerűen jár(t) el, tetemes bírságot kaphat a nyakába.

500 forintos gyógyvíz, ami csodát tesz székrekedés és aranyér esetén – Így kell használni

A párszáz forintos gyógyvíz az aranyér problémákon és a székrekedésen is könnyedén segít.

Milyen időjárás várható karácsonykor? Meglepetést hozhat, amit régóta vártunk

Magyarországon az elmúlt 20 évben ritkán örülhettünk fehér karácsonynak. Mi lesz idén?

40%-os kedvezmény a népszerű hajdúsági gyógyfürdőbe: minden helyinek jár, de turistáknak is megéri

A fürdő gondolt a turistákra és a környékbeli településekről érkezőkre is, nekik 20% kedvezmény jár.

Mennyit kell fizetned a gyorshajtásért? Itt a kalkulátor, ami helyetted számol

Ha nem szeretnél a csekk érkezéséig azon görcsölni, vajon mennyit kell fizetned, akkor tessék, segítünk: használd a Hóvége gyorshajtás kalkulátorát!

Megbízható webáruházak listája: megszereztük a hivatalos szervektől – vásárlói vélemények alapján

Fogyasztóbarát üzletek, ahol nem ráznak se át, se le - mutatunk párat.