Egyetemi felvételi 2024: így számolják a pontokat az új rendszerben

Február 15-én jár le a jelentkezési határidő azok számára, akik 2024. szeptemberben szeretnék megkezdeni a felsőoktatásban a tanulmányaikat. Az eddig jól megszokott felvételi pontszámítási rendszer idéntől azonban több ponton is átalakul. Az eddigi központi szabályokat felváltja, hogy az egyetemek saját maguk dönthetnek arról, hogy miért adnak plusz pontot a felvételizőknek és mely tantárgyakat veszik majd figyelembe a felvételi során. Elmondjuk hogyan működik az egyetemi felvételi pontszámítás 2024 évtől érvénybe lépő változások után.

Egyetemi felvételi pontszámítás 2024: milyen változások lesznek?

A felsőoktatási felvételi pontszámítás eddig központilag meghatározott, egységes módon zajlott. Összesen 500 pontot lehetett szerezni a felvételi eljárásban. Ez úgy tevődött össze, hogy maximum 200 pontot lehetett szerezni az érettségivel, 200 pontot a középiskolai tanulmányi eredményekkel. A fennmaradó 100 pontba beleszámíthatott a nyelvvizsga, az emelt szintű érettségi, különböző tanulmányi vagy sporteredmények és az esélyegyenlőséghez kapcsolódó élethelyzetek is.

Idén azonban máshogy történik a pontszámítás. Az egyetemek most már saját maguk dönthetnek arról, hogy milyen többletpontokat adnak a felvételizőknek. Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy minden szakon más lesz a pontszámítás menete. 

Az egyik helyen többletpont jár majd egy bizonyos tantárgyért,  a másik intézmény mást vesz figyelembe az adott szakra történő jelentkezéshez- így akár az is előfordulhat, hogy az egyik intézmény adott szakán például 400 pontot kapunk ugyanazzal az eredménnyel, míg a másikon csak 380-at.

Bár az 500 pontos rendszer nem változik, a pontok számítása az alábbiak szerint alakul át:

  • 2024-től kevesebb pontot érnek a középszintű érettségik
  • az egyetemek eldönthetik, hogy egy adott szakhoz milyen tantárgyakat fogadnak el
  • az eddig központilag meghatározott 100 többletpont helyett mostantól a felsőoktatási intézmények dönthetnek arról is, hogy miért és hány pontot adnak
  • Több intézményben is 20-100 többletpontot is érhet, ha valaki a FIRST Lego League Challenge nevű legóverseny megyei vagy középdöntőjén, esetleg az országos döntőn helyezést ért el

Továbbra is pontot ér:

  • nyelvvizsga
  • emelt szintű érettségi
  • tanulmányi és sporteredmény
  • hátrányos helyzet, gyermeknevelés
  • ha valaki fogyatékossággal él
  • önkéntes katonai szolgálat

Mi számíthat még bele a többletpontokba?

Az egyetemi felvételi pontszámítás 2024 évtől figyelembe veszi, ha a jelentkező elvégezte az adott egyetem felvételi előkészítőjét vagy részt vett az intézmény nyílt napján. De az is többletpontot jelenthet, ha a diák az egyetem által preferált középiskolában érettségizett. Sok intézményben figyelembe veszik, ha a jelentkezőnek olyan szakmája van, ami a választott szakhoz kötődik. Az e-sport is beleszámíthat a sporteredményekbe egyes műszaki képzéseken. Az egyházi egyetemeken figyelembe veszik, ha a jelentkezők jártak hittanra vagy érettségi tantárgyként szerepel esetükben, de pontok járhatnak a hitéleti tevékenység folytatásáért, a templomi szolgálatért vagy ministrálásért is. 

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ingyenes utazás a Volánbuszokon: sokan nem tudják, hogy nekik is jár a kedvezmény – Mutatjuk a listát

Meglepően sokféle kedvezmény van, egyáltalán nem csak a nyugdíjasokra vagy a diákokra vonatkozik

Ezért tegyél barkaágat húsvétkor a lakásba: nem csak bőséget hoz, még 4 dolog a szép szokás mögött

A húsvéti barkaág nem csupán szép tavaszi dekoráció. Mélyebb jelentése van: a természet újjászületését, a keresztény hagyományokat (Virágvasárnap), a védelmet és a bőséget is szimbolizálja.

Ingyen is hajózhatsz a Dunán: szuper program gyerekekkel kompozni, mutatjuk a BKK hajó útvonalát

Budapesten kétféle hajós lehetőség közül választhat az, aki vízre szállna.

A nagy muskátli trükk: októberig ontja a virágokat, ha ezt megteszed

A teleltetés utáni muskátli visszavágása tavasszal a titka annak, hogy növényed egész nyáron át, sőt októberig ontsa virágait. Fedezd fel, hogyan ébreszd fel helyesen kedvencedet a bőséges virágpompa érdekében ezzel az egyszerű, de kulcsfontosságú lépéssel.

Ki volt a legrövidebb ideig magyar miniszterelnök? Új műveltségi kvíz!

Még egy újabb műveltségi kvíz érkezik, miután a legutóbbit nagyon sokan kitöltöttétek! Ezúttal a...