Melyik a legolcsóbb új autó 2024-ben? Itt a top 10-es lista

Nem kedvezett a 2023-as év az autóvásárlásnak. Ahogy korábban megírtuk, mind az új, mind a használt kocsik forgalma visszaesett tavaly. Ennek hátterében több dolog is áll: a reálbérek csökkenése, a megugró hitelkamatok és persze az infláció. A helyzet valamelyest javulni látszik, de az ár továbbra is fontos szempont egy-egy autó kiválasztásánál. Melyik a legolcsóbb új autó 2024-ben? A Pénzcentrum összeállított egy friss listát.

A portál rendre összesíti, melyek épp aktuálisan Magyarország legolcsóbb új autói. Mint írják, a mostani lista azért is érdekes, mert már 2024-et írunk, így előfordulhat, hogy az új évben átárazódik egy-egy modell. Több autó is megdrágult, így némileg átalakult a toplista, de az élmezőnyben nincs nagy változás.

Melyik a legolcsóbb új autó 2024 februárjában?

Jelenleg az 5 millió forint alatti kategóriába csak négy személyautó került bele – vagyis még az olcsó is drága. A Pénzcentrum gyűjtése alapján ez a legolcsóbb új autó 2024-ben:

Dobogósok

1. helyezett: A Mitsubishi Space Star ára november óta nem változott, még 4 440 000 forintba kerül. Ennyiért az 1,2-es MIVEC-motorral kaphatjuk meg a kisautót, Entry felszereltséggel. Audioegység viszont nincs benne, csak előkészítés, és persze légkondi sincs. Ha nem fehérben akarjuk megvenni, akkor még plusz rá kell fizetnünk.

A 2. helyen holtversenyben 3 autó áll:

  • Kia Picanto ára sem változott november óta, továbbra is 4 999 000 forintba került. A legalacsonyabb, Silver felszereltséghez rádió és klíma jár.
  • Szintén második helyen a végzett a Hyundai i10, amelyet szintén 4 999 000 forintért kaphatunk meg.
  • És a harmadik: Dacia Sandero, amely szintén tartja tavaly év végi, 4 999 000 forintos árát. Ez nyár óta 350 forintos árcsökkentés.

5 millió forint feletti kategória

3. helyen a Citroen C3 végzett, a legolcsóbb listaára 5 490 000 forint.

4. helyezett a Fiat 500. Ez a modell 5 500 500 forintért kapható, az ár csak az alapfelszereltségű 312.0QH.1 70LE-s verzióra vonatkozik.

5. helyre a Suzuki Ignis szorult, amely most 5 800 000 forintba kerül,

6. a Swift, ami 5 830 000 forint.

7. az Opel Corsa és a Clio, mindkettő megtartotta 5 990 000 forintos árát.

6 millió forint feletti kategória

8. a Toyota Aygo X, ami 6 040 000 forintért kapható.

9. helyezett 6 199 000 forintos listaárával a faceliftes Hyundai i20-as.

A lista 10. helyére a Dacia Duster került, 6 199 000 forinttól lehet a miénk, az extrákért nyilván fizetni kell.

A legolcsóbb új autó 2024 februárjában tehát a Mitsubishi Space Star lett.

Mit lehet tudni a modellről? A Mitsubishi Mirage (Colt), itthon Space Star néven ismert kisautójának hatodik generációja 1,2-es, háromhengeres szívómotorral és CVT-váltóval. Egy nagyon pici autóról van szó, de ügyesen lehet mozogni vele városban és eljutni A-ból B-be. A vezess.hu a kisautót keresőknek ajánlja, akiknek csábítóbb a japán embléma, mint a Dacia.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

70%-kal olcsóbb: karácsonyi dekorációk körképe

Karácsonyi dekorációk körképe óriási kedvezménnyel.

Így kaphatsz pénzvisszatérítést az OTP-nél vásárlás után!

Pénzvisszatérítést ad az OTP, ha a bankkártyával így vásárol – csak be kell állítani, máris működik.

Kattog a radiátor? Amikor nagy bajt jeleznek a hangok és amikor ártalmatlan

Ha kattog a radiátor, az gyakran csak annyit jelent, hogy él a rendszer. Azonban ha állandó, erős vagy más zajokkal is társul, érdemes utánajárni.

Mennyit jelent valójában a 15%-os emelés a szociális dolgozóknak? Munkakör szerint mutatjuk az illetményeket

Az érkező 15%-os emelés nem mindenkinek ugyanakkora pluszt jelent, mert az alapbér, a pótlékok és a jelenlegi besorolás együtt alakítja a tényleges növekedést.

Mikor évül el a tartozás? Amit mindenki rosszul tud a kézbesítési vélelem szabályairól

Attól még, hogy egy levelet nem vesznek át, az nem tűnik el a rendszerből, sőt.