Meddig marad a szaldó elszámolás? Sok napelemes lélegezhet fel

Rengeteg napelemes háztulajdonos kapta a szívéhez a kezét, amikor a kormány bejelentette: megszűnik az éves szaldóelszámolás lehetősége. Ez először nemcsak a leendő napelemeseket érintette volna, hanem mindenkit, visszamenőleg. Szakértők szerint a döntés felért a napelemek halálos ítéletével, hiszen ezek után a beruházás családi házaknál gyakorlatilag sosem térült volna meg. Az ügyet hatalmas társadalmi felháborodás kísérte, minekutána a kormány visszavonulót fújt. Nagy kavarás és többszöri egyeztetés után kiviláglott, meddig marad a szaldó elszámolás. Lantos Csaba energiaügyi miniszter kedden újabb bejelentést tett, amely a jövőbeni napelemeseket érinti.

Meddig marad a szaldó elszámolás?

Az éves szaldó elszámolás megmarad, de nem mindenkinél. Azok maradhatnak az éves elszámolásban, akinek már üzemel a háztartási napelemes rendszere, illetve azok is, akiknek már előkészületben van ilyen, vagy legkésőbb idén szeptember 7-ig jelezték fejlesztési igényüket, és a rendszert 2025 év végéig telepítik. Az ezután induló fejlesztések már a bruttó elszámolás alá kerülnek.

Mi vár azokra, akiknek lejáróban a napelem telepítésére vonatkozó, még szaldós engedélye?

Pár hónapon belül kifuthat azoknak az engedélyeknek a határideje, amelyeket a háztartási napelemek telepítésére kiadnak a szolgáltatók. Többen attól tartanak, hogy emiatt elbukhatják a szaldós elszámolást – hívta fel a figyelmet a HVG. Lantos megnyugtat mindenkit:

Minden olyan háztartási méretű napelemes kiserőmű szaldó elszámolásban marad, amely idén szeptember 7-vel bezárólag bejelentette ezirányú igényét a szolgáltatónál, és ez független attól, hogy a telepítésre kapott határidő mikor jár le

– közölte keddi gazdasági bizottsági meghallgatásán a miniszter. Sok háztartási napelemes, akik még a szaldós határidő előtt adtak be igénybejelentést, amiatt aggódtak, hogy a hosszú megvalósítás miatt kicsúsznak abból a határidőből, amit a telepítésre biztosít a szolgálató. Ez az időszak szolgáltatótól függően 6-12 hónap, mivel azonban a kivitelezők leterheltek, nehezebben beszerezhetők az alapanyagok, a beruházás megvalósítása sok esetben nem lehetséges határidőn belül. A legtöbben attól tartottak, hogy a késedelem miatt esetleg elveszíthetik a még szaldós engedélyüket.

Az energiaügyi miniszter később azt is tisztázta, kinek és meddig marad a szaldó elszámolás:

A kedvező szaldó elszámolásban mindenki benne marad, aki az idén szeptemberi határidő előtt nyújtott be engedélyt, és 2025. december 31-ig kiépíti a rendszerét; és ez független attól, hogy mikor fut ki a szolgáltató által szabott határidő. Jogszabályt is módosítanak majd ezért.

Lantos azt is elmondta, hogy jövőre visszaengedik a háztartási méretű kiserőműveket a hálózatra (az ország területének 93 százalékán), hogy oda felölthessenek áramot. (Szerinte már 245 ezer ilyen háztartás van.) Idővel elindul a Napenergia Plusz Program, ami napelemeket és energiatárolók felszerelését segíti, valamint indulni fog az ipari méretű akkumulátortelepítési pályázat is.

Kapcsolódó cikkünk: Erkély napelem Magyarországon - ártól a jogszabályig
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Így fűtsd a sátrat az őszi túráknál: 700 forintból megvagy egy éjszakára, ha van ilyen eszközöd

Az őszi erdei kempingezés legnagyobb kihívása a hideg. Egy jó hálózsák sokat segít, de az igazi komfortot egy hordozható sátorfűtés jelentheti.

Átvert a kereskedő? A békéltető testülethez fordulj, ha gyors eredményt akarsz, ne a fogyasztóvédelemhez

Az ingyenes eljárás menete és a legfontosabb nulladik lépés, amiről sokan nem tudnak.

Nyiroktisztítás Gyuri bácsi módszerével: mutatjuk a gyógykúra lépéseit

Nem mindegy mikor fogyasztjuk a gyógynövényeket és mit eszünk mellé.

Megdöbbentő kávé- és nasiakciók a Tesco és Aldi polcain!

Ezeket a kávé-, tea-, nasi- és üdítőajánlatokat most tényleg megéri kiszúrni, mert a legjobb akciók között több nagy kedvenc is ott van.

Fagyasztott csodák: Buitoni pizza és Magnum akcióban!

Ezek az akciók most tényleg segítenek úgy feltölteni a fagyasztót, hogy a gyors ebéd és a hétvégi nasi se vigye el a fél fizetést.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat