Ablak mellé ülnél? Már ezt is kiválaszthatod a MÁV alkalmazásában

Új funkcióval bővült a MÁV applikáció: immár az utasok azt is kiválaszthatják, hogy hová üljenek a helyjegyes vonatokon. Ablak vagy folyosó felőli, esetleg asztalnál lévő helyet parancsolsz? Nem gond, sőt, családtag, ismerős számára korábban lefoglalt ülőhely mellé is kérhető helyfoglalás.

Egy újabb fejlesztés révén immár paraméterezetten, helytulajdonság választással is lehet a vásárláskor helyet foglaltatni minden helyjegyes vonatra, többek között InterCity-kre, helyjegyes balatoni vonatokra és belföldi forgalomban helyjeggyel igénybe vehető nemzetközi vonatokra, továbbá azon nemzetközi vonatokra is, amelyek a MÁV app-ban elérhetők – olvasható a MÁV közleményében.

Hogyan működik az MÁV app új funkciója?

A mobilapplikációban az utasok helyfoglalás esetén kiválaszthatják, hogy hová szeretnének ülni, illetve már korábban megrendelt ülőhely mellé is vehetnek újabb helyjegyet. Több utasnak történő egyidejű vásárlás esetén pedig egy helyet foglal a rendszer a beállított paraméter szerint, a többi helyet a lefoglalt ülés közelébe osztja ki.

És ha ketten ugyanazt foglaljuk le?

Ilyen nem lesz. A helytulajdonság választást csak akkor tudja teljesíteni a rendszer, ha még rendelkezésre áll az igénynek megfelelő szabad ülőhely. Minél előbb vásárolunk helyjegyet, annál nagyobb az esély a megfelelő ülés kiválasztására. Ha valaki nem szeretne élni a paraméterezéssel, az eddigi automatikus helykiosztást is választhatja.

Grafikus helyfoglalás a MÁV-nál

Az ELVIRA internetes jegyváltási felületen nyár elejétől a balatoni, illetve a Győrt érintő szombathelyi, szentgotthárdi és soproni InterCity-k esetében már elérhető a kocsiábrán kiválasztható ülőhelyfoglalási rendszer. A grafikus helyfoglalás gomb bekapcsolható az adott vonatra mindaddig, amíg van rajta elegendő szabad ülőhely. A kiválasztásnál szabad, kijelölt, foglalt, illetve nem foglalható ülést jelző ikonok adnak támpontot az utasoknak. A kocsiábrán történő helyfoglalás nem érhető el a MÁV appból, de az okostelefon böngészőjével megnyitható az ELVIRA felületén.

A tervek szerint a vasúttársaság fokozatosan kiterjeszti a fejlesztéseket a belföldi InterCity-kre, illetve egyes nemzetközi vonatokra is.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mangó 72%-kal olcsóbban, sütőtök 249 forintért: brutális leárazásokkal jöttek a boltok

A heti akciók között most 72%-kal olcsóbb mangót, 249 forintos sütőtököt és számos féláras terméket is találunk.

Ez a legjobb módszer a gomba tartósítására: zamatos marad és sokáig eláll

A gomba tartósítása házilag egyszerű: mutatjuk a fagyasztás helyes módját, a legjobb praktikákat, és azt is, mire figyelj a sós lében vagy olajban eltett gombánál.

Régen pofon és körmös járt az iskolában, ma a tanárok félnek? Nagyot fordult a világ

Régen pofon és körmös járt az iskolában, ma a tanári tekintély hiánya okoz vitákat. Mutatjuk, hogyan változott a fegyelmezés.

Milyen rendőri jelzésre kötelező megállni? Így úszhatod meg a százezres bírságot

Rendőri jelzések, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Hány százalékát kapod a fizunak a betegszabi alatt és meddig jár? Sokan keverik a táppénzzel, pedig nem ugyanaz

A betegszabadság hány százalék a fizetésből, és hány napig jár? Saját betegség esetén főszabály szerint évi 15 munkanappal és a távolléti díj 70 százalékával lehet számolni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat