Nyirokmasszázs otthon, egyszerűen: így csökkenthető a nyiroködéma

A népesség 3-5%-a érintett nyiroködémában, amely a végtagokon felgyülemlett nyirokfolyadék duzzanat formájában. Ilyenkor a nyirokfolyadék felszaporodik a sejtek közötti térben, mert az elégtelen keringés miatt nem tud kiürülni. A nyiroködéma az enyhe duzzadástól egészen súlyos tüneteket is okozhat, így amint észleljük magunkon a tüneteket érdemes szakorvost felkeresni, hogy mielőbb elkezdhessük a megfelelő nyirokmasszázst és életmódbeli szokásaink megváltoztatását. Mutatunk néhány tippet és gyakorlatot arra, hogyan csökkenthető a nyiroködéma otthon végzett nyirokmasszázzsal.
Kozmetikai és orvosi nyirokmasszázs: mi a különbség?
Fontos megkülönböztetni, amit a köznyelv könnyen összemos, hogy a kozmetikai nyirokmasszázs nem azonos az orvosi nyirokmasszázzsal. Előbbi segíti a testben felgyülemlett méreganyagok könnyebb kiválasztását, szebbé téve ezzel bőrünket. Ez inkább az arcmasszázsra épül, javítja a bőr oxigén ellátását, de ide sorolják a géppel végzett hullámmasszázst is, amelynek fogyasztó hatása mellett a visszerek megelőzése, csökkentése is célja.
Ezzel szemben az orvosi nyirokmasszázs az öröklött vagy szerzett (műtét, sugárkezelés, daganat terápia, baleset, gyulladás) nyiroködéma kezelésében nyújt segítséget. Előbbit kozmetikus végezheti, utóbbi csak szakorvosi felügyelet mellett végezhető. A nyiroködéma miatt kialakuló nyirokmasszázst gyógytornász végzi, illetve tanítja be a megfelelő mozgást a szükséges területeken. Ezt követően folytatható a nyirokmasszázs otthon.
Hogyan végezzük otthon a nyirokmasszázst?
A nyirokdrenázs olyan speciális masszázsfajta, amely javítja a nyirokelfolyást, egyúttal aktiválja az immunrendszert így segítve a salakanyagok elszállítását és a szövetek regenerálódását.
A masszázs során a szövetekben rekedt folyadékot manuálisan visszatereljük a fő nyirokerekbe. Az első részben kézzel aktivizáljuk a nyirokcsomókat, amellyel szívó hatást gyakorlunk a nyirokerekre. Nyirokcsomók megtalálhatóak a nyaknál, hónaljban, a bordaközi izmoknál és a gerincnél is. Simító mozdulatokkal késztetjük a nyirokereket mozgásra, ez segíti a nyirokfolyadék visszaáramlását.
Az alábbiakban mutatunk két videót, amely az otthon végzett ön-nyirokmasszázst mutatja be lépésről lépésre. Fontos azonban, hogy ez nem helyettesíti a szakszerű orvosi ellátást, mindenképpen konzultáljunk szakorvossal és az orvosi ellátást kiegészítendő alkalmazzuk az otthoni nyirokmasszázst.
Mikor nem ajánlott a nyirokmasszázs?
Figyeljünk, hogy akut gyulladásos folyamatok esetén nem szabad nyirokmasszázst végezni, mert a kórokozók az egész szervezetre átterjedhetnek. Szintén ugyanez vonatkozik a daganatok közelében végzett masszázsra. Nem ajánlott továbbá pajzsmirigy betegségek esetén és szívbetegségnél sem, mert növeli a szív terhelését. Emellett nem javasolt terhesség és menstruáció alatt sem. Várandósság alatt sokkal inkább javasolt a kismama masszázst igénybe venni, amely szintén enyhíti a lábdagadást és a végtagi vizesedést. Azonban nem ennyire drasztikus, hiszen a nyirokmasszázs kifejezetten betegség miatt kialakult, betokozódott nyirokpangást kezel.
Mire figyeljünk még az otthon végzett nyirokmasszázs során?
A nyirokmasszázs sohasem fájhat, célja, hogy kellemes érzetet keltsen. Ha kezelés közben hányinger vagy hidegrázás jelentkezik, hagyjuk abba a kezelést és fogyasszunk bőséges mennyiségű folyadékot. Alacsony vérnyomás esetén jelentkezhet szédülés a kezelés közben. Ezen segíthet, ha mélyeket lélegzünk, illetve többször ökölbe szorítjuk a kezünket.
Otthoni nyirokmasszázs hatását segítő és megtartó tippek
Nagyon fontos, hogy napközben 10-15 percet pihenjünk felpolcolt végtaggal. A tüneteken enyhít a rendszeres testmozgás, a nyiroködéma szempontjából legjobb a gyors tempójú séta és kerékpározás, de bármilyen mozgás javít az állapoton, hiszen fokozza a keringést. Ügyeljünk a testsúlyunkra, az elhízás ront a nyiroködémán, lassítja a keringést. Körültekintően kell eljárni a gyógyszerszedéssel, egyes gyógyszerek fokozzák az ödéma képződést. A meleg különösen fokozza az ödéma képződést, kerüljük a napozást és a meleg vizes fürdőzést, továbbá a szolárium és szauna használatát is. Különösen figyeljünk a bőrápolásra. Az ödémás bőr sérülékenyebb, mint az egészséges, óvjuk minden sérüléstől, csípéstől. Az is segít, ha reggelente nyitott ablaknál levegőzünk, ez javítja a szövetek oxigén ellátását. Fogyasszunk bőségesen folyadékot a jó keringés fenntartása érdekében.
Nem vagy egyedül – Második Lépés Klub
A Második Lépés Alapítvány által létrehozott és működtetett Második Lépés Klub 2012 óta működik. Célja a nyiroködémával élő emberek és családtagjainak segítése. Emellett arra fókuszál, hogy elősegítse a betegséggel való lehető legtermészetesebb együttélést. A nyiroködémával kapcsolatos kérdéseket, tapasztalatokat oszthatjuk meg egymással a klub találkozóin. A klubtagság természetesen ingyenes, a találkozók nyitottak minden érintett számára.