Luxus a nyaraló: 25 százalékkal nőttek az ingatlanárak a kiemelt üdülőkörzetekben

Tavaly együttesen 25 százalékkal nőttek a fajlagos árak Magyarország kiemelt üdülő, nyaraló körzeteinek ingatlan – és üdülőpiacain, Budapestet nem számítva pedig 28 százalékos volt az emelkedés.

Az MBH Jelzálogbank legfrissebb elemzésében jelezte az MTI-nek, hogy a nyolc (Sopron-Kőszeghegyalja, Balaton, Mecsek-Villány, Velencei-tó – Vértes, Dunakanyar, Budapest, Mátra-Bükk, Tisza-tó) kiemelt nyaraló, üdülőövezet között jelentősek a különbségek a drágulás mértékében. Míg például Mecsek és Villány térségében 40 százalékkal nőtt a négyzetméterenként fizetett átlagár, addig a Dunakanyarban nem változtak az árak.

A fővárost – ahol 21 százalékkal 850 ezer forintra emelkedtek a négyzetméterárak tavaly – a Balaton követte a sorban 770 ezer forintos árral (35 százalékos növekedés). Míg a harmadik legdrágább üdülőkörzet Sopron-Kőszeghegyalja volt, ahol 19,5 százalékkal 500 ezer forint körülire nőtt a fajlagos átlagár. A Velencei-tó-Vértesnél 32 százalékos drágulás után átlagosan 450 ezer forintot kellett fizetni egy négyzetméterért. Míg a Dunakanyarban a 2021-es szinten maradva 420 ezer forint körül alakult az átlagár. Ez a Mecsek és Villány körzetében is megközelítette a 400 ezer forintot. A Mátra-Bükk üdülőövezetben 23 százalékos drágulást követően hozzávetőleg 340 ezer forintot fizettek a vevők az ingatlanok négyzetméteréért. Ugyanilyen mértékben emelkedtek az ingatlan árak a Tisza-tó vidékénél is.

Kiemelték, hogy a vízparti nyaraló, üdülőkörzetek vizsgált településeit tekintve Siófokon meghaladta az egymillió forintot az átlagos négyzetméterár. A második helyen Balatonfüred állt csaknem 900 ezer forinttal. A Balaton-környéki települések közül Hévíz, Keszthely és Tapolca számított olcsóbbnak, őket megelőzte Velence és Gárdony a maga 660 ezer és hozzávetőleg 640 ezer forintos fajlagos áraival. Továbbra is Tiszafüreden a legalacsonyabbak az árak, mintegy 260 ezer forintot fizettek a vevők a lakó- és az üdülőingatlanok négyzetméteréért.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ilyen esetben szó nélkül ellenőrzi a NAV a bankszámládat – vigyázz, a hivatal mindent lát, nem éri meg trükközni

A nav bankszámla ellenőrzés előzetes adatgyűjtéssel is kezdődhet, és a külföldi számla sem garantálja, hogy a be nem vallott jövedelem titokban marad.

Erre figyeljen az Ügyfélkapunál, ha telefont cserél: nem mentődnek át automatikusan a beállítások

Az azonosításhoz szükséges kódok nem költöznek át maguktól az új készülékre. Sajnos.

Ez történik, ha nem veszed át a Temu-csomagot: válaszolunk a kérdésekre

Hová kerül a csomag és hogyan lehet az árát visszaszerezni?

Létezik-e még papíralapú ellenőrző könyv, vagy mindenhol az e-napló a kötelező? Utánajártunk

Sok szülőben felmerülhet a kérdés az iskolakezdés során, hogy a hagyományos papír alapú ellenőrző könyv teljesen megszűnt-e

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Sokan nem ismerik a szabályt

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Mutatjuk, mennyi özvegyi nyugdíj járhat, és mikor szűnhet meg.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat