Emelkedtek a bérleti díjak: átlag 200 ezer forint egy lakás Budapesten

Országszerte fokozatosan emelkednek a bérleti díjak, de a főszezonban még nagyobb drágulás várható – derül ki a Duna House közleményéből.

Nincsenek könnyű helyzetben az egyetemisták: az albérletpiacon a kiemelkedően magas kereslet mellett a szűk kínálat és az egyre növekvő bérletidíjak a szokásosnál is jobban megnehezítik a keresést.

Elszálltak a bérleti díjak:150 ezer + rezsi egy budapesti albérlet 2023-ban

A fővárosban az átlagos bérleti díj várhatóan 200 ezer forint fölé emelkedik majd. A népszerű vidéki egyetemvárosokban is sok esetben csak több diák összeköltözésével mérsékelhetők a kiadások. Aki nem szeretne lakótársat, hanem önálló kislakást bérelne, annak az aktuális fővárosi kínálat alapján minimum a 130-150 ezer forintos bérleti díjjal plusz rezsivel kell készülnie.

A cég felhívja a figyelmet, hogy a kiválasztott lakás bérleti díja ugyan a legfontosabb, de csak egy tétel a sok közül. Kiemelten fontos az albérletkeresés során is, hogy az ingatlan milyen energetikai paraméterekkel rendelkezik és ennek megfelelően mennyi a havi energiafelhasználása.

Az energetikai tanúsításra vonatkozó szabályozás változása novemberben lép életbe, azonban még a nyáron vagy az ősszel kötött szerződések esetén, a jelenlegi előírás szerint a tulajdonosnak nem csak bemutatnia kell a bérlő számára az okiratot, hanem a bérleti szerződésben rögzíteni is kell az ingatlanról készült energetikai tanúsítvány számát.

Érdemes meggyőződni a lakás tehermentességéről is, ugyanis egy korábban felhalmozott közüzemi hátralék a szolgáltatás lekapcsolásával is járhat. „A bérleti díj és a közüzemi számlák mellett elengedhetetlen, hogy a bérlőjelölt megismerje a közös költség összetételét és mértékét. Ha jövőbeli fejlesztésekre szánt összeget is tartalmaz a közös költség, a bérlő kérheti a tulajdonostól, hogy ezeket a tételeket vállalja magára, hiszen ennek hasznát a bérlő nem feltétlenül élvezi majd” – tanácsolta a Duna House szakértője.(MTI)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kata kalkulátor 2027: melyik adózási forma éri meg jobban?

2027-es adózási kalkulátorunkkal összehasonlítható, hogy a kata vagy az átalányadózás jelenthet-e kisebb adóterhet a vállalkozásnak.

900 ezer egy duguláselhárításért? Maffiózóval beszél, nem szakival – mutatjuk, hogyan ismerheti fel a csalókat

Csábítóan olcsó árakkal hirdetnek majd benyújtanak egy több százezres számlát. De mégis honnan lehet tudni, ha csalót hívunk a házhoz?

Új autót érhet a család KRESZ-tudása: elindult az országos verseny, itt lehet kitölteni a tesztet

A szülők és a gyerekek együtt indulhatnak, a legjobban teljesítő család akár egy...

Számoljon vissza öttől, és cselekedjen: ezzel a zseniálisan egyszerű módszerrel leküzdhető a halogatás

Az 5 másodperces szabály segíthet abban, hogy ne gondoljuk túl a feladatokat, hanem végre hozzájuk kezdjünk. Mutatjuk, hogyan működik Mel Robbins módszere.

Lehet, hogy idén csak a tévében lesz fehér karácsony: mutatjuk, mit mondanak az előrejelzések az idei télről

Sokan már most azt találgatják, milyen lesz a tél 2026/27-ben, és vajon számíthatunk-e havazásra az ünnepek alatt.

199 forintos sütőtök és 55%-kal olcsóbb lencse: hétfői akciók, amikre most érdemes lecsapni

Ezeket az akciók közül érdemes most elsőként megnézni: olcsóbb hús, féláras sütőtök és nagy kedvezmények több boltban.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat