Kétszer annyiba kerül egy lakás felépítése, mint négy éve

Tavaly egy négyzetméter új lakás megvalósítása már nettó 531 ezer forintba került. Négy év alatt több mint duplájára drágult a kivitelezés

Már egészen riasztó méretet öltött a a lakásépítések drágulása Magyarországon. Tavaly 23 százalékkal nőtt a fajlagos, négyzetméterre számított lakásépítési költség 2021-hez képest – írja a Blikk az Ingatlannet.hu elemzése alapján. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2022-ben több mint ötödével nőttek a kivitelezési árak. A munkaerőköltség 16 százalékkal, az anyagköltség 24 százalékkal emelkedett.

2021-ben egy négyzetméternyi új lakás építése még 430 ezer forintba került. 2022-ben ezért már 531 ezer forintot kellett fizetni, áfa nélkül! De ez csak az egy év alatt tapasztalható drágulás. Ha a korábbi éveket is megnézzük, azt láthatjuk, hogy négy év alatt több mint duplájára (118 százalékkal) drágult a lakásépítés hazánkban. 2018-ban ugyanis még csak 240 ezer forintban került négyzetméterenként egy új családi ház építése.

Egy kicsi lakás építési díja is durván megugrott. Egy 40 négyzetméternél kisebb alapterületű lakás négyzetméterenként 409 ezer forintba került 2021-ben, 2022-re ez 518 ezerre emelkedett. A 40-79 négyzetméter közötti lakások 416 ezerről 514 ezerre drágultak. A 200 négyzetméternél nagyobb lakóingatlanoknál százezer forint az éves drágulás, itt 582 ezer forintra nőtt a kivitelezési költség tavaly.

Egy év alatt 100 ezer forintos drágulás négyzetméterenként!

A családi házaknál a fővárosban és Pest vármegyében mértek 100 ezer forint körüli (20 százalékot meghaladó) költségnövekedést négyzetméterenként egy év alatt: Budapesten 602 ezer, Pest vármegyében 526 ezer forintra. Még az Észak-Alföld régióban (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben) nőtt százezer forinttal a fajlagos építési költség, 554 ezer forintra. A többi régióban ennél néhány ezer forinttal kisebb volt a drágulás.

A többlakásos és többszintes lakások mégjobban megdrágultak

Az új többszintes, többlakásos lakásoknál több mint 100 ezer forinttal nőtt a fajlagos költség egy év alatt. Nem meglepő módon a legjobban legnagyobb mértékben Pest vármegyében drágultak meg. 358 ezerről 477 ezer forintra.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ha magának fizeti a tb-t, így kérhet hozzá csekket a NAV-tól

Ha magának kell fizetnie a tb-t, nem feltétlenül szükséges minden hónapban banki átutalással rendezni a járulékot. 2026-ban már 12 300 forint a havi összeg, de azt kevesen tudják, hogy a NAV-tól sárga csekket is lehet kérni, akár telefonon vagy online.

Egyre többen dobnak mosogatógép-tablettát a mosógépbe: tényleg működik a trükk, vagy tönkreteszi a gépet?

Mosógép tisztítása mosogatógép tablettával: tényleg működik a trükk? Mutatjuk, miért lehet veszélyes, és hogyan tisztítsuk a gépet.

Sokan nem tudják, de lakáskiadásnál is kötelező ez a felülvizsgálat – itt vannak a kivételek

A hatéves szabály mellett egy fontos mentességet is érdemes ismerni.

Ápolási díj 2027-ben: ekkora emelés jön, mutatjuk az új összegeket

Nemcsak az alapösszeget érinti, hanem emelt összegű és a kiemelt ápolási díjat is.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat