Ügyfélszolgálat: „2008 óta nem nőtt a családi, ezért is a Gyurcsány a hibás!”

2008 óta nem emelkedett a családi. A családi pótlék összege 2008 óta – tehát több mint 16 éve – egy egy gyermekes család esetén havi 12 200 Ft. Politikai oldaltó függően, akárkit is tartunk ezért hibásnak, az tény, hogy ez ma már nagyon kevés.

– Felháborító, hogy milyen alacsony összegű a családi pótlék. Ezt már ki találta ki? – Kérdezte ügyfélszolgálatunktól egy úr.
– Amióta családbarát kormányunk van, azóta ez az összeg nem emelkedett. Ha jól emlékszem, 2008 óta. – Válaszoltuk.
– 2008 óta, szóval ezért is a Gyurcsány a hibás! – Jött a felelt.

Ez bizony tény: A családi pótlék összege 2008 óta változatlan. Annak ellenére, hogy közben mind az élelmiszer, mind az energiaárak is brutálisan megemelkedtek. Az 1 gyermeket nevelő családok 12 200 forintot, 2 gyermeket nevelő családok gyermekenként 13 300 forintot, vagyis összesen 26 600 forintot, a 3 vagy több gyermeket nevelő családok pedig gyermekenként 16 ezer forintot, azaz minimum 48 ezer forintot kapnak.

Az egyedülálló szülők egy gyerekre 13 700 forintot, két gyerekre 14 800 forintot kapnak gyermekenként, vagyis összesen 29 600 forintot. 3 vagy több gyermek esetén gyermekenként 17 000 forintot kap egy egyedülálló szülő.

Lehet több is a családi pótlék összege

Vannak családok, akiknek dupla családi pótlék jár. 2024-ben azoknak jár ez, amelyek tartósan beteg gyermeket nevelnek. 

Maradt még kérdésed? Más témával kapcsolatban szeretnél segítséget kérni? Keresd a Hóvége ügyfélszolgálatát!
További tartalmakért pedig kövess minket TikTokon és Youtubeon is!
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Egy alkoholbeteg és a vele együtt függő társ esete

Böcskei Balázs addiktológiai szakírónk mai írásában egy alkoholbeteg és a vele együtt függő...

Nevelőszülők, figyelem! Így számít bele a nyugdíjba a hivatásos jogviszony

Így számít bele az öregségi nyugdíjba és a nők 40-be is a nevelőszülői jogviszony.

Túl hangos a szomszéd? Ezt az 5 dolgot azonnal tedd meg!

A túl hangos szomszéd mindenki rémálma. Akár hajnalban buliznak, akár napközben dübörög a zene, az ember nyugalmát könnyen tönkreteheti.

Nagy árat fizethetsz, ha nem irtod ki a penészt a mosógépből: így előzheted meg és tüntetheted el

A penészes mosógép komoly egészségügyi és műszaki problémát is okozhat, ha nem foglalkozunk vele.

Nyugdíjasoknak járó támogatás: töredékáron juthat gyógyszerekhez, ha kitölti ezt a nyomtatványt

Sokan nem tudják, de van egy lehetőség, amivel jelentősen csökkenthető a gyógyszerek ára.