Mikor lesz igazgatási szünet 2024-ben? Itt a válasz

Decemberben jött ki a Magyar Közlöny, amelyben benne van az igazgatási szünet 2024. évi dátuma. A közigazgatási szüntet idején a hivatalok zárva lesznek, ügyeinket tehát célszerű még országos leállás előtt intézni.

Az igazgatási szüntet a kormányzati igazgatási szervekre vonatkozik. A kormánynak lehetősége van arra, hogy téli mellett nyári igazgatási szünetet is elrendeljen, ám idén ilyen nem lesz.

Mikor lesz igazgatási szünet 2024-ben?

Idén rövidebb lesz a szünet, mint az előző években. A rendelet szerint 2024. december 30. napjától 2025. január 1. napjáig tart majd az igazgatási szünet, tehát három napra áll le a közigazgatás. Ebben az időszakban a foglalkoztatottaknak szabadságot kell kiadni. Ha valakinek nincs már szabadsága, akkor a téli igazgatási szünetre a következő év szabadságaiból kell biztosítani a szükséges napokat.

Nem csak erre a dátumra kell odafigyelnünk.

Figyelembe kell vennünk az ünnepnapokat is, a kormányhivatalok nyitvatartását. 2024-ben karácsonykor lesz egy hatnapos „hosszú hétvégénk”, ügyes-bajos dolgainkat tehát érdemes még az ünnep előtt letudni.

Ezek a legfontosabb dátumok:

  • December 24-től 29-ig lesz ez a hatnapos hosszú hétvége. 24-e keddre esik, 25-26 ünnep, utána pedig már csak egy péntek választ el minket a hétvégétől, így az idén pihenőnap lesz mindenkinek.
  • A legtöbb kormányhivatal december 23-tól zárva lesz, szóval igazából már innentől kell számolnunk a szünettel.
  • Január elseje munkaszüneti nap lesz.

Amit lehet, azt intézzünk el még december 22-előtt. Ez azért is fontos, mert az elektronikus ügyintézés során érkező üzeneteket sem kötelező átvenni ezeken a munkanapokon. Jó tudni: a kormányzati igazgatási szervek előtt folyó hatósági eljárások határidejébe nem számít bele a közigazgatási szünet, ahogy az eljárások szüneteltetésének idejébe sem.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Szédítő heti akciók: Aldi görögdinnyétől a Spar sonkáig

heti akciók legizgalmasabb ajánlatai az Aldi görögdinnyéje, a Lild pillecukra, az Auchan csemegekukoricája és a Spar Herz sonkája – de mindezt a szerdai lejárat időzíti.

Mikor évül el a vízdíj tartozás? A szabály, amit sokan nem ismernek

5 év alatt elévülnek, de ez a tartozást nem szünteti meg.

Hó vége? A legtöbben ilyenkor már csak túlélni próbálnak – megkérdeztük az utca emberét

Mit jelent ma a hó vége Magyarországon? Megszólaltattuk az utca emberét. Cikkünk a hóvégi pénzhiány valóságáról.

Érdemes várni azzal a fürdőszoba-felújítással: új lakásfelújítási támogatás jöhet ősszel

Ha már hónapok óta halogatod a fürdőszoba vagy a konyha felújítását, most érdemes még egy kicsit várni. A kormány ugyanis szeptembertől egy új, nagyszabású otthonfelújítási program bevezetését tervezi, amely akár 15 milliós lakásfelújítási támogatás keretein belül valósulhat meg.

Nem csak a nyugdíjasoknak jár utalvány! Ha ilyen ellátást kap, önhöz is becsönget a postás

Érdemes megnézni a listát, összesen 25-féle juttatást sorolnak fel - elképzelhető, hogy ön is jogosult lehet rá!