Itt a 2026/2027-es tanév rendje: mutatjuk a szüneteket és a legfontosabb időpontokat

Megjelent a 2026/27-es tanév rendje hivatalosan is, így a szülők, diákok és pedagógusok már előre megtervezhetik a teljes iskolai évet. A rendelet a Magyar Közlönyben látott napvilágot, és pontosan rögzíti, mikor kezdődik a tanítás, meddig tart a tanév, valamint mikor lesznek a szünetek, a felvételik és az érettségik.

A tanév összesen 180 tanítási napból áll, az első tanítási nap 2026. szeptember 1. (kedd), az utolsó pedig 2027. június 18. (péntek) lesz. Ez pontosan egy nappal rövidebb, mint amilyen az előző volt.

iskola, piros téglás fel előtt székek egymás hegyén-hátán

Félév és a végzősök, na meg a digitális munkarend

Az első félév 2027. január 22-én zárul, a félévi értesítőket pedig január 29-ig kell megkapniuk a tanulóknak és a szülőknek. A végzős középiskolások számára a tanév, mint ahogy az eddig is megszokott volt korábban ér véget. Az alábbiakban mutatjuk is mikor.

  • Középiskolákban 2027. április 30. (péntek)
  • Két évfolyamos szakiskolákban 2027. május 28. (péntek)

A gimnáziumok és szakgimnáziumok 9–11. évfolyamán 2027. május 3 és 7 között az igazgató dönthet digitális munkarend elrendeléséről, elsősorban az érettségi vizsgák zavartalan lebonyolítása miatt. Ilyenkor online oktatással folytatódik az iskolai munka.

A 2026 27 tanév rendje – A szünetek

Elérkeztünk a legjobban várt pontra, mivel most sem maradhat ki a három nagy szünet. Az alábbiakban mutatjuk, hogy mikor lélegezhetnek fel egy nagyobbat a diákok idén.

Őszi szünet

  • Utolsó tanítási nap: 2026. október 22. (csütörtök)
  • Szünet: október 23. – november 1.
  • Első tanítási nap: 2026. november 2. (hétfő)

Téli szünet

  • Utolsó tanítási nap: 2026. december 18. (péntek)
  • Szünet: 2026. december 19. – 2027. január 3.
  • Első tanítási nap: 2027. január 4. (hétfő)

Tavaszi szünet

  • Utolsó tanítási nap: 2027. március 24. (szerda)
  • Szünet: március 25. – április 4.
  • Első tanítási nap: 2027. április 5. (hétfő)

Fontos egyébként, hogy vannak olyan különleges tanrenddel rendelkező iskolák, amelyek nem pontosan az itt felsorolt dátumokat használják. Amennyiben ilyen iskolába készül a gyerek, érdemes az adott intézmény honlapján utánajárni, hogy milyen időpontokat kell feljegyezni az évben.

iskolakezdés 2024/2025

Beiratkozás, kompetenciamérés, felvételi

  • Az első osztályosok beiratkozása 2027. április 22–23. között lesz, ezt a rendelet külön is rögzíti.
  • Az országos kompetenciamérések időszaka 2027. március 22. – május 28., évfolyamonként eltérő tantárgyakkal (magyar, matematika, természettudomány, idegen nyelv).

A központi írásbeli felvételire 2026. december 1-ig kell jelentkezni, az írásbeli vizsga 2027. január 23-án lesz, a pótló vizsga pedig február 3-án.

Maradt még kérdése a tanév rendjével kapcsolatban? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.

Érettségi – 2027 tavasz

A 2026 27 tanév rendje nem hagyja ki a végzős gimnazisták egyik legnagyobb mérföldkövét. Az érettségit. A tavaszi érettségi időszak 2027. május 3-án indul a magyar írásbelivel. A főbb vizsganapok:

  • május 3. – magyar nyelv és irodalom
  • május 4. – matematika
  • május 5. – történelem
  • május 6. – angol
  • május 7. – digitális kultúra
  • május 10. – német
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nehogy így tisztítsa ki a konvektort, mert súlyos árat fizethet: gázszerelő mondta el, mit lehet otthon és mit nem

A fűtési szezon kezdete előtt a konvektor külsejét és környékét mi is portalaníthatjuk, a műszaki karbantartást azonban bízzuk szakemberre.

Ilyen finom májpástétomot készíthetsz kevés pénzből: krémes, kiadós és villámgyorsan megvan

Eleged van abból, hogy a bolti felvágottak és kencék egyre drágábbak, miközben alig van bennük valódi hús? Ha szeretnél spórolni, de finomat ennél, a májpástétom házilag a legjobb választás. Pillanatok alatt megvagy vele, és az olcsó alapanyagokból kiadós, egészséges reggelit varázsolhatsz az asztalra.

Fél áron sütőtök, áfonya és gomba: ezek a heti akciók most igazán megérik

Fél áron sütőtök, áfonya, gomba és uborka, 60%-kal olcsóbb petrezselyemgyökér, valamint kedvezményes kávék, húsok és sajtok várnak: mutatjuk, melyek a legjobb heti akciók.

Vége a céltalan bolyongásnak: ezzel az ingyenes okos trükkel azonnal megtalálod a legolcsóbb ruhákat a környékeden!

Nem találod a legjobb second hand boltokat? A legközelebbi turkáló kereső megmutatja a környéked használtruha-üzleteit. Próbáld ki az okos térképet!

Így vásárolhat sokkal olcsóbban gyógyszert és juthat el magánkórházba – Még adóvisszatérítés is jár érte

Az önkéntes egészségpénztárral jelentős adókedvezmény jár az egészségügyi és a családi élethelyzetekkel (hitel, iskolakezdés) járó kiadásokra.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat