80.000 forintot ad az állam, ha először nyelvvizsgázol: így a legegyszerűbb a visszaigénylése

A nyelvvizsga mindig is egy stresszes folyamat volt. Viszont 2018 óta van egy szabály, ami jutalmazza a próbálozókat. Az első sikeres nyelvvizsga díj visszaigénylése minden fiatal vizsgázót megillet és az anyagi terheket is leveheti a vállakról.

Cikkünkben elmagyarázzuk, hogy milyen körülmények között és kinek jár az első sikeres nyelvvizsga díj visszaigénylése. Fontos határidők, életkor és a szociális támogatások is közrejátszanak ebben a helyzetben.

Milyen típusoknál játszik az első sikeres nyelvvizsga díj visszaigénylése?

A támogatás szempontjából az számít első sikeres komplex nyelvvizsgának, amit 2018. január 1. után szerzett meg először az illető valamelyik támogatott nyelvből. Ez lehet államilag elismert középfokú (B2) vagy felsőfokú (C1) komplex nyelvvizsga, akár általános, akár szaknyelvi. Ide tartoznak azok az írásbeli és szóbeli részvizsgák is, amiket a szabályok szerint össze lehet vonni, és így komplex vizsgának minősülnek. Ugyanígy elfogadják az emelt szintű idegen nyelvi érettségit, valamint a honosított nyelvvizsgát is, ha megfelel a komplex vizsga követelményeinek.

nyelvvizsga árak 2024

Kik jogosultak a támogatásra?

Az első sikeres nyelvvizsga díj visszaigénylése azokat érinti, akik a sikeres komplex nyelvvizsga napján még nem töltötték be a 35. életévüket. Az is jogosult lehet, aki már elmúlt 35 éves, de a vizsga napján valamilyen gyermekgondozási ellátásban részesült, például csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozást segítő ellátásban. Fontos feltétel emellett, hogy a támogatást korábban még nem vette igénybe. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik komplex nyelvvizsgával egyenértékű emelt szintű idegen nyelvi érettségit tettek, illetve honosított nyelvvizsgát szereztek. A jogosultságot ezek kiállítási napja alapján kell vizsgálni. Emelt szintű érettségi esetén a támogatás csak akkor jár, ha a vizsgát térítési díj ellenében tették le, tehát ha nem a szokványos iskolai keretek között megy el az ember és ő maga fizet az érettségiért, akkor lehet igényelni a támogatást. Végül, de nem utolsó sorban fontos, hogy a bizonyítvány kiállításától számított egy éven belül el kell indítani az igénylést, különben nem vehető igénybe a támogatás.

Ha van még kérdésed a nyelvvizsgákkal kapcsolatban, akkor keresd bátran kollégánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon!

Mekkora az a bizonyos összeg

Az összeg általában a vizsga díjával egyezik, viszont maximum a minimálbér 25%-a adható oda a támogatottnak. Ez jelen esetben 2026-ban 80.700 forintot jelent. Így, ha sikeres a nyelvvizsgája az embernek, akkor akár ennyi pénzt is vissza tud igényelni.

Az első sikeres nyelvvizsga díj visszaigénylése

A visszaigénylés viszonylag rövid időn belül megtörténhet, ha az illetőnek megvan minden ehhez szükséges dokumentuma. Első körbena sikeres nyelvvizsgát igazoló dokumentumra van szükség, azaz a bizonyítványra. Másodsorban pedig a vizsgadíj befizetését igazoló számlát kell bemutatni. Ha a vizsgázó nem töltötte be a 18. életévét, akkor a törvényes képviselőjének kell elindítani a folyamatot. Az alábbi formanyomtatvány kitöltésével és szkennelésével akár online is el lehet intézni az alábbi weboldalon.

új érettségi követelmények 2024
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Az Ügyfélkapu Tárhely titkos funkciója, amiért még hálás leszel – így minden fontos dokumentum megmarad

Az átvett hivatalos iratokat el tudod , így nem vesznek el akkor sem, ha hónapokkal később lenne rájuk szükséged.

Hány év munkaviszony után jár nyugdíj Magyarországon? Mire elég 15, mire 40?

Pusztán a ledolgozott évek száma alapján nem lehet megmondani, mekkora lesz az ellátás összege. Megmutatjuk, mi számít még.

Értékpapírszámlája van? Agyafúrt csalás terjed, ha ilyen üzenetet kap, azonnal törölje

Kereste mostanában a Magyar Államkincstár adategyeztetés miatt, SMS-ben?

Itt a hivatalos lista: Ekkor jön a pénz! Megvannak a nyugdíj utalás időpontjai 2026-ra

Megvannak a hivatalos dátumok! A nyugdíj utalás időpontjai 2026-ban több meglepetést is tartogatnak. Tudd meg, mikor érkezik.

Durva: ennyi CT gépet vehettek volna a nemzeti konzultáció árából

7,3 milliárd forint többletforrást biztosít a kormány a költségvetésből CT és MRI gépek "beszerzésére", a cél a várólisták csökkentése.

Egy új FÉG gázkonvektor mennyit fogyaszt és mit tud? 5 dolog, amire figyelj a használata során

Az F850 konvektor egy jó kompromisszumos megoldás lehet, teljes házfűtésre viszont tudatos mérlegelést igényel.