Elindult zártkörű Facebook-csoportunk: Hóvége? Együtt megoldjuk. címmel

A zártkörű Hóvége Facebook-csoport közösségéhez bárki csatlakozhat, akinek fáj a hó vége vagy segíteni akar másoknak. Mert együtt meg fogjuk oldani, bármi is jön.

Nálad mennyire van hó vége? És hanyadikán fogy el a pénzed? Hány napot kell nyerskutyáznod egy hónapban? Most mit adj el? Min spórolj még?

Magyarországon egyre nehezebb megélni. Főként azoknak, akik jövedelmük jelentős részét lakásra, rezsire, élelmiszerre kénytelenek elkölteni. Nyugdíjasok, tanárok, egészségügyi dolgozók, melósok, az egykori középosztály, sőt még a magasabb jövedelműek nagy része is 2025-ben már hónapról hónapra él Magyarországon. Az elmúlt öt évben megduplázódott az élet ára, kétszer annyit hagyunk a boltokban, miközben ugyanannyit keresünk. Pedig 5 éve sem volt könnyű.

A Hóvége 3 évvel ezelőtt azért jött létre, hogy csökkentse az információs szegénységet. Hozzáférhetőbbé tegye a tudást azok számára, akiknek ez létszükséglet. Tippeket adjon mindenkinek, akinek ez húsba vágó kérdés. Elmondja, mi jár azoknak, akiknek igazán számít.

A Hóvége Facebook-csoport, az Együtt megoldjuk. azzal a céllal jött létre, hogy megbeszéljük a problémákat, amikkel mindannyian minden hónapban megküzdünk.

Mert különbözőek vagyunk, de osztozunk egymás sorsában. Mások vagyunk, és mindenki másként egyforma. Mindenki tud segíteni valamiben, és mindenkinek szüksége van valamire.

Osszuk meg a tudást egymással, mert mindenki másban jó!

Csatlakozz a Hóvége Facebook-csoport közösségéhez, ahol:

  • megjelenés előtt olvashatod legújabb írásainkat és spórolós receptjeinket,
  • segítséget kérhetsz és kaphatsz a mindennapi kihívásokban,
  • beszélgethetsz a Hóvége szerző-szerkesztőivel és a csoport többi tagjával,
  • további olyan tartalmakat adunk, amit máshol nem kapsz meg.

Mi elindultunk, és nagyon izgatottak vagyunk. Velünk tartasz? Csatlakozz!

Mesterséges intelligencia által létrehozott kép kelet-európai emberek egy csoportjáról egy szántóföldön

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ne lepődj meg, ezért durván büntetik az autósokat Ausztriában – erre figyelj, ha síelni indulsz

Az osztrák éves matrica picit másképp működik, mint a magyar, de nem nagy a különbség. Az viszont fontos, hogy a téli gumi hiányáért büntetnek.

Tudod, mi a venyige? Magyar tájszavak kvíze 11 kérdéssel

A magyar nyelvben a tájszavak kincse nagyon gazdag, és ez nyelvünk egyik hétköznapi...

Megőrül a TikTok a falusi paprikás krumpliért, nokedlivel az igazi, csak úgy kínálja magát

A paprikás krumpli jó megoldás lehet, ha nem vágyunk semmi extrára, de mégis jól akarunk lakni.

Magas a gázszámla? 5 egyszerű trükk, hogy melegebbnek érezd a lakást

"A könnyek növelik a helység páratartalmát."

A nyugdíjasok csak morzsákat kaptak, a tisztviselőknek viszont azonnali béremelést tett lehetővé a kormány

A kormány által emlegetett „háborús infláció” nem mindenkit sújt egyformán?

Kik kerülhetnek be a NAV elitklubjába? Nullás igazolás se kell, ha komás

A köztartozás mentesség igazolása ma már máshogyan is lehetséges egy elsőre egyszerűnek tűnő „nullás papírnál”. Jó hír ugyanis, hogy ha valaki bekerül a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba, akkor sok esetben külön igazolást már nem kell kérnie a különféle támogatások igénylése során.