Mivel jár a gyülekezési törvény megsértése? Bírság, eljárás – és mi jön még?

A gyülekezési törvény módosítása óriási hatással van alapvető jogaink gyakorlására. Mit jelent ez? Röviden: mostantól nem tüntethetsz szabadon. Szinte egy tollvonással kihúzták a jogot, hogy kimenj az utcára és elmondd, ha bajod van. Ha mégis megteszed, a gyülekezési törvény megsértése pénzbírságot vagy akár komolyabb jogi következményeket is maga után vonhat.

A módosítás a 2018. évi LV. törvényt érinti. Konkrétabban: a változások szigorítják azokat a feltételeket, amelyek mellett tüntetést lehet szervezni. Az egyik legfontosabb módosítás, hogy a tüntetéseket a korábbi hosszabb határidő helyett már legalább 1 hónappal a tervezett időpont előtt be kell jelenteni.

Emellett a hatóságok szélesebb jogkört kaptak a demonstrációk megakadályozására vagy feloszlatására. Ha egy tüntetés a hatóság megítélése szerint „aránytalan sérelmet” okoz a közbiztonságra, a közlekedés rendjére vagy mások nyugalmára, azt könnyebben tilthatják be vagy oszlathatják fel. „Aránytalan sérelmet” – de kinek?

üres szobában fekete rajztábla, rajta tiltó jelzés

Mivel jár a gyülekezési törvény megsértése?

A következmények egyértelműen súlyosbodtak. Ha valaki engedély nélkül szervez tüntetést, vagy nem tartja be a hatóságok által előírt korlátozásokat, pénzbírságra számíthat: ez 150 ezer forinttól akár 500 ezer forintig is terjedhet. Ismétlődő vagy súlyos esetben szabálysértési vagy büntetőeljárás indulhat, amely akár elzárással is járhat. Sőt, az új szabályok értelmében a hatóságok gyorsabban és keményebben léphetnek fel azokkal szemben, akik az előírásokat nem tartják be.

Jogi tanácsot kérnél? Keresd ügyfélszolgálatunkat, kollégáink – szakértők bevonásával – ingyen és 48 órán belül válaszolnak.

A hatóságok jogköre is jelentősen bővült. A rendőrség már a tüntetések előkészítő szakaszában is fokozott ellenőrzést végezhet, és a szervezőktől részletes dokumentációt követelhet a résztvevőkről és a rendezvény lebonyolításáról. A tömegoszlatási eszközök használatánál is nagyobb a „szabadság”, beleértve a felszólítás nélküli beavatkozást, ha azt „a helyzet megkívánja”. Hab a tortán, hogy a demonstrálók azonosítását arcfelismerő szoftverek is segíthetik, így a hatóságok már előre nyilvántarthatják, kik vesznek/vettek részt egy tüntetésen.

Mindez azt jelenti, hogy a tüntetések szervezése és lebonyolítása ma már sokkal kockázatosabb, mint korábban. A szabályok világosak. A következmények súlyosak. Hogy miért állunk ki, az rajtunk múlik.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Veszélyes a Panduro Hobby AB által gyártott vízgyöngy készlet, vigye vissza a boltba!

Súlyos veszélyt jelenthet a gyermekekre egy népszerű játék, a Panduro Hobby AB által gyártott vízgyöngy készlet.

Meglepő, de 20%-ot adnak vissza a pelenka árából ezzel a módszerrel: mutatjuk a pontos szabályokat

Jelentős összeget lehet spórolni az egészségpénztári tagsággal a mindennapokban.

Retteghetnek a száguldozó autósok, ha bevezetik: ezt várják az átlagsebesség-méréstől a közlekedési szakemberek

A közlekedésbiztonság javítása érdekében hamarosan teljesen átalakulhat a gyorshajtók hazai ellenőrzése.

Nem folyhat akárhová a klíma kondenzvize – kevesen ismerik ezt a társasházi szabályt

Klíma kondenzvíz elvezetése panelben: hová folyhat a víz, kell-e engedély, és mit tehet, ha a szomszéd klímája az erkélyére csöpög?

Ne hagyd, hogy átverjék a szüleidet: így szerezd vissza a pénzt a rámenős házaló ügynököktől

Meggondolatlan vagy külső nyomás hatására történő vásárlás esetén is van visszaút: a szerződés felbontható.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat