Leérettségizett a gyerek? Vigyázz, mert nem jár több családi pótlék!

Júliustól csökken a család bevétele, ha leérettségizett a gyerek. Ugyanis nem jár több családi pótlék. Ilyenkor június végéig folyósítják csak a juttatást. Ezzel együtt a családi adókedvezmény is megszűnik.

Nem jár tovább a családi pótlék, ha a gyerek befejezi a középiskolát, így a továbbtanuló diákok szüleinek nemcsak az emelkedő költségekkel kell számolniuk, hanem azzal is, hogy csökken a család bevétele – írja az Azénpénzem.hu. 

Az érettségit követően a családi pótlékot csak a tanév végéig, azaz június végéig folyósítják. 

Ez duplán jelent nehézséget a szülőknek. Nem csak az emelkedő költségekkel kell számolniuk, hanem azzal is, hogy csökken a család bevétele. A jogszabály szerint a családi pótlék (azaz iskoláskorúnál iskoláztatási támogatás) a tankötelezettség teljes időtartamára jár (ez ma már a 16. év betöltését jelenti), illetve addig, amíg a gyermek közoktatási intézményben tanul, de legfeljebb annak a tanévnek végéig, amikor betölti a 20. – sajátos nevelési igényű gyermek esetén a 23. – életévét. 

Bár nem jár több családi pótlék, igényelhetünk plusz pénzt!

Az eltartottak számába beleszámít, ha továbbtanul a diák, így a testvérei után magasabb összeg járhat.

Bár családi pótlék nem jár az egyetemista gyerek után, a felsőoktatási intézményben továbbtanuló gyermek beleszámít a családi pótléknál és a családi adókedvezménynél is az eltartottak számába.

Egész pontosan arról van szó, hogy ha van kisebb testvér (vagy más kedvezményezett eltartott), aki után még jár családi pótlék, kérvényezheti a szülő, hogy a számításkor vegyék figyelembe az egyetemista diákot is. Ez azért fontos, mert így magasabb összeget kaphatnak. Ezt azonban csak a tanév megkezdése után, az érvényes hallgatói jogviszony igazolásával lehet kérni, két hónapra visszamenőlegesen. Vagyis nem automatikus, és célszerű szeptemberben igényelni. Ekkor júliustól visszamenőlegesen kifizetik. 

Ha nem egyetemen tanul tovább a gyerek, hanem szakképzésben, akkor más a helyzet. Ilyen esetben annak a tanévnek a végéig jogosult a szülő a családi pótlékra, amelyik évben a gyermek betölti a 20. életévét. De nagyon fontos, hogy ez nem jár automatikusan. Érettségi után igényelni kell. Ha elmúlik 20 éves, akkor ugyanaz a helyzet, mintha egyetemen tanulna tovább: vagyis nem jár a családi pótlék, de ha kéri a szülő, a gyermekek számába (eltartottként) beleszámíthat.

Korábban már írtunk arról, hogy családi adókedvezményt addig vehetünk igénybe a gyerek után, amíg a családi pótlék is jár utána. Tehát ez is ugrik a bevételek közül, hiába tanul tovább. Viszont továbbtanulóként a gyerekszámba ugyanúgy beleszámít, mint a családi pótlék esetében.

Kérdésed van a családi pótlékkal vagy mással kapcsolatban? Keresd ügyfélszolgálatunkat!
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Megugrott a gyógyszerköltsége? Így kérje a gyógyszerkeret év közbeni felülvizsgálatát

Ez nem történik meg automatikusan, az illetőnek magának kell beszereznie a szükséges igazolásokat és benyújtania a kérelmet.

Mennyit keres egy Lidl dolgozó? Itt vannak a számok, árufeltöltőtől a boltvezetőig

A Lidl egységes bérrendszert alakított ki az egész országban és a fizetések mellett plusz juttatásokat is kínál.

Satnyul és sárgul a tölcsérjázmin levele? A téli gondozásnál ezt az 5 dolgot rontják el a legtöbben

A tölcsérjázmin - elegánsabb nevén mandevilla - egy örökzöld, melegkedvelő növény, amely Magyarországon...

Immunerősítő bomba házilag: 3 recept, amihez csak néhány hozzávaló kell

Immunerősítő ital házilag, filléres hozzávalókból? Mutatunk három egyszerű receptet almával, céklával, répával és kefirrel, amelyek pillanatok alatt elkészülnek.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat