Vigyázz, most magasabb a díj: ennyibe kerül a kötelező biztosítás elektromos rollerre

Alig három hét múlva, július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kötni az olyan mikromobilitási eszközökre, mint például az elektromos roller. Az új rendelkezést április 30-án hirdették ki, azóta már több biztosító is közzétette az új díjakat. Egy a bibi: a részleteket szabályozó kormányrendelet még most sem jelent meg, így gyakorlatilag vaktában határozták meg a tarifákat. Valószínűleg változni fog a helyzet, de nagyon úgy tűnik, hogy a kgfb, azaz a kötelező biztosítás elektromos rollerre jelenleg magasabb, mint az indokolt volna.

Vége a száguldozásnak

Egy korábbi törvénymódosítás írja elő, hogy július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kell kötni különböző elektromobilitási eszközökre, így például az elektromos rollerekre és segway-ekre. Nem ördögtől való gondolat ez, mert rendkívül sok olyan baleset történik, amelyeket ilyen járművekkel okoznak. A biztosítók ajánlatai már meg is jelentek, noha a kgfb-törvény módosításának részleteiről még nem született meg a kormányrendelet.

Ami biztos: a jogszabály szerint kgfb-t kell kötni, ha

  • a 25 kg alatti jármű tervezési sebessége meghaladja a 25/km órát,
  • vagy egy 25 kg-nál nehezebb eszköz tervezési sebessége meghaladja a 14 km/órát.

Amire nem kell: a kizárólag emberi erővel működtetett járművekre nem vonatkozik a rendelet, így nem kell biztosítás kötni a gördeszkákra, az elektromos rásegítéssel működő kerékpárokra, valamit a mozgáskorlátozottak által vezetett e-moped vagy pedelec járművekre sem.

A Mabisz közzétett egy tájékoztató ábrát, hogy könnyebben eligazodjanak a tulajdonosok:

Forrás: mabisz.hu

Kötelező biztosítás elektromos rollerre: mennyi az annyi?

A kötelező felelősségbiztosítás a másoknak okozott, személyi sérüléssel járó károkat is fedezi. A most meghirdetett díjak a piacon területtől és életkortól függően egy évre vetítve 5-25 ezer forint körül alakulnak.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a biztosítók többsége frissítette július közepétől a kgfb-tarifáit, de olyan is van, aki kivár: pl. a Gránit Biztosító, addig nem hirdetnek tarifát a mikromobilitási eszközökre ki nem jönnek a részletszabályok.

És akkor a díjakról:

Forrás: grantis.hu

A kgfb-törvény szerint olyan gépjármű esetében, amelyet nem vettek hatósági nyilvántartásba, vagyis nincs rendszáma, a mindenkori használó is üzemben tartónak minősül. Ezért használat előtt mindenképpen meg kell győződnie arról, hogy a járműnek kell-e, illetve van-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása.

Ahogy a Grantis is rámutat, a biztosítók igenérdekes helyzetbe kerültek, amikor meg kellett határozniuk a díjakat, hiszen vonatkozó minisztériumi rendelet még nincs meg. Ez az, ami tisztázná, hogy pontosan milyen járművekre kell alkalmazni az új szabályt. A biztosítók egy része úgy döntött, hogy egyszerűen egyéb kategóriában kezeli ezeket a járműveket, hogy a törvénynek valahogy mégis megfeleljen. Ez a kategória borsosabb díjazású és havonta fizetendő a kfgb díja. Amint megérkezik a vonatkozó rendelet, a díjak várhatóan változnak.

Maradtak még kérdéseid? Nem vagy benne biztos, hogy a járművedre vonatkoznak-e az új szabályok? Más ügyben kérnél segítséget? Keresd a Hóvége Ügyfélszolgálatát!
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Melyik magyar rendező filmje: Az ötödik pecsét? Műveltségi kvíz

Tedd próbára a tudásod, játssz velünk!

Heti akciók: 99 Ft‑os fahéjas csiga, féláras laktózmentes kakaós tej – Ez a pöpec reggeli? Van más is…

A heti akciók most gyorsuló óraként ketyegnek: sok ár épp ma fordul vissza teljesre.

Ízletesebb lesz a gomba, ha a tisztításnál erre odafigyelsz – nem mindegy, hogyan csinálod

Te is úgy tudod, hogy a gombát meg kell pucolni? Pedig a profik egészen máshogy csinálják.

Borravaló – Most akkor kell adni, vagy sem?

A borravaló etikett kérdése sokakat megoszt: adjunk-e, vagy sem? A borravaló intézménye évek óta jelen van a vendéglátásban.

Milyen betegségekre jár leszázalékolás és mi a menete 2025-ben? Az összes tudnivaló egy helyen

Cikkünkben mutatjuk, hogy milyen betegségekre jár leszázalékolás, és mennyi támogatásra lehet számítani 2025-ben.

A végrehajtó ennél többet nem vihet el a számláról: a minimális összeg, amely felett jogsértő a levonás

A meghatározott összeg finoman szólva sem elég a megélhetéshez, akár a bért, akár a nyugdíjat nézzük.