Jószomszédi iszony: a szomszéd szemetet éget? Majd a bírság elveszi a kedvét

Tavasszal – főképp ha kertes házban élünk – előfordulhat, hogy azzal a kellemetlen tapasztalattal gazdagodunk, hogy a szomszéd szemetet éget. Sokan ilyenkor csinosítják ki a díszbokrokat, gyűjtik össze a fák lehullott leveleit, és metszik meg a fásszárú növényeiket. Így a kertekben sok zöld hulladék összegyűlhet. Ha azonban zöld hulladék égetéssel találkozunk, akkor több mint valószínű, hogy fel tudunk ellene lépni jogilag is, a baráti megkeresést követően. Mutatjuk, miért:

Kerti hulladék égetésének szabályozása

A lakossági tüzelés, avagy a felgyülemlett hulladék elégetése alapvetően tilos a 2010-es levegő védelméről szóló kormányrendelet alapján. Kimondottan a zöld hulladék égetése elviekben 2021. január 1-jétől országosan tilossá vált. A törvényi szabályozás azonban szabadon hagyott egy kiskaput az önkormányzatok számára. Így ha a települési önkormányzatok az avar és a kerti hulladék égetését szükségszerűnek ítélik meg, akkor azt helyi rendeletben engedélyezhetik.

Ahol önkormányzati rendelet engedélyezi a zöld hulladék égetését, ott az a jellemző, hogy a lakosok csak az év egy bizonyos időszakában tehetik ezt meg, valamint a hét bizonyos napjain. Emiatt, ha mindenképp zöld hulladékot szeretnénk égetni az udvarunkon, előtte érdemes tájékozódnunk a helyi önkormányzati hivatalban.

Tilos az égetés, mégis füstöl

Ha úgy tudjuk, hogy a helyi szabályozás nem engedélyezi az avar égetését, de a szomszéd mégis füstöl, akkor mindenképp érdemes lépnünk. Érdemes tudnunk, hogy szoros összefüggés van a vírusos légúti megbetegedések súlyossága, valamint a légszennyezés között. Első lépésként menjünk oda és mondjuk el ezt az füstölő szomszédnak is.

Nem használt a szép szó, a szomszéd szemetet éget továbbra is

Ha a baráti figyelmeztetés a légszennyezés mértékéről és súlyosságáról nem használ, akkor lehetőségünk van a megyei kormányhivatalok környezetvédelmi és természetvédelmi osztályán közérdekű panaszbejelentést tennünk. A közérdekű bejelentés minden esetben illetékmentes és benyújtása írásban történik. Nagyon hasznos segítséget nyújt az eljárásban és az ítéletalkotásban is, ha képekkel és videókkal tudjuk alátámasztani az állításunkat. Nem árt, ha rendelkezésünkre áll egy-két tanú is.

Ha a helyzet elviselhetetlen, tehát óriási füstfelhő gomolyog a légterünkben, akkor lehetőségünk van a rendőrséget vagy a tűzoltóságot is kihívni. Ők kötelesek a bejelentő által tapasztalt problémát írásban rögzíteni, és azt az illetékes járási hivatal felé továbbítani. Az ügyet ott minden esetben kivizsgálják, tehát eljárás indulhat a hulladékégető ellen ebben az esetben is. A szabálysértő legfeljebb 100 ezer forintos bírsággal büntethető.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ennyi a macskatartás ára: ezt a kiadást sokan nem veszik számításba, mielőtt hazaviszik a cicát

Havi fix kiadások és a váratlan kiadások, amikkel sokan nem számolnak.

Ezt tegye az adventi naptárba, ha nem akarja, hogy a gyerek minden nap csokit faljon

Mit tegyünk az adventi naptárba csoki helyett? Olcsó apróságok, kreatív készletek, fürdéshez való meglepetések és közös programok gyerekeknek.

Hidegen és melegen is finom, tele minden jóval: így készül a szaftos zsebes karaj

Fűszeres, ropogós karaj baconnel és sajttal töltve.

Meglepő, mennyibe kerül egy 4 évszakos mobilház: alapmodellektől a luxus kategóriáig mutatjuk az árakat

Alapárak és egyéb költségek a szállítástól a szerelésig.

Sokan veszélyesnek tartják, pedig az állatoknak is jót tehet: ezért használnak villanypásztort a gazdák

Villanypásztor használata: veszélyes a vadállatokra, mégis sok helyen szükséges. Mutatjuk, miért fontos, és mire kell figyelni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat