Elmúltál 30, van gyereked? Idén 67 nap szabadság járhat 30 helyett

Bőven túl vagyunk már az ünnepeken, mindenki az első hosszú hétvégét várja. Az még egy kicsit odébb van, de azért nem lesz rossz dolgunk 2024-ben: összesen 6 hosszú hétvégének örülhetünk, ezek közül az egyik egy 6 napos karácsonyi szünet lesz. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne toldhatnánk meg a pihenőnapokat még egy-két szabadnappal. Az élelmes 30 fölötti szülők tudják, hogyan tehetnek szert ebben az évben 67 napra szabadságra. Gyorsnak kell lenni, nincs sok idő!

Hosszú hétvégék és ünnepnapok 2024-ben

Ebben az évben három „dolgozós” szombat lesz: augusztus 3-án, december 7-én és 14-én. Cserébe kihasználhatjuk a hosszú hétvégéket: négy 3 napos, illetve két 4 napos hétvége vár ránk.

Mikor lesz az első hosszú hétvége?

Na jó, azért nincs az olyan messze. Idén március 15-e péntekre esik, vagyis már csak 1 hónapot kell várni a jól megérdemelt pihenésre. Így alakulnak a hosszú hétvégék ebben az évben:

  • 2024. március 15-16-17. (nemzeti ünnep)
  • 2024. március 29-30-31. és április 1. (húsvét)
  • 2024. május 18-19-20. (pünkösd)
  • 2024. augusztus 17-18-19-20. (államalapítás)
  • 2024. november 1-2-3. (mindenszentek)
  • 2024. december 24-25-26-27-28-29. (karácsony)

Elmúltál 30, van gyereked? Idén 67 nap szabadság járhat 30 helyett

Február közepén járunk. Van, aki már szervezi a családi vakációt és a gyermekfelügyelet, hiszen nem mindenkinél opció, hogy a nagyi vagy a nagypapi majd besegít. Ezért kell gyorsnak lenni! Ha szeretnék 30 szabadnapból 67-et csinálni, akkor már most érdemes letárgyalni a főnökkel, hogy ezekre a napokra szabadságot kapjunk.

Elő a naptárakkal! A következő dátumok megmutatják, mikor érdemes szabadnapot kivenni.

  • március-április:
    III. 29.–IV. 07. 4 szabadnapból 10
  • május-június:
    V.18.–VI.02. 9 szabadnapból 16
  • augusztus:
    VIII. 10.–VIII. 25. 8 szabadnapból 16
  • október-november:
    X. 26.–XI. 03. 4 szabadnapból 9
  • december-január:
    XII. 21.–I. 05. 5 szabadnapból 16

Ez a „trükk”

Korán jön a húsvét idén. Nagypéntek 2024-ben március 29-ére esik, ami munkaszüneti nap április 1-jével, húsvét hétfőjével együtt. Aki április 2-től 5-ig kivesz még 4 nap „rendes” szabadságot, az összesen 10 napot nyerhet.

Május végén csinálhatunk egy kisebb elővakációt. Május 20-a pünkösd, ami hétfőre esik, itt lesz egy háromnapos hosszú hétvégénk. 9 szabadnap felhasználásával 16 pihenőnapot szerezhetünk.

Egy hosszabb nyaralásra augusztus is alkalmas. 8 szabival nyerhetünk 16 napnyi pihenést, augusztus 10-től 25-ig.

Októberben 4 szabadnapból csinálhatunk 9-et. Mindenszentek idén péntekre esik, ez alapból hosszú hétvége, tehát a szabadságot október 28-tól 31-ig kérjük ki.

December 24-e keddre esik, ezen a napon már nem kell dolgoznunk. A hatnapos hosszú hétvégét is fel lehet tornázni 16-ra, mindössze 5 szabadnap kell hozzá. December 23-ára, 29-30-31-re, illetve 2025. január 2-ra vegyük ki a pihenőnapokat. Ez azt jelenti, december 21-től 2025. január 5-ig egyhuzamban 16 napot nyerünk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezt rendelik most, akik a legjobb éjszakai égbolt projektort akarják: vásárlói vélemények alapján kutattunk

Nemcsak a babák elalvását könnyíti meg, hanem a felnőtteknek is segít a fárasztó nap utáni relaxálásban.

Vajkaramella házilag: a lengyelek is így csinálják, a világ legjobbja – nem véletlenül

Így készül a lengyel krówka, a puha, krémes házi vajkaramella.

249 forintos tejberizs és 999 forintos pizza: ezek az akciók érik meg ebédszünetben

Ebédszünetben vagy munka után is gyorsan összejöhet a péksüti, az ital és az esti könnyű vacsora.

Rokkantsági ellátás emelése 2027: van, akinek 120 ezer forint járhat, más csak 10 százalékot kap

Rokkantsági ellátás emelése 2027: 10 százalékos növelés és 120 ezres minimum jöhet. Mutatjuk, kinek mennyi járhat januártól.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat