Kihez fordulhatnak segítségért az egyedül élő idősek?

2001 óta közel 30 százalékkal nőtt az egyedül élő idősek száma. Ma Magyarországon 1,5 millió olyan háztartás van, ahol nyugdíjas korú(ak) él(nek), ezen belül a háztartások 41,3 százalékában az idősek egyedül élnek – ez derült ki a 2022-es népszámlálás adataiból. Mit tehet az az idős, akiről nincs ki gondoskodjon? Hová fordulhat?

A családoknak képességeik és lehetőségeik szerint kötelességük segíteni a hozzátartozójukon – többek között ezt is kimondja a tavaly módosított szociális törvény. A módosítás egyfajta sorrendet is megjelöl, leegyszerűsítve: mindenkinek saját magáról kell gondoskodnia, ha valakinek rászorulóként segítségre van szüksége, akkor az állam csak a végső esetben avatkozik be, amikor a család és az önkormányzat már nem tud (vagy kudarcot vallott). Hozzá kell tenni, az továbbra is az állam feladata, hogy a szociális rendszer működésben maradjon.

Mivel egyre több az egyedül élő, rászoruló idős, az önkormányzatoknak, az államnak és a különböző szervezeteknek egyre nagyobb szerepet kell vállalniuk a gondozásukban. Ez lehet napi néhány órás házi segítségnyújtás, egyszeri meleg étkezés biztosítása, nappali ellátás vagy valamilyen szakosított ellátási forma (pl. ápolás idősek otthonában).

Kihez fordulhatnak az egyedül élő idősek?

Az idősek nappali ellátása olyan szociális szolgáltatás, amely elsősorban a saját otthonukban, egyedül élő idős embereknek nyújt napközbeni segítséget, közösséget. Ezt minden 3000 főnél több lakost számláló települési önkormányzatnak biztosítania kell. Nappali ellátás keretében a következő szolgáltatások érhetők el: napközbeni intézményi tartózkodás, higiéniai szükségletek kielégítése, étkeztetés, társas kapcsolatok építése, fenntartása, szociális és mentális támogatás.

Milyen szervezetek biztosítanak nappali ellátást?

Tegyük fel, hogy egy baranyai egyedül élő idős szeretné igénybe venni a nappali ellátást. Az önkormányzatokon kívül szervezetek, alapítványok is biztosítják a szolgáltatást. Melyek ezek? A Kihez forduljak? segítségével könnyen kikereshetjük (itt írtunk arról, mi ez az eszköz). A szűrők ebben az esetben: nappali ellátás, ápolás, idősek. Helyi, megyei és országos szervezeteket is mutatunk.

Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány: Keresztény szellemiségű karitatív szervezet. A Baptista Egyházhoz tartozik. Tevékenysége széleskörű, időskorúak gondozásával, segítésével is foglalkoznak. Országos szervezet.

Havasi Gyopár Alapítvány: A hátrányos helyzetű, főként az egyedül élő időseket és fogyatékkal élőket segíti a mindennapi élet problémáinak megoldásában. Országos szervezet.

Katolikus Karitász: A Magyar Katolikus Egyház segélyszervezete, plébániákhoz kötődő karitasz csoportjai rendszeresen látogatják az arra rászorulókat, szociális intézményei nappali ellátást biztosítanak az időseknek, a fogyatékkal élőknek és a pszichiátriai betegeknek. Krízis helyzet esetén konkrét támogatást is biztosítanak. Országos szervezet. (A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitászt is érdemes lehet felkeresni.)

Magyar Máltai Szeretetszolgálat: Széleskörű segítséget nyújtanak, a vészhelyzeteken túl segítenek a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásában, a hajléktalanok, a fogyatékkal élők ellátásában. Nappali ellátást is biztosítanak. Országos szervezet.

Szociális Háló Egyesület: A Szociális Háló Egyesület Pécs város és környékén állami-önkormányzati feladatokat ellátva lakosság szociális és egészségügyi ellátását segíti. Részt vesz az egészségügyi szakemberképzésben, ápolási intézetet tartanak fenn Sellyén, szakápolói, házi gondozói és hospice szolgálatot működtetnek.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Szédítő heti akciók: Aldi görögdinnyétől a Spar sonkáig

heti akciók legizgalmasabb ajánlatai az Aldi görögdinnyéje, a Lild pillecukra, az Auchan csemegekukoricája és a Spar Herz sonkája – de mindezt a szerdai lejárat időzíti.

Mikor évül el a vízdíj tartozás? A szabály, amit sokan nem ismernek

5 év alatt elévülnek, de ez a tartozást nem szünteti meg.

Hó vége? A legtöbben ilyenkor már csak túlélni próbálnak – megkérdeztük az utca emberét

Mit jelent ma a hó vége Magyarországon? Megszólaltattuk az utca emberét. Cikkünk a hóvégi pénzhiány valóságáról.

Érdemes várni azzal a fürdőszoba-felújítással: új lakásfelújítási támogatás jöhet ősszel

Ha már hónapok óta halogatod a fürdőszoba vagy a konyha felújítását, most érdemes még egy kicsit várni. A kormány ugyanis szeptembertől egy új, nagyszabású otthonfelújítási program bevezetését tervezi, amely akár 15 milliós lakásfelújítási támogatás keretein belül valósulhat meg.

Nem csak a nyugdíjasoknak jár utalvány! Ha ilyen ellátást kap, önhöz is becsönget a postás

Érdemes megnézni a listát, összesen 25-féle juttatást sorolnak fel - elképzelhető, hogy ön is jogosult lehet rá!