Szeptembertől sokkal drágább lesz szabálytalankodni

Változott a törvény, a pénzbírság legmagasabb összege már 200 ezer forint is lehet – írja a vg.hu.

Múlt héten szavazta meg az Országgyűlés a 2024-es költségvetést megalapozó törvénycsomagot, ezzel együtt módosult a szabálysértésekről szóló törvény. A változások szeptembertől lépnek érvénybe.

Mintegy 30%-kal emelkednek a szabálysértésekért kiszabható bírságok

A pénzbírság legalacsonyabb összege 6500, legmagasabb összege pedig 200 ezer forintra emelkedik. Mindez eddig 5000 forint, illetve 150 ezer forint volt, vagyis az emelés mértéke mintegy 30%. A szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések esetén 300 ezer forint volt a maximum, ami 400 ezer forintra ugrik.

A fiatalkorúakra vonatkozó szankciók is változik: a pénzbírság legmagasabb összege 50 ezer forintról 65 ezerre emelkedik, az elzárással is büntethető ügyekben pedig 100 ezer helyett 130 ezer forint lesz. A helyszíni bírság legmagasabb összege 25 ezer forint helyett már 32 500 forint.

A helyszíni bírságot eddig 5000 és 50 ezer forintig állapíthatták meg, ami hat hónapon belül újabb szabálysértés elkövetése esetén 70 ezer forintig terjedhetett. Mostantól viszont 6500 forinttól 65 ezer forintig mozoghat a büntetés, har hónapon belüli újabb szabálysértés elkövetése pedig 90 ezer forintig terjedhet.

Ha egyidejűleg bírálnak el több szabálysértést, akkor a kiszabható helyszíni bírság nem haladhatja meg a 65 ezer, ismételt elkövetés esetén a 90 ezer forintot. Eddig ez 50 és 70 ezer forint volt.

A szabálysértési őrizet, valamint a négy órát meghaladó tartamú előállítás minden megkezdett órája helyébe 200 forint pénzbírságot kell beszámítani. Ez 300 forintra emelkedik.

És ha valaki nem fizet?

A meg nem fizetett pénzbírság következménye is változott. Aki nem fizeti be a pénzbírságot, annak szabálysértési elzárásra változtatják a büntetését: 5000 forint helyett 6500 forintonként lesz egy nap a büntetés.

Kiemelt kép: MTI/Lakatos Péter
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Meddig érvényes az orvosi alkalmassági nyugdíjas autóvezetőknél? Ezt lehet most tudni a szabályokról

Az EU szigorítana a szabályokon, de ez hogyan érinti a magyar nyugdíjasokat?

Darált hús és halak akciója: így spórolj hétvégére!

Ezekkel a húsos és halas akciók közül válogatott ajánlatokkal most könnyebb olcsóbban megtölteni a családi hűtőt.

Ingyenes ajándékcsomag jár minden kismamának, aki részt vesz a Preghello babaváró fesztiválon – mutatjuk a programot

A Preghello babaváró fesztivált idén szeptember 13-án, vasárnap rendezik. Szuper programokkal és hasznos...

Mivel a legjobb sütni‑főzni? Mangalicával, kacsazsírral vagy repceolajjal?

A konyhában az egyik leggyakoribb kérdés, hogy milyen zsiradékkal főzzünk, hiszen nem mindegy, mit teszünk a serpenyőbe.

Yucca szaporítása: egyetlen növényből csodás ültetvényed lesz a lakásban, ha ezt a módszert választod

Mindenki kedvenc mutatós, ám annál szívósabb növénye a jukka pálma.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat