Nyugdíjas pedagógusok is jelentkezhetnek mentornak az Útravaló Ösztöndíjprogramba

Ösztöndíj és mentorálási támogatás hátrányos helyzetű diákoknak: az Útravaló Ösztöndíjprogramban tanulók, illetve a tanulók mentorai vehetnek részt. Pályázni majd csak augusztusban lehet, de érdemes már most megismerni a feltételeket.

Az Útravaló Ösztöndíjprogram egy összetett támogató, segítő, tanulást motiváló rendszer. E rendszerben a tanuló, és a tanuló iskolai előrehaladását támogató mentor vesz részt. A program köznevelést érintő alprogramjai (Út a középiskolába, Út az érettségihez és Út a szakmához) mentori és ösztöndíj-támogatást nyújtanak a bevont tanulók részére.

Ki jelentkezhet tanulóként az Útravaló Ösztöndíjra?

Tanulóként pályázhat a Magyarország területén működő köznevelési intézménnyel tanulói jogviszonyban álló magyar vagy külföldi állampolgár, aki a pályázat időszakának tanévében nappali rendszerű iskolai oktatás keretében tanul és a jelentkezés benyújtásának időpontjában hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, védelembe vett, családba fogadott, ideiglenes hatállyal elhelyezett, utógondozásban vagy utógondozói ellátásban részesül, valamint

  • az „Út a középiskolába” alprogram esetében általános iskolában 7-8. évfolyamon tanul és az előző tanév végi tanulmányi átlaga eléri a 3,0-et;
  • az „Út az érettségihez” alprogram esetében gimnáziumban, technikumban vagy szakgimnáziumban tanul és az előző tanév végi tanulmányi átlaga eléri a 3,0-et;
  • az „Út a szakmához” alprogram esetében szakiskolával, szakképző intézménnyel, vagy készségfejlesztő iskolával állnak tanulói jogviszonyban, szakma megszerzésére irányuló képzésben vesznek részt, az előző tanév végi tanulmányi átlaga eléri a 2,5-ös átlagot.

A magatartás és szorgalom jegyek nem egyik alprogramnál sem számítanak bele az átlagba.

Ki nyújthat be pályázatot mentorként az Útravaló Ösztöndíjprogramba?

A diákok iskolai előrehaladását a mentorok segítik. Mentorként pályázatot nyújthat be a tanárképzésben vagy tanítói képzésben szakképzettséget szerzett személy, szociálpedagógus, gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, szakoktató, vagy a pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézmény olyan hallgatója, aki az ezen pont szerinti végzettségeket adó képzésekben az utolsó két félév valamelyikének teljesítését a pályázati felhívás meghirdetését követő félévben kezdi meg.

A mentori feladatok (például személyes kapcsolattartás, csoportos foglalkozások) ellátásához javasolt, hogy a mentor azon a településen dolgozzon vagy tartózkodjon életvitelszerűen, amely településen a tanuló lakik vagy tanulmányait végzi. Mentornak jelentkezhet GYES/GYED-en lévő, valamint nyugdíjas pedagógus is, ha a feladatait el tudja látni.

Egy pályázó mentor egyazon tanévben, az Útravaló Ösztöndíjprogramban összesen legfeljebb 5 (öt) pályázó tanuló tekintetében nyújthat be mentori pályázatot. A korlátozás a teljes Útravaló Ösztöndíjprogramra vonatkozik, így azon mentor, aki a korábbi pályázati felhívásban nyertes – továbbfutó – ösztöndíjas tanuló vonatkozásában is lát el mentori tevékenységet, a továbbfutó ösztöndíjas tanulókat beszámítva vállalhatja összesen 5 (öt) pályázó tanuló tekintetében a mentorálást. Ez alól kivétel:

Az esélyteremtő ösztöndíjprogramok esetében a mentorként pályázó személy egyazon tanévben a fenti számot meghaladó számú, de legfeljebb 8 (nyolc) pályázó mentorálását vállalhatja az alábbi feltételek együttes fennállása esetén:

  • ha az általa mentorálandó valamennyi pályázó tanuló köznevelési vagy szakképző intézménye a településen az egyetlen köznevelési vagy szakképző intézmény (jelen esetben köznevelési intézmény alatt általános iskolát és középiskolát értünk) és
  • a köznevelési vagy szakképző intézményben a hátrányos helyzetű tanulók aránya eléri a 80%-ot.

Mentor másik iskolában tanító tanár is lehet, de meg kell felelnie a pályázat feltételeinek, valamint az adott köznevelési intézmény jóváhagyása is szükséges.

Hogyan kell beadni a pályázatot?

Fontos, hogy a tanuló és a mentor együtt jogosult beadni a pályázatot. Ez benyújtható az Útravaló Ösztöndíjprogram („UTR”) Pályázati adatlap kitöltő felületen keresztül, amely a tef.gov.hu/ oldalról vagy az utr.tef.gov.hu url-ről érhető el.

A pályázatot az előző évben csak elektronikusan lehetett leadni (valószínűleg idén is így lesz). A pályázatok benyújtására általában augusztus végétől szeptember végéig van lehetőség.

Mennyi az Útravaló ösztöndíj összege?

A 2022/2023-as tanévben:

  • Az Út a középiskolába alprogramban a pályázó mentor 11.000 Ft/tanuló/hó támogatásban, a pályázó tanuló az előző tanév végi tanulmányi átlaga alapján a 9.000-15.500 Ft/hó támogatásban részesülhet a támogatási időszak alatt.
  • az Út az érettségihez alprogramban a pályázó mentor 11.000 Ft/tanuló/hó támogatásban, a pályázó tanuló az előző tanév végi tanulmányi átlaga alapján a 11.000-20.000 Ft/hó támogatásban részesülhet a támogatási időszak alatt.
  • az Út a szakmához alprogramban a pályázó mentor 11.000 Ft/tanuló/hó támogatásban, a pályázó tanuló az előző tanév végi tanulmányi átlaga alapján a 9000-18.000 Ft/hó támogatásban részesülhet a támogatási időszak alatt.

Forrás: utr.tef.gov.hu

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ingyenes jogi segítségnyújtás Budapesten: 1 napig él a lehetőség, személyesen és telefonon is kérdezhet

Siess! Az időpontok gyorsan fogynak, de még mindig találni szabad helyeket.

Mennyi az összege a 14. havi nyugdíjnak nevezett résznyugdíjnak? Ez várható az eddigi bejelentések alapján

Tényleg jön a 14. havi nyugdíj 2026-ban? Tényleg - csak nem úgy, ahogy vártuk.

Mennyi az éves áramfogyasztási limit és mit jelent havonta? A rezsicsökkentett árról érthetően

Röviden és érthetően az éves áramfogyasztási limitről és a tarifákról.

Kerti csap téliesítése 3 lépésben: így nem fagy el a mínuszokban sem

A kerti csap és a vízóra téliesítése a te feladatod és felelősséged, ha nem szeretnéd komoly költségekkel indítani a tavaszt. Mutatjuk, hogy a leggyorsabb, legegyszerűbb.

Pénzvisszatérítést ad az OTP, ha a bankkártyával így vásárol – csak be kell állítani, máris működik

A dolog egyszerű; vásárlásaink után átlagosan 1% és 10% közötti visszatérítés jár, amelyet a következő hónap elején írnak jóvá bankszámlánkon.